Figyelembe kéne venni azt a szólást, h győztes csapaton ne váltosztass.
Szerintem ez írdatlan nagy hülyeség ebben a formában. Elég sokszor olvastam a fórumon, de most már leírom a véleményemet (azért sem úgy idéztem, mintha LG írta volna, mert már többször előfordult, általánosságban akarok véleményt mondani).
Persze nem ész nélkül kell csinálni a dolgokat, de mint ahogy Pep is hangoztatja, mindenki van mit javítani, mindig van min tökéletesíteni, mindig van hová fejlődni. Tehát meg kell nézni hol gyenge a keret, erősíteni, még ha komolyabb összegbe kerül is, mert annak semmi értelme, hogy állunk egy helyben, mert végigvertük Európát, és megvárni még mindenki fölénk nő. Ha valaki talál megfelelő topicot, ott reagálhat rá, érdekelnek a vélemények.
Konkrétan Eto'o ügyében nem igazán tudok dönteni, maximálisan bízom abban, hogy a szakemberek azt a döntést hozzák meg, amival a csapat a legjobban jár. Ha Iniesta, Xavi, Messi (nem tudom még kik) kapnak egy kis fizetés emelést, mert jól dolgoztak, akkor azt hiszem ez alapján a logika alapján Samu is érthető okokból áll be a sorba.

Én ezt pont fordítva értelmezem mint ti, bár lehet, hogy én maradtam le valahol. Mert itt az az álláspont, hogy Eto'o pénzéhes, többet fog kérni, és ezután hogyan néznek majd rá, akik szintén megérdemelnék. Nekem viszont az jött le, hogy a többi húzóembernek akar adni a csapat, így Eto'o is szeretné, ha ugyan úgy elismernék, mint a többieket.
De ha azt mondják, hogy nem kell Eto'o, jön helyette jobb, felőlem ámen.
