Most szerintem is biztatóan játszott a válogatott és a mérkőzés is kifejezetten tetszett és valóban nem hagytuk őket igazán élni, bár voltak meleg pillanatok, de a védekezés jól működött. Szerintem előre játékban viszont csak Hajnal nyújtott megfelelőt, a többiek jócskán elmaradtak a támadásépítésben, nem értettem a Bodnár - Huszti ívelgetéseket egyik oldalról a másikra, mert sok értelme nem volt, de látszódott, hogy ez taktikai utasítás, de megzavarni vele szerintem senkit nem lehet. Huszti, Böőr, Torghelle és Gera is keveset nyújtott, még meg kell tanulnunk győzni, de jó úton járunk. A svédekről Henke semmit nem csinált, remélem a Barcaban nem így fog játszani, ha pályára került, mert akkor vége a pályafutásának, Ljungberg ugyanaz, Ibrahimovics nekem egy nagyon szimpatikus játékos, tavaly még mondogattam is, hogy el kellene hoznunk Larsson mellé az Ajaxból, de ugye a Juve-hoz került, noh szerintem ezt a hisztizést, színjátékot ott sikerült megtanulnia, a digók ilyen "majmok", hogy bár nagyon jól tudnak játszani, mégsem azzal törődnek, persze a gól hihetetlenül nagy volt.
Morminho okfejtéséhez, ha sok helyzet, sok kihagyott helyzet, mások pedig egyből is gólt szereznek, nincs olyan érzésetek, hogy mostanában ez történik a Barcanal is, csak nehogy úgy járjunk, mint a magyar válogatott, mert akkor utol nem érjük a Realt, mert ugye nálunk is sok a helyzet, a sok kihagyott helyzet
