Ordog írta:Tamás ezt Kisteleki mester mondta!! Sok volt már abból a körtepáleszböl neked is

Nem kívánok vitatkozni, de a Bicskei mondta, ebben halálosan biztos vagyok.
Ja, és Kisteleki meg a bandája befejezhetné a népbutítást, észrevehetnék már, hogy nem vagyunk egyhónaposak, meg mentálisan retardáltak, meg Down-kórosok sem, hogy minden hülyeséget el lehessen velünk hitetni. A Földön kellene járni, és nem azt bizonygatni a fehérről, hogy az márpediglen piros, mert nem az. Az emberek nem hülyék, mégha álmodoznak is, akkoris tisztában vannak vele, hogy a 3. hely megszerzése is felérne a világ 8. csodájával. De valljuk be őszintén: az 5. helyre nagyobb az esélyünk, mint a harmadikra - ez a realitás. Persze, a reményt sosem szabad feladni, de ezek már kiölték belőlem a bennük való reménykedés lángját. Úgyhogy, fogják be a pofájukat az MLSZ-ben.