cruyff írta:Én úgy soha nem tudnék örülni a reál góljának, ahogy ő teszi. Erről ennyit. Az én emlékezetem szerint viszont Kaplár F József már nem egyszer azt mondta: "a főszerkesztőnk, Misur Tamás, óriási Barca-drukker..." Farkasról én ezt sehol sem hallottam, sőt Hegyi Iván után már ő is fennvolt a madridista.hu-n, lehetett neki feltenni kérdéseket.. ettől még persze lehet valaki Barcás, de egy kicsit fura....
nem tudom, misurról én még nem hallottam, h akkora barcás lenne, a sampos kötődéséről viszont annál inkább, de ez nem jelent semmit, ettől még lehet barca szurkoló. farkas norbert viszont tényleg az, ahogy grecki is említette elhangzott már műsorban is róla és a cseten is elismerte, a madridistán pedig olyan minőségében szerepelt, mint aki horváth ferenc mellett, a legtöbb spanyol meccset közvetíti.
egyébként a sporttv-n fociügyben megnyilvánulók többségéhez inkább a madrid áll közelebb, mint a barca. talán csak farkas norbert és zombori a kivételek. és persze misur, ha kaplár-f. nem tévedett...
de nehogy már ezen vitázzunk sej.
