noname írta:Rossi vs Sanchez:
Rossi jópár szezon óta stabil teljesítményt nyújt, akárki van mellette. Sanchez 1 jó szezonon van túl
A mi játékunkba pokoli nehéz beleszokni. A Villarreal legalább spanyol csapat, ráadásul hasonló a játékuk a miénkhez, így Rossinak elég jó esélye van alkalmazkodni. Sanchez ellenben az olasz bajnokságból jön, ahol a védők lassabbak, könnyebb kicselezni őket, ráadásul elhiszem h technikás, de legalább 1 év kéne mire megszokja a csapatot.
Rossi kijönne 25 millából, Sanchez egy 10essel több.
Rossi ugyanazt játssza, mint a mi csatáraink, ha Sanchez jönne, neki ehhez is alkalmazkodni kéne, hiszen nyilván nem hozzá idomulna mindenki más.
1 dolog szól Sanchez mellett: nagyobb tehetség mint Rossi. Az olasz tuti beválik, jó lesz mint kiegészítőember, illetve a kezdőben is hozza majd azt mint Villa. Sanchez ellenben nagyon beválhat, de nem valószínű h be is fog.
Az évek tapasztalata azt bizonyítja h jobb ha biztosra megyünk. Csigrinszkij is nagyon beválhatott volna, ahogy Ibra, ahogy Caceres, mégse váltak be.
Sanchez nem 1 szezon óta jó játékos. Az tény, hogy nem volt eddig ilyen kiemelkedő szezonja mint most, de szezonról szezonra fejlődik, és már "régóta" egyik meghatározó tagja az Udinesének... Szóval ezt az 1 szezonos szöveget szerintem hagyhatnánk végre - nem neked célzom, de már unom ezt olvasni...
Ez a pokoli nehéz beleszokni a játékunkba szöveg meg a másik kedvencem. Mascherano, Maxwell, Alves, Adriano, Affelay, Henry, Villa, Touré stbstb. Mindegyikük jól játszott/játszik itt, az tény hogy nem annyira értik a játékot mint Xavi, Iniesta vagy Messi, de ez nem is várható el. Viszont egyiküknek sem kellett egy teljes év hogy hasznos tagjai legyenek a csapatnak. Ibi kb a második vagy harmadik meccsén már lendületet vitt a játékba, pedig csak 10-20 perceket játszott előtte... Szerintem Sancheznek ugyanannyi ideig tartana beilleszkedni kb, mint Rossinak megtanulni az új szélső csatár posztot...
Az ára meg valóban több lenne valamivel, de ahogy te is leírtad, a tehetsége is nagyobb. Én a vezetőség helyébe inkább fizetnék érte, de ezt nem mi döntjük el. Én inkább várom a Chileit...