Marcus Rashford

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 12945
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2026.01.12. 22:45:49

Sajnos most teljesen egyetértünk, legalábbis a mi szempontunkból. A világ egyik, és a mi csapatunk legjobb játékosa mögé, úgy, hogy közben 3-4 lyukat kell befoltozni, ez sok. Inkább költsük CB-re és centerre, ha Lewy nem marad cserének.

Szerintem amúgy simán megérne ennyi pénzt, szóval ebben nem értünk egyet, de nekünk, jelen körülmények közt nem. Ha sok pénzünk lenne, marasztalnám, mert ő viszont már az a szint, aki jó akkor is, ha 1-2 hónapot helyettesítenie kell a kezdő emberünket, de így nem.

Sajnálom a két Maliból származó fiatal szélső tehetségünket, az egyik áprilisig sérült le, a másik, aki echte balszélső, és igazi tehetségnek mondják, meg egy évre keresztszalaggal, szóval ő a kövi szezon végéig kb szóba sem kerülhet.

Gondolom az egyetlen, akiben onnan reménykedni lehet, az a kis Kluivert, Shane, ő is balszélső. A nagytesója nagyon jó a Bournemouthban, hátha a kis tesó is jó lesz, eddig szépen alakul, ahogy nézem a számait, meg szépen járja végig a holland korosztályos válogatottakat is. Chino biztos tud többet, én csak számokat meg highlightsokat nézegetek, az meg azért messze nem elég infó. 18 már, nem is egy csecsemő, őt nyárig valahogy meg kéne talán nézni, mielőtt Rashford leigazolásán, vagy egy másik kisebb transzferen gondolkodunk.

Vagy kell keresni egy új Roonyt. Hozzáteszem, ha Cancelót megszereznénk végleg év végén, ő simán be tudna szállni pár meccsre elég magas szinten balszélsőként, ha mondjuk hoznánk egy új 2-3 milliós játékost, aki nem válna be annyira. Akkor a portugál sokoldalúságát kb teljesen kimaxolnánk, és akkor is sok perce lenne, ha sehol nem lenne kezdő.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13612
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2026.01.12. 22:30:03

ocsike83 írta:
2026.01.12. 21:21:29
Megkerestem az Eurobarca-n megjelenő cikket, akkor, amikor kölcsönvettük.
"Az FC Barcelona szerdán hivatalos közleményben jelentette be, hogy kölcsönvette Marcus Rashfordot a 2025/26-os idényre. A szerződés 30 millió eurós vételi opciót tartalmaz. Rashford éves bére bruttó 14 millió euró (nettóban 7 millió) + pályára lépésekhez kötődő bónuszok, amelyet teljesen egészében a katalánok állnak. Az angol támadó 15%-os fizetéscsökkentésbe ment bele."

Ennyiért szerintem ajándék lenne.
Szerintem meg rablás. :D az emberünk szerintem sok 1-2 millios piaci erteku tamadonal is gyengebben jatszik, es megegyszer: nem csak nalunk, hanem mashol is evek ota.

De ez mellekes amugy, mert a fo szempont itt az, hogy mi fer bele. Szerintem egy 40-50 millios kiadas egyaltalan nem fer bele a kovetkezo evekben egy olyan jatekosert, aki tartosan a cserepadra van vasarolva.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
ocsike83
Capitá del Barça
Hozzászólások: 569
Csatlakozott: 2022.01.05. 21:10:37
Tartózkodási hely: Győr

2026.01.12. 21:21:29

Megkerestem az Eurobarca-n megjelenő cikket, akkor, amikor kölcsönvettük.
"Az FC Barcelona szerdán hivatalos közleményben jelentette be, hogy kölcsönvette Marcus Rashfordot a 2025/26-os idényre. A szerződés 30 millió eurós vételi opciót tartalmaz. Rashford éves bére bruttó 14 millió euró (nettóban 7 millió) + pályára lépésekhez kötődő bónuszok, amelyet teljesen egészében a katalánok állnak. Az angol támadó 15%-os fizetéscsökkentésbe ment bele."

Ennyiért szerintem ajándék lenne.
Més que un club :P
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13612
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2026.01.12. 20:55:57

ocsike83 írta:
2026.01.12. 15:02:48
Andris, lehet tévedek. De nem fix 30 milliós vételára van? Illetve onnan új igazolás, a feltételeket mi diktáljuk, tehát nem muszáj megadni neki azt a fizetést, amit most kap.
Nem tudom, meglepődnék ha létezne ilyen.
Mármint, lehet hogy a kölcsönszerződésben, amit a uniteddel kötöttünk, van egy 30 milliós vételár záradék. De ha ők el akarják adni, és mi is megvenni, akkor ez aligha lesz gát, ha mindkét fél figyelmen kívül akarja hagyni. Annyi, hogy akkor mások is beszállhatnak a versenybe, nyilván.

Egyébként én már régesrég úgy nézem a játékosokat költséghatékonyság szempontból, hogy azt nézem, amennyit rájuk kell költenünk. Számomra egy játékos annyiba került, ami a vételár + fizetés x szerződés éveinek száma.

Most egy évre hoztuk el, teljes fizuval, ami 14 millió körül mozog. Ha úgy tetszik, 14 milliónkba került Rashford erre az egy évre.
Újra biztos nem venném kölcsönbe, még a fele fizetésért sem. Kb annyit érne meg nekem, amennyit egy Casado vagy Roony kereshet, az ilyen 1,5-2 millió euró / év. Tőlem mehet bele egy rakás bónusz: pl ha lejátszik 2000 percet egy évben, vagy van neki 20+ gólpontja, akkor lehet hozzárakni még plusz félmilliós függőket (bónuszokat).. de amúgy egy többedig számú tartalékról beszélünk, aki közepes teljesítményt nyújt már sokadik éve, a mindenkori ccsapatában, beleértve minket is.

Ha ilyen alacsony lenne a fizuja, akkor elfogadnék egy 20milliós vételárat mondjuk, akár szintén bónuszokkal max 25ig, de ez már nagyon a széle a dolgoknak, biztos hogy jóval alacsonyabbról indítanám az alkudozást.

Tegyük fel, hogy 3 év, a mostaninak a fele fizuval, a rögzített 30 millióért - akkor a csávó belekerült 51 millió eurónkba... kell ez nekünk? Szerintem baromira nem, akkor játszon inkább Baldé meg vagy az új joker Eric Garcia balszélsőt.
25 milliós összköltség körül el tudnám fogadni, néhány extra milliónyi függővel. De ez meg nem tűnik reálisnak.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 12945
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2026.01.12. 15:40:03

Nekem nagyon tetszett, amit kezdőként művelt, amikor sok volt a sérült. Hogy egyáltalán még van esélyünk a BL top8-ra, az erősen az ő érdeme. Meg amúgy is, szerintem nagyon jó volt. Amióta Rapha visszatért, visszaesett, de a neve miatt meg folyamatosan be van cserélve, és rendre nem működik a dolog. Raphát kiszorítani nyilván nem fogja, ez persze nem kritika.

Őszintén szólva én kicsit meglepődnék, ha ő maga maradni akarna. Szerintem neki olyan helyen kéne fociznia, ahol kezdő lehet. Itt ez csak sérüléseknél lehetséges. Nem az a fajta, aki beáll, és hidegen brillírozni kezd.

Én kedvelem, de inkább keresnék egy Roony féle cserét, és nem venném meg. Főleg, ha szűk lesz a keret. Ha elkölthetünk 200 milliót és a fizuja is belefér, oké, de egy kezdő cb és egy kezdő, vagy bitang erős csere center mindenképp kell, és egy Pedri csere sem jönne rosszul, plusz ha Fort nem jön vissza, Cancelo vagy egy másik szélsőbekk. Ha ezek nincsenek meg, sokallnám én is kicsit, főleg, hogy centerként gyakorlatilag nem is próbálta még Flick.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
ocsike83
Capitá del Barça
Hozzászólások: 569
Csatlakozott: 2022.01.05. 21:10:37
Tartózkodási hely: Győr

2026.01.12. 15:02:48

menczel írta:
2026.01.12. 14:49:25
Rashfordra visszatérve, ha konkértan haldoklom, akkor is tudok még annyit mozogni visszafelé, hogy a fentit megakadályozzam, ezt vártam volna tőle is.
Csak egyet kérdeznék. Mitől haldoklott? Attól az egy sprinttől?

Andris, lehet tévedek. De nem fix 30 milliós vételára van? Illetve onnan új igazolás, a feltételeket mi diktáljuk, tehát nem muszáj megadni neki azt a fizetést, amit most kap.
Més que un club :P
menczel
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1763
Csatlakozott: 2006.04.11. 14:16:25

2026.01.12. 14:49:25

Nekem más nem tetszett. Kevés időre állt be és spintelt egy nagyot, de a végén az ő oldalán voltak a veszéyles margit támadások, mert annyira nem volt levegője, h rendesen visszazárjon.
Kounde ugye alapvonal felé védekezik, ha a szélső befelé indul, akkor DJ/Pedrinek kellene odaérnie. Ez néha lehetelen, mert túl gyorsan forgatták át erre az oldalra, vagy máshol volt dolguk.
Ennél még veszélyesebb, ha az ellenfél szélsőbekkje megcsinálja a lap-overt, tehát Koundénak muszáj alapvonalra mozognia, és ekkor, ha nem zárt vissza a mi szélőnk (Yamal is sajnos mosanátban rengeteget lazsál ebben), akkor abból befelé lövőhelyzet van.
Rashfordra visszatérve, ha konkértan haldoklom, akkor is tudok még annyit mozogni visszafelé, hogy a fentit megakadályozzam, ezt vártam volna tőle is.
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13612
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2026.01.12. 13:48:04

Tegnap nem értettem igazán, hogy miért ő állt be, nyilván magyarázható a taktikai helyzettel és az ő gyorsaságával, de ez csak papíron van így.
A gyakorlatban az ilyesmihez nem elég gyorsnak lenni, jó döntéseket is kell hozni pillanatok alatt, ami kifejezetten gyengepontja a srácnak.

Sajnos a rossz érzéseim meg is lettek erősítve, szerintem nagyon nem vált hasznunkra a beállítása tegnap.

Őszintén nem értem a (mostmár hivatalosan kommunikált) szándékot, hogy megvásároljuk/meghosszabbítsuk őt.
Persze kiegészítő embernek (2./3. számú támadó cserének) talán még kicsit túllövés is, mert összességében nem nagyon rossz játékos, csak közben meg ott van, hogy vagy 25-40 millió körül kéne fizetnünk érte, vagy újabb évre átvállalni a relatíve horror fizetését, ahogy most tettük.
Szerintem nem éri meg, még a felét se fizetni egy ilyen szintű játékosért/teljesítményért, legyen szó akár a 14 milliós (capology) fizetésről, akár a fent írt vételárról.

Nincs vele nagy gondom, elfér a keretben, és hiszek Flickéknek is, ha azt mondják hogy jól használható és megtartható. Sőt, még látom is a hasznát, saját magam is. De nem ennyi pénzekért, és nem látom, hogy ez hogy mehetne jelentősen lejebb.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 12945
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.11.24. 23:27:41

Szerintem egy dolgot eltanulhatna Raphinhától, és testhezálló is lenne, menne neki. Mikor a brazil beállt 10 percre, akkor jöttem rá, mennyire nem volt hajlandó senki a hiányában megcsinálni konstansan a sprinteket vonalak mögé, szerintem pár perc alatt 4-5 alkalommal próbálta meg (senkit nem érdekelt szokás szerint, de akkor is).

Rashford ugyanezt simán meg tudná tenni szerintem. Talán még gyorsabb, dinamikus játékos, nem hülye, van munkamorálja is, nem nagyon tudom, mi akadályozná meg benne, de mégsem emlékszem kb egy ilyenre sem tőle. Ezzel szerintem hihetetlen sokat javulna a hozzáadott értéke, nem mintha amúgy nagyon panaszkodnék rá, csak ez szerintem azért egy tanulható dolog, amivel hirtelen szintet léphetne akár.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 12945
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.11.05. 13:42:58

Először is legyen olyan, hogy az 5 top támadónk + Fermín egyszerre egészséges. :D Aztán meg