A nap jelenete
Joan Garcia sacrificed Gerard Martin to make the save pic.twitter.com/OAE1f1tIlp
— Berneese (@theberneese) January 3, 2026

Szerintem egy kb. 2000 perces játékosért, aki egyből bevethető nem egy 18-20 éves, akinek minimum egy, de inkább több szezon kell, hogy érdemben részt vegyen a rotációban vagy sérülés esetén egy az egyben ne essen vele vissza szintekkel a csapat megér ennyit. Lehet Roonykat igazolni, rengeteg játékost veszünk is az utánpótlásba vagy úgy mint most a svédet vagy Torrét, de 100-ból egy Pedri van, Araujo is lehúzott egy évet az utánpótlásban, ráadásul neki olyan konkurenciája volt mikor feljött mint egy folyton sérült, lejtmenetben lévő Umtiti, Lenglet, 35 éves Piqué meg egy EG, akitől rettegtünk ha pályán volt. Persze be lehet húzni egy Fermint, vagy megtáltosodott EG-t vagy esetle3g egy Destet, de erre egyrészt építeni sem lehet, másrészt hatalmas a kockázat. Előbbiről is senki nem gondolta, hogy ilyen játékos lesz belőle, Garciából méginkább. Ráadásul az Atleticben sincs olyan arra a posztra, akire azt mondanám, akkora tehetség, hogy simán első csapatos lehet jövőre. Ráadásul, ha akad egy-két ilyen más csapat is tuti rárepül. Fiataloknál pláne. Ott volt Güler és Bergvall, akikkel már megvolt szóban az egyezség, aztán jött a Real és a Spurs, durván ráígért dupla fizetésért, aztán néztünk mint ponty a szatyorban.bence0330 írta: ↑2026.01.14. 12:28:24Na ezzel a résszel nem értek egyet. Rashford egy jó, evidens megoldás (szerintem nem tökéletesen odaillő profil, de kb rendben van ez is), meg is ér 30 milliót, ha valakinek vanennyije. Talán többet is. De nekünk, cserének?Chino írta: ↑2026.01.14. 11:53:5430 millióért pedig egy ilyen minőségű játékost szinte lehetetlen igazolni. A középszerek is 50 milliónál kezdődnek. Ha csak 25 gólpontot hozna már az is bőven siker, de valószínűleg több lesz annál is.
Az eddigiek alapján szerintem nem kérdés, hogy megérné elhozni nyáron, főleg egy 7-9 milliós szerződéssel (legtöbbet ennyiről hallani).
Roony minimum egy jó középszer, 2 millió volt, vagy mennyi. Pedri, Araujo 5+ valamennyik. Nem mondom, hogy egyszerű, jól kell működnie a scoutrendszernek, de azért elég jó játékosokat is lehet hozni 5-10 millióért, ha okosak vagyunk. 30+magas fizu szerintem is kicsit kemény cserének, pedig talán tudod, hogy kifejezetten kedvelem Rashfordot, szóval szimpátia alapjám részemről maradhatna.
Na ezzel a résszel nem értek egyet. Rashford egy jó, evidens megoldás (szerintem nem tökéletesen odaillő profil, de kb rendben van ez is), meg is ér 30 milliót, ha valakinek vanennyije. Talán többet is. De nekünk, cserének?Chino írta: ↑2026.01.14. 11:53:5430 millióért pedig egy ilyen minőségű játékost szinte lehetetlen igazolni. A középszerek is 50 milliónál kezdődnek. Ha csak 25 gólpontot hozna már az is bőven siker, de valószínűleg több lesz annál is.
Az eddigiek alapján szerintem nem kérdés, hogy megérné elhozni nyáron, főleg egy 7-9 milliós szerződéssel (legtöbbet ennyiről hallani).
Ez szerintem nem kiemelés csak egy megjegyzés, hogy látszik rajta az akarás, eltökéltség, hogy tényleg mindent belead.sansz írta: ↑2026.01.14. 10:47:14Csak ugye ez ilyen elfogultság, már, hogy ilyet kiemelünk, hogy nem csak a fülét vakargatja...Cseri írta: ↑2026.01.14. 06:05:23
Szerintem is maradnia kellene, én mindkét mutatóban, gólban és asszisztban is kétszámjegyűt vártam tőle a szezonban. Ezt kb. teljesítette már most, úgy,hogy messze nem kezdő,de kapja a perceket. Kölcsönben van, megtehetné,hogy vakargatja itt,élvezi a várost meg a klímát. Nem tudom,hogy milyen kiegészítő támadó hozna ilyen számokat az első félévében Barcelonában.
Valójában pont ez az a játékos, aki nem tehette volna meg. A MU-ból kiutálták, kb a Barca volt neki az egyetlen esélye, hogy értelmes helyen bizonyítson. Most van esélye visszatérni Angliába akár máshova, de mindenképpen nagy csapatba.
