Habár a Rangers 4 ponttal vezeti a skót bajnokságot, mondhatni a Celtic jó formában van. Nyilatkozhatnak bármit, kizárt dolognak tartom, hogy olyan végtelenül deffenzív antifoci felfogással lépnek majd otthon pályára, mint a Rangers. A Rangers akkor a továbbjutás érdekében játszott így, mert úgy kalkuláltak, hogy az 1 pont elég lesz, de azt az 1et nem kockáztathatják (még jó, hogy aztán a Lyon bebüntette őket idegenben

). A Celticnél bizonyára tudják, hogy egy hazai 0-0lal esélyük nem lesz Barcelonában. Amúgy meg szerintem pont a támadó szekció legerősebb náluk, akkor miért játszanának ők is 9-1 játékfelfogással? Nem hiszem, hogy csak a tisztes helytállás lenne a céljuk, mert abban nincsen pénz. Szóval én személy szerint jóval nyíltabb felfogást várok annál, mint ami a másik skóciai meccsünkön volt. Persze az elején inkább taktikai harc fog folyni, meddő mezőnyfölényt mutat a Barca. De a 2.félidőben már jó esélyt látok a szép focira. Nagyon örülnék, ha az első 20 percben tudnánk rúgni egy gólt, de sajnos erre nem sok esély van. Mindenesetre jót tenne a meccsnek, bár negyed annyi semleges néző sem fogja megtekinteni a találkozót, mint a nap két slágermeccsét.
A felállásunkról: Puyol-Rafa-Milito-Abidal fog kezdeni a védelemben. Középpályán valószínűleg Deco marad ki most. Xavi jó formában van, jót tett neki az a kis padozás. Yaya talán kipihente már az ANK-t, a hétvégét inkább csak bemelegítésnek és kis pihenésnek szánta neki Frenki. Init pedig egyértelműen a BL-re pihentette. A támadóknál sosem lehet tudni, mire számíthatunk. Tartok tőle, hogy Gio-Henry-Messi kezd majd, szünetben pedig beáll R10 és Samu. Én nagyon örülnék, ha legalább 1 félidőt együtt játszana R10, Samu és Messi. Sajnos ebben a szezonban eddig csak egyszer adatott meg. Nem hinném, hogy Samu kezdeni fog, nem áll még készen rá. Dinho mostanában meg csak negyedórákat kap sajna.
No, egyelőre csak ennyit akartam.

Jah, és a tippem 1-2.
