Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Ronaldinho&Barca írta:Azért ez a tegnapi meccs, mégha nemis nyertünk, de fél siker volt. Féltem őszintén megvallva ettől a MU-től, ami európa "legerősebb" csapata, de nem erőssek ezek. Nagyon szépen játszottunk, és rájuk erőltettük az erőnket, az akaratunkat, fejben nagyon ott voltunk, és most szerintem ott dőlt el igazán, nagyon akartak a srácok és ez szépen be is bizonyosodott. Céé Ronaldot úgy kapcsoltuk ki a játékból ahogy volt, hisztizni lehet, de elég szánalmas viselkedés. Én egy sárgát adtam volna, azért a sok méltatlankodásért.
Egész csapat nagyon egyben volt tegnap, persze a sérülések nemjöttek ki most jól, de álltuk a helyünk. Henry meg mi a búbánatosért nem lőtt eddig szabadot??? Beállása után szépen játszott őis.
Védelmünkben Zambrottát és Abidalt emelném leginkább ki, akik egész meccset végigfutották, sok labdát szereztek és klasszis teljesítményt nyújtottak, ezt vártam tőlük, szép volt. Külön még Decot kiemelném, hosszú kihagyás után elég kemény meccsen tért vissza, és megállta bőven a helyét, volt kapitánya a hajónknak és kellően tudta irányítani, nagyon hiányzott véleményem szerint. Touré szintén szépet harcolt ott háttul, keményen és szabályossan, nagyon értékes játékosunk.
Messit jó volt látni, ahogy kedvére cselezett passzolt a sok favágó angol védő között.
Külön dicséretet érdemel mindenki a csapatból, tegnap szépet küzdöttek.
Szereztünk egykis önbizalmat és talán sok sok szurkoló szemébe visszahozták a srácok a reményt és a becsületüket. Én bizakodó vagyok, idegenben is tudunk bármikor ilyen teljesítményt produkálni.
U: Akkor már a nézőknek is egy dicséret kijár, fergeteges volt a hangulat, már ami átjött a tv-n keresztül, végig együtt éltek a meccsel és a csapattal.
CSAK A BARCA!!!
A Camp Nouba is úgy jött, hogy gólt fog lőnigergo9 írta:Ronaldo figyelmeztetett minket!!!Idézem: "Ma nem találtam be de ez nem probléma hiszen a visszavágón befogok. " Reméli többször is de ebben már nem biztos. Nemcsak jó focista,színész hanem még jós is!!! Még csak nem is aztmondta hogy reméli hanem kész tényként kezeli!!! Nem is tudom hogy lehet ekkora arccal ilyen gyorsan futni.
Angliában a gk számíta chelsea - manchester meccsre csak annyit, hogy nem a jobb gólkülönbség dönt két csapat között!!! ha a chelsea nyer, utoléri a MU-et, és a jobb egymás-elleni mérleg miatt ők vezethetnek!
Esetleg ha Rejszkárd néha engedné, hogy Henry löjje a szabikat... Ha még olyan szögből kapjuk a szabit ahonnan beadni kell azt lőheti Xavi vagy a Deco mert valakinek fejelnie is kell de jó szögből ahonnan kapura kell lőni sztem néha ő is lőhetné...baas11 írta:Azt hiszem sürgősen "Specializálni" kell egy új pont lővőt , mert a tegnapi eresztésünk ritka fos volt.... pedig nem egy szabit rúghattunk igen jó szögekből és egyik se volt veszélyes , pedig kulcs fontásságú lehetne az ilyen jól szervezet védelmek ellen !A szögleteket nem is említem ismerjük a statisztikát !
A BL döntőre már lehet,hogy visszatér (már ha bejutunk) de annak igencsak kicsi az esélye hogy akkor pályáralépmilko írta:VALAKI!!!
Mikor játszik megint Ronaldinho???
Azt hiszem a Murcia ellen, a dátumot nem tudom, nem akarok hülyeséget mondeni, de azt hiszem, hogy az utolsó meccsen.milko írta:VALAKI!!!
Mikor játszik megint Ronaldinho???
Egyet értek veleteklacisac írta:teljesen egyetértek. a Manchestereseken kívül mindenki utálja és van is okunk ráBodi írta:Látom Ronaldoról mindenkinek megegyező véleménye van.![]()
Undorító az az ember,nem csoda,hogy az Old Traffordon kívül minden stadionban kifütyülik,és ez nem csak Angliára igaz!
Beképzeld,önző,ráadásul ilyen szinten még senki nem űzte a színészkedést a foci történetében.Egy 2 éves gyereket nehezebb fellökni,mint őt,a legkisebb érintésre dobja magát a levegőbe,undorító.
Azt el kell ismerni,hogy szenzációs játékos,de ilyen személyiséggel ember nemtom hogy születhet.undorító ahogy ha bárki hozzáér egyből repül és pöröl a bíróval. egyszer az lesz a vége hogy valamilyen angol középcsapatból egy nagydarab védő besokall lerúgja és kidől 2 évre utána meg mindenki sajnálja hogy ő nem tehet semmiről
teljesen egyetértek. a Manchestereseken kívül mindenki utálja és van is okunk ráBodi írta:Látom Ronaldoról mindenkinek megegyező véleménye van.![]()
Undorító az az ember,nem csoda,hogy az Old Traffordon kívül minden stadionban kifütyülik,és ez nem csak Angliára igaz!
Beképzeld,önző,ráadásul ilyen szinten még senki nem űzte a színészkedést a foci történetében.Egy 2 éves gyereket nehezebb fellökni,mint őt,a legkisebb érintésre dobja magát a levegőbe,undorító.
Azt el kell ismerni,hogy szenzációs játékos,de ilyen személyiséggel ember nemtom hogy születhet.