Jogos volt a kiállítása? Nem. Hazudtak? Igen, a felvételen látszik minden.
El kéne dönteni, hogy sportszerű, illetve etikus dolog-e a bírók tevékenységét az ügyben érintett feleknek kommentálni, minősíteni, és ennek megfelelően, egységesen elbírálni. Tudtommal a többség álláspontja mindig is az volt, hogy csöndben kell lenni, akkor tessék úgy lenni. Ha pedig ellenkező a felfogás, akkor ne tessék a másik felet ilyenekkel vádolni.
Egyébként pedig Mourinho egy napja a Real Madrid edzője, emlékeim szerint nem tett ezalatt inkorrekt megjegyzést a Barcelonára. A múlt alapján való megítélés pedig ismét kétélű fegyver: egy bizonyos Zlatan Ibrahimovicot tudnám felhozni példaként, de akár Dani Alvest is: mindkettejük magatartása - hogy így fogalmazzak - (esetenként) ellentétes a nagy katalán értékekkel, ám mégis az egekig vannak magasztalva, amikor hozzájárulnak a csapat sikereihez, s nem hiszem, hogy bárki is az egyikük miatt eltántorodott volna a katalán csapattól...
Szóval kettős mérce helyett próbáljunk tisztán látni. Főleg egy olyan vitában, aminek alapot többnyire csak az előítéletek adnak, hiszen még meg sem érkezett Madridba...