A számok pedig önmagukban csak számok. Nem tudhatod, hogy egy Nico helyette mit tolt volna, lehet a középcsatárok lőttek volna kétszer ennyi gólt. Rashford nagyon statikus. És ha megnézed a bajnokságban pont akkor még a statot se hozza, amikor kiegészítő támadóként használjuk: az utóbbi 6 meccsén egy vérszegény gólpasszt adott, közben a játék meg romlott vele.
A baj az, hogy nekem semmit nem adnak a számok. Nemtom, te lehet hogy szereted nézegetni őket, meg kétségtelenül fontos hogy valaki szerezzen gólokat, de nekem ez kevés.Cseri írta: ↑2026.01.14. 06:05:23Szerintem is maradnia kellene, én mindkét mutatóban, gólban és asszisztban is kétszámjegyűt vártam tőle a szezonban. Ezt kb. teljesítette már most, úgy,hogy messze nem kezdő,de kapja a perceket. Kölcsönben van, megtehetné,hogy vakargatja itt,élvezi a várost meg a klímát. Nem tudom,hogy milyen kiegészítő támadó hozna ilyen számokat az első félévében Barcelonában.bence0330 írta: ↑2026.01.12. 22:45:49
Szerintem amúgy simán megérne ennyi pénzt, szóval ebben nem értünk egyet, de nekünk, jelen körülmények közt nem. Ha sok pénzünk lenne, marasztalnám, mert ő viszont már az a szint, aki jó akkor is, ha 1-2 hónapot helyettesítenie kell a kezdő emberünket, de így nem.
Csak ugye ez ilyen elfogultság, már, hogy ilyet kiemelünk, hogy nem csak a fülét vakargatja...Cseri írta: ↑2026.01.14. 06:05:23
Szerintem is maradnia kellene, én mindkét mutatóban, gólban és asszisztban is kétszámjegyűt vártam tőle a szezonban. Ezt kb. teljesítette már most, úgy,hogy messze nem kezdő,de kapja a perceket. Kölcsönben van, megtehetné,hogy vakargatja itt,élvezi a várost meg a klímát. Nem tudom,hogy milyen kiegészítő támadó hozna ilyen számokat az első félévében Barcelonában.
Szerintem is maradnia kellene, én mindkét mutatóban, gólban és asszisztban is kétszámjegyűt vártam tőle a szezonban. Ezt kb. teljesítette már most, úgy,hogy messze nem kezdő,de kapja a perceket. Kölcsönben van, megtehetné,hogy vakargatja itt,élvezi a várost meg a klímát. Nem tudom,hogy milyen kiegészítő támadó hozna ilyen számokat az első félévében Barcelonában.bence0330 írta: ↑2026.01.12. 22:45:49
Szerintem amúgy simán megérne ennyi pénzt, szóval ebben nem értünk egyet, de nekünk, jelen körülmények közt nem. Ha sok pénzünk lenne, marasztalnám, mert ő viszont már az a szint, aki jó akkor is, ha 1-2 hónapot helyettesítenie kell a kezdő emberünket, de így nem.
Hát nem tudom, én nagyon nem vagyok kibékülve vele. Jól eladta magát a statisztikával és szimpatikusan hajtott, látszott, hogy akar bizonyítani.
Szerintem meg rablás.ocsike83 írta: ↑2026.01.12. 21:21:29Megkerestem az Eurobarca-n megjelenő cikket, akkor, amikor kölcsönvettük.
"Az FC Barcelona szerdán hivatalos közleményben jelentette be, hogy kölcsönvette Marcus Rashfordot a 2025/26-os idényre. A szerződés 30 millió eurós vételi opciót tartalmaz. Rashford éves bére bruttó 14 millió euró (nettóban 7 millió) + pályára lépésekhez kötődő bónuszok, amelyet teljesen egészében a katalánok állnak. Az angol támadó 15%-os fizetéscsökkentésbe ment bele."
Ennyiért szerintem ajándék lenne.
Nem tudom, meglepődnék ha létezne ilyen.
Csak egyet kérdeznék. Mitől haldoklott? Attól az egy sprinttől?
Forcabarca73 írta: ↑2025.09.17. 20:36:33Korai? Soha nem volt jó...Szerencsére nem te vagy a Barcelona szakfelelőse és az Angol válogattoté sem....pontosan nem emlékszem de kb. 60 körül válogatták be oda, öröm ,hogy a kiteljeséde nálunk fog megtörténni,mint más játékosoknál Flick keze alatt...a folyamat megkérdőjelezhetetlenül látszik és boldoggá tesz ,hogy egy ennyire önbizalmát vesztett ,de tudjuk milyen alapokkal rendelkező játékost újra felemelünk,oda ahová képességei megilletik....és mindez Barca színekben a "Család" érdekében és ezzel örök tartozással szívből a klub felé.Kovbal88 írta: ↑2025.09.05. 13:59:25Korai kritizálni, csak míg a Realnal belefér, hogy besül Mbappé, addig nálunk az ilyen most nagyon nem. Bár beválna és maradna. Jövőre, remélhetőleg nagyobb mozgásterünk lesz, és akkor lehet erősíteni. Csak azt már most el kell kezdeni. És Decotól, még okos igazolást nem láttunk.