LG! A spanyol kupa - meg úgy általában az összes nemzeti kupa - ott kezdett el elértéktelenedni, amikor valaki kitalálta a 24 majd, 32 csapatos BL-t. Ugyanis a nagycsapatoknak elég befutni 2.,3.,4. helyen, az a jobb bajnokságban már BL-részvételt jelent. Így a nagycsapatok + a nagy pénzek, tévéközvetítések->szponzorok a BL-ben lesznek inkább. Így vált értéktelenné a KEK, és az UEFA-kupa is kezd azzá lenni. Pl. akármilyen jó is volt 2005-ben a CSZKA Moszkva az UEFA-kupában, én a döntőn kívül 1 darab meccsüket se néztem, és a nézők többsége a nagycsapatokhoz kötődik és azokat nézi. Akik ugye, mint fent említettem, arra törekszenek, hogy meglegyen a BL-hely, a kupa csak nyűg a nyakukra. Így szépen kiküldik a cseresort, akik meg elhullanak a lelkesen játszó kis- és középcsapatok ellen.
A hétvégi meccsek közül nem láttam egyiket sem, de ha tényleg akkorát hibázott a Nástic, mint ahogy írjátok, akkor nem érdemelt győzelmet, mert rutinosabb csapat kihasználja a hibát, és a focit még mindig gólra játsszák. Jó pár meccset lehetne mondani, amit helyezkedési hibák döntenek el és nektek is volt azért 1-2, amikor ilyet használtatok ki és úgy nyertetek... Erre nem lehet fogni.
Volt itt egy észrevétel is a komolytalan játékkal kapcsolatban, hát arra meg azt tudom mondani, hogy a 16-oson belül olyan dolgokat nem fújnak le, amiket mezőnyben simán. Lehetne egy meccsen 5-6 11-es is, nem túlzás. A bírók ezt így kezelik. Szabályadta lehetőség, hogy lefújják, de nem élnek vele.
BL-ből nem fogtok kiesni, Chelsea elleni visszavágási vágy hazai pályán, Bréma ellen hazai pálya és tudásbeli különbség, Levszki... az csak egy Levszki... Bár gondolom, nem is nagyon számoltok a kiesés lehetőségével, de ezt is lentebb írta valaki.
Azt mondjuk én is osztom, hogy nem játsszátok azt a focit, mint tavaly (amit úgy őszintén megvallva, annyira nem bánok). Nem gondoltam, hogy Zambrotta, aki posztjának királya, ennyire statikus lesz Barçában, eddig balul sikerült igazolás (eddig), a többi úgy hozza, ami várható tőle. Szerintem sajnos csak idő kérdése, hogy mikor lesztek újra tavalyi formában. Asszem 1 hszbe sikerült leírni most amit akartam. Ha meg nem, akkor nem.
