Miután leírtam, hogy az általam említett meccs előtt nem volt szó arról, h baja van, én eléggé indokolatlannak érzem azt a kérdést, hogy 'ugye nem arra gondolsz, ami előtt 1 hónapig sérült volt?'
Mivel a 2 meccsből ez volt az egyedüli amikor fennállt a jelenség amiről beszélsz, akkor inkább azt kellett volna írnom a reakciód alapján, hogy: nem, nem volt ilyen, a levegőbe beszélsz. Gondoltam valószínűbb hogy elfelejtetted h sérült volt előtte (Real szurkolóként én sem tudnám visszaidézni nálatok ki mikor mennyit hagyott ki), mint hogy csak úgy beszóltál neki. Sajnálom, tévedtem.
És bizony leírtam már, hogy a rossz játéka után miért kell leírni róla még ilyeneket. De rövidítve a kedvedért mégegyszer: azért mert valahogy mindannyian hajlamosak vagytok elfelejteni, hogy hetedrangú csapatok ellen szórja a gólokat 4essével, de amúgy egy jó mozdulata nincs komolyabb ellenféllel szemben. Ráadásul gyengébbek ellen is harmatos játékot nyújt legtöbbször mezőnyben.
Ezt még a madridistán is szinte a kezdtektől fogva (vagyis amint lecsillapodott a jeee megvettük hisztéria) kifogásolta, kifogásolja aki a témában hozzászól. Szóval ez így egyszerűen nem igaz
. Biztosan vannak, és főleg voltak olyan szurkolók akik nem látják ezt be, de ez nem egy közösség általános véleménye, pláne nem a közösség olyan részéé, akik mondjuk nem csak néznek, de látnak is valamit.
Mégis úgy emlegetik mint a világ legjobb játékosát Messi után, vagy mint a világ egyik legjobb játékosát. Pedig már régesrég nincsen ott a legjobb 5-7 játékos közt. Másutt is vannak huszonplusz gólos játékosok, mezőnyben nála jobb játékosok pedig mindenütt 10essével rohangálnak.
Ez meg egyszerűen nem igaz, nem a világ legjobbja (igen, ő nálatok játszik), de azért hogy 10esével rohangálnak nála jobb játékosok mindenütt...
Szerk: nyilván még nem láttam az újabb hszed mikor ezt írtam.
Sok gólos csatárokból meg tényleg van egy pár azért.
Van. De olyan aki nemcsak sok gólt szerez, de a csapata támadójátékat is a hátán tudja vinni a meccsek 95%-ban, nincs. Igen, a nagy téttel bíró meccseken ezt nem tudja megcsinálni. Ellenetek ismét elbukta. De ki az aki megtudta volna oldani? Ki az, aki hétfőn győzelemre vezette volna a Realt? Melyik sokgólos csatárra gondolsz aki ezt megtudta volna tenni, vagy többet tudott volna nyújtani? Nagyon jók voltatok, olyan erősek és összeszedettek mint idén még soha, és már alapjáraton is a világ jelenlegi legerősebb csapata vagytok.