Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025
Te túl sok Barca meccset néztél...Lionel85 írta:Katasztrófa!
Tudom, hogy egy San Marino elleni gázolás nem jogosít fel nagy reményekre, de ennél mégis többet vártam volna. De nem. Visszazökkentünk a töketlenkedős futballunkhoz. Előzetesen kétcsatáros játék volt papíron megadva, Dzsudzsi nyilatkozta is, hogy feküdne neki ez a felállás, de Rudolf inkább árnyékék volt Szalai mögött. Szóval megint nem mertünk igazából támadni.
A másik a két védekező középpályás. Elek Baldwin és Vadócz minek egyszerre? Ez a finn válogatott nem olyan vérengzős, mint ahogy nekiállt ennek a meccsnek a magyar válogatott. Egyszerűen nem mert nagyot húzni Egervári, ráadásul a jól teljesítő Komant kihagyta a kezdőből. Hatalmas hiba volt, de 45 percre rá belátta ő is.
A második félidő már jobban tetszett valamivel, de a finnek is ébredeztek, főleg 1-1 után. Egyszerűen nem értem, hogy engedhettünk ki, de Balázs megmentette a csapatot és végül nem az 1-1, netán az 1-2 után kell búslakodnunk, mert bizony az is benne volt.
Összességében nem vagyok elégedett, hiába 3 pont, nekem nem tetszett a meccs. Ennél jóval magabiztosabban kellett volna győzni!
Hajrá fiúk!

Na végre egy normális kommentátor!FtcSikiHun írta:http://www.youtube.com/watch?v=jV8_ViLY620fcbarca0827 írta:Gondolom a kommentátor reakciója lenne a lényeg.Én is meghallgatnám, mert túlüvöltöttem.
Kicsit vegyétek hangosabbra

Egervári észrevette, hogy hol kell változtatni és időben meg is tette. Halkan jegyzem meg hogy Pep az ilyen változtatásokkal gyakran a 80. percig vár, akkor meg már késő. Vannak hibák ez tény, de szerintem akkor is egy nagy lépés volt, mint ahogy az előttem szólók is megírták. Mindenesetre megértem az álláspontodat és félig-meddig egyet is értek veled.Lionel85 írta:Először is, köszönöm a jókívánságokat, neked is hasonló jókat! Csak utánad!matador írta:Baromira nem értek egyet.
Egyrészt egy nagyjából velünk hasonló játékerőt képviselő, de legalábbis hozzánk közel álló csapat ellen játszottunk TÉTMÉRKŐZÉST. A finnek a világranglistán bőven előttünk állnak. Mi a francért kezdtünk volna el idegenben két csatárral rohamozni?![]()
A másik. Észre kéne venni, hogy Európában szinte mindenki (leszámítva talán az angolokat a nagyok közül) mindenki egy csatárral játszik komolyabb meccseken. Európai kupaporondon szintén ez a helyzet. Egy ék, valamint két támadó szellemű szélső. A középpálya így meg van erősítve. Enélkül semmire se megy egy csapat. Chelsea, MU, Arsenal, Real, spanyolok... mi az istennek vállalna be pont a magyar válogatott egy ilyen felállást?
Amihez ugye nincs is meg a megfelelő két stabil középső középpályása. A két védekező teljesen jogos manapság komoly meccsen. Spanyolok, hollandok nem két védekezővel álltak fel még a könnyebb vb-meccseken is???
Csak példákat hozok, hogy kicsit el vagy szállva. Ha annyira akarsz, fuss neki nyugodtan a falnak, csak a válogatott esetében ennek nem sok értelmét látom
Másodszor, mindenki hangoztatja, hogy nyerni kell, nyerni megyünk idegenben, kell a két csatár, ehelyett inkább a védekezés megy, a labdajáratás (már ha nálunk a labda). Fél óra alatt nem igaz, hogy nem lehet feltérképezni az ellenfelet és annak fényében támadóbbá tenni a csapatot. Értem én, hogy nem megyünk fejjel a falnak, de ha látom, hogy az ellenfél töketlen és az egy szem Forsellre van bízva a támadójáték, akkor inkább eggyel több támadószellemű játékost rakok be.

Először is, köszönöm a jókívánságokat, neked is hasonló jókat! Csak utánad!matador írta:Baromira nem értek egyet.
Egyrészt egy nagyjából velünk hasonló játékerőt képviselő, de legalábbis hozzánk közel álló csapat ellen játszottunk TÉTMÉRKŐZÉST. A finnek a világranglistán bőven előttünk állnak. Mi a francért kezdtünk volna el idegenben két csatárral rohamozni?![]()
A másik. Észre kéne venni, hogy Európában szinte mindenki (leszámítva talán az angolokat a nagyok közül) mindenki egy csatárral játszik komolyabb meccseken. Európai kupaporondon szintén ez a helyzet. Egy ék, valamint két támadó szellemű szélső. A középpálya így meg van erősítve. Enélkül semmire se megy egy csapat. Chelsea, MU, Arsenal, Real, spanyolok... mi az istennek vállalna be pont a magyar válogatott egy ilyen felállást?
Amihez ugye nincs is meg a megfelelő két stabil középső középpályása. A két védekező teljesen jogos manapság komoly meccsen. Spanyolok, hollandok nem két védekezővel álltak fel még a könnyebb vb-meccseken is???
Csak példákat hozok, hogy kicsit el vagy szállva. Ha annyira akarsz, fuss neki nyugodtan a falnak, csak a válogatott esetében ennek nem sok értelmét látom



Lionel85 írta:Katasztrófa!
Tudom, hogy egy San Marino elleni gázolás nem jogosít fel nagy reményekre, de ennél mégis többet vártam volna. De nem. Visszazökkentünk a töketlenkedős futballunkhoz. Előzetesen kétcsatáros játék volt papíron megadva, Dzsudzsi nyilatkozta is, hogy feküdne neki ez a felállás, de Rudolf inkább árnyékék volt Szalai mögött. Szóval megint nem mertünk igazából támadni.
A másik a két védekező középpályás. Elek Baldwin és Vadócz minek egyszerre? Ez a finn válogatott nem olyan vérengzős, mint ahogy nekiállt ennek a meccsnek a magyar válogatott. Egyszerűen nem mert nagyot húzni Egervári, ráadásul a jól teljesítő Komant kihagyta a kezdőből. Hatalmas hiba volt, de 45 percre rá belátta ő is.
A második félidő már jobban tetszett valamivel, de a finnek is ébredeztek, főleg 1-1 után. Egyszerűen nem értem, hogy engedhettünk ki, de Balázs megmentette a csapatot és végül nem az 1-1, netán az 1-2 után kell búslakodnunk, mert bizony az is benne volt.
Összességében nem vagyok elégedett, hiába 3 pont, nekem nem tetszett a meccs. Ennél jóval magabiztosabban kellett volna győzni!
Hajrá fiúk!
azért, ennyire telhetetlenek ne legyünk szerintem!nem is olyan rég, még égetünk, szenvedtünk még egy San Marino ellen is, nemhogy egy Finn válogatott szintű csapatot megverjünk tét meccsen... Most 2meccset lehoztunk, örüljünk neki, ne csak szidjuk őket! (nem azt mondom, hogy elégedjünk meg ennyivel, csak előbb hozzuk le így a meccseket, legyen akár még ilyen sikerből 10, csak jussunk ki könyörgöm valahova...)Lionel85 írta:Katasztrófa!
Összességében nem vagyok elégedett, hiába 3 pont, nekem nem tetszett a meccs. Ennél jóval magabiztosabban kellett volna győzni!
Hajrá fiúk!
Hála az égnek, hogy benne volt, mert végül ez is lett az eredmény.Lionel85 írta:Balázs megmentette a csapatot és végül nem az 1-1, netán az 1-2 után kell búslakodnunk, mert bizony az is benne volt.

Baromira nem értek egyet.Lionel85 írta:Katasztrófa!
Tudom, hogy egy San Marino elleni gázolás nem jogosít fel nagy reményekre, de ennél mégis többet vártam volna. De nem. Visszazökkentünk a töketlenkedős futballunkhoz. Előzetesen kétcsatáros játék volt papíron megadva, Dzsudzsi nyilatkozta is, hogy feküdne neki ez a felállás, de Rudolf inkább árnyékék volt Szalai mögött. Szóval megint nem mertünk igazából támadni.
A másik a két védekező középpályás. Elek Baldwin és Vadócz minek egyszerre? Ez a finn válogatott nem olyan vérengzős, mint ahogy nekiállt ennek a meccsnek a magyar válogatott. Egyszerűen nem mert nagyot húzni Egervári, ráadásul a jól teljesítő Komant kihagyta a kezdőből. Hatalmas hiba volt, de 45 percre rá belátta ő is.
http://www.youtube.com/watch?v=jV8_ViLY620fcbarca0827 írta:Gondolom a kommentátor reakciója lenne a lényeg.Én is meghallgatnám, mert túlüvöltöttem.




Gondolom a kommentátor reakciója lenne a lényeg.FtcSikiHun írta:http://www.youtube.com/watch?v=33TFBvAiT3MHa az összefoglaló megfelelGame90 írta:Aki talál magyar verziót, az linkelje. Köszi
http://www.youtube.com/watch?v=33TFBvAiT3MGame90 írta:
Aki talál magyar verziót, az linkelje. Köszi


magunkhoz képest jól játszottunk,az első félidőben türelmesen megjárattuk a labdát,szép lapos passzokkal jöttünk,a másodikban meg kontrázgattunk,Koman nagyon jól osztogatott és Szalai és szépen tartotta meg elöl,ennek a két srácnak szinte nem volt rossz megmozdulása.Andris írta:Most akkor nem értem. Én ugyan nem nézek válogatott meccseket, ahogy ezt se, de egyszer azt olvasom h ugyanolyan trágyán játszottunk ahogy szoktunk, csak kijött a lépés, másutt pedig azt amit zipp ír.
Akkor most hogy is van ez?
Az előbbiek még Dzsudzsák gólja előtt íródtakAndris írta:Most akkor nem értem. Én ugyan nem nézek válogatott meccseket, ahogy ezt se, de egyszer azt olvasom h ugyanolyan trágyán játszottunk ahogy szoktunk, csak kijött a lépés, másutt pedig azt amit zipp ír.
Akkor most hogy is van ez?
Ez most a Magyar válogatottra akar vonatkozni?ziipp írta:Nagyon durva ez a csapat.Nem csak egy-két jó játékos van, hanem mindenki magas szinten játszik. Technikásak, akarják a győzelmet, nagyszerű edzőjük van.