Varga Tamás írta:Ibrahimovics: "Veni, vidi, vici!"
Egy szenvedős mérkőzésen teljesen megérdemelt Inter győzelem született. Az a csapat nyert, amelyiknek a legerősebb volt a kerete, amelyik a legjobban megérdemelte. A Roma csak úgy tudott felzárkózni, hogy az Inter elszórakozta pár meccsét.
Tamás!
Tudom, hogy Inter-szimpatizáns vagy, de 1-2 érdemi észrevételem volna

Az Inter az utóbbi években sokat köszönhetett a bundabotránynak. A juve kizárásával kapott egy bajnoki címet, majd nyert egyet úgy, hogy gyakorlatilag csak a Roma tudta volna megfogni, mert a Milan mínuszból indult és emiatt a BL-re is koncentrált. A Roma tavaly kevés volt erre a feladatra egyedül. Idén már jóval nehezebb dolguk volt, de nagyon csúnyán eladtak egy igen tetemes előnyt. Azzal egyetértek, hogy a Roma ezt használta ki, de véleményem szerint stabilabb, kiegyensúlyozottabb volt idén és a keretéhez, valamint az anyagi lehetőségeihez képest felűlmúlta a várakozásokat.
Egyetértek, hogy a Milan oda jutott ahová való, nem csípem őket. De a tapsot mégis a Roma és a Juve érdemli, utóbbinak főleg azért jár, mert első szezonban elérte a BL-t és a nagy öregek (Del Piero) utolsó virágzásukat élik, lelkükkel vitték előre a csapatot.
Nem vitatom el az Inter címét, de ezt megakartam jegyezni. Gratula nekik!