2011.01.02. 20:18:11
Kis összefoglalás:
Behúztuk, miénk a 3 pont. Egy évnyitón ez a lényeg, hiszen mindig nehézkes a játék a karácsonyi szünet, a sok bejgli után. Most már a következő cél a Bilbao kiejtése, arra kell koncentrálni.
A Levante egyébként tökéletesen játszott egy halovány Barcelona ellen. A Madrid ellen elkövetett súlyos hibákat kijavították, szilárd védekezést mutattak, és még komoly helyzeteik is voltak az alkalmi védőpárosunk között. A legfontosabb, hogy gólt tudtak lőni a nagy Barcának, s csak 2-őt kaptak.
A Barca halovány volt, csikorogtak a fogaskerekek. Xavi többször pontatlan volt, főleg az első félidőben. Iniesta egy viszonylag jó első félidő után eltűnt, ellentéte pedig Pedro volt, aki az első játékrészben semmit nem csinált, majd a másodikban a semmiből lőtt két gólt és több helyzete is volt. Kiemelendő még Dani Alves. Nemcsak, mert két gólpasszt jegyzett, hanem végig robotolt a jobb oldalon, kérte a labdát, elég jó átadásai voltak magához képest bár egy ziccert csúnyán elszúrt. Busi sztem nagyon nem érezte a középhátvéd szerepkört, rendre rosszul helyezkedett, és Abidal is nagyon bizonytalan volt sokszor. Maxwell közepes volt, Masch most játszott talán a leggyengébben amióta itt van, Bojan meg sajnos megint hozta a szokásost (nyeklett-nyaklott, sírt, ...).
Villa az első félidőben eszmélt, hogy nincs, aki Messi szerepkörét átvegye és meg is próbálta valósítani, kisebb-nagyobb sikerekkel. De összességében nem alkotott nagyot, bár jól helyezkedett.
Thiago pedig beállt és mint aki egész életében a Barca alappillére volt, stílusosan, elegánsan osztogatott és a megindulásai is figyelemreméltóak voltak. Még egy jó lövése is volt. Nagy jövője lehet a klubnál, reméljük nem lesz hülye, és nem szerződik el sehova, hanem marad és megvárja, hogy szépen lassan beépüljön a kezdőcsapatba.
Keita beállásával szilárdabb lett a középpálya, Milito játékpercei nem elegendőek egy értékelésre, a gólnál hibázott, bár igazából Busi embere volt a tettes, aki nem tudom hol lófrált, de nem ott ahol kellett volna.
Na röviden ennyi, évkezdetnek elfogadható, mindenesetre a Bilbao ellen ennél több kell, mindent elsöprő lendület, és pontosság, valamint jó befejezések. És persze 0 kapott gól. Ahogy azt eddig megszoktuk a fiúktól. De képesek lesznek-e visszarázódni a futballvilág forgatagába.