Mikaos írta:petejke írta:
Milyen fura, hogy mi Barcások mennyire nem szeretnénk ezt az Ibra gyereket. Pedig mindenki tudja mire képes. (más kérdés, hogy negatívumokkal Dunát lehetne rekeszteni) Más csapat és szurkolóik örülnének neki. Mi pedig nem.
Ebből egy valamire jöttem rá: Kevés ember szereti manapság A FOCI-t, de jó, hogy MI, Barcások még közéjük tartozunk...
Honnan veszed, hogy nem szeretnénk? Van pár ember, aki nem szeretné. Az eurobarca.hu olvasóinak 64%-a szeretné (nézd meg a szavazást), persze a 3 lehetőséget egybevonva IGEN-t mondanának, és csak 36% nem akarja semmiképp.
Ha meg ehhez hozzáveszem a két spanyol/katalán újság szavazását, ahol az egyiken "csak" 70%, a másikon meg 79% akarja. Akkor valahogy nem úgy néz ki a dolog, hogy nem akarnák a Barcások

Sőt, épp ellenkezőleg. A "hangosság" mindig megtévesztő, a számok viszont a tények.
Az alaphír szerint Eto'o-Ibra csere lenne a bugi.A csere ellen és mellett "tüntetők" beszélgetéseiből nekem is az jön le,h a nagy többség nem akarja itt látni Zlatant (,főleg nem Samu kárára.)
A szavazásnál pedig felkínált lehetőségek alapján lehet dönteni.18 % az,aki szó nélkül belemenne a cserébe,tehát akarja Ibrát.A kövi két lehetőség pedig amolyan egye-fene jöjjön,ha muszáj,de csak,ha marad a kameruni,ill Ribery függvényébe helyezve (a franciát szívesebben látná itt ez a 19 %,mint Zlatant).Ez a két pont 44%ot foglal el,és ez nem azt jelenti,h akarják,hanem,h elfogadnák.Nem ugyanaz.De a szavazók harmada helyből elutasítja.
Hitelesebb lenne egy olyan,h Kell e Ibra?Igen-Nem
Persze lehet,h tévedek,de nem feltétlenül kell összevonni a 3 másik eshetőség szavazóit az utolsó pontéval szemben,mivel nem tudjuk,h ki miért tett arra.
A felvetésetek az volt,h miért szeretnénk avagy nem a svédet.Ezekből a lehetőségekből kettőből nem feltétlenül az jön le,h szeretnék,ha jönne,csak elfogadnák.Sztem különbség van a kettő közt...
Ha akarom,úgy is lefordíthatom a számokat,h 26 % jelezte,h akkor jöhetne a svéd,ha Samu marad és 37 nem akarja Ibrát,akkor 63-27 arányban inkább kell nekünk Samu,mint Zlatan.
Tudom,h ez így ferdítés,de a tiéd is az,érzésem szerint.
De ezen nem veszünk össze,csak jelzem,h többféleképpen is lehet fordítani a matekot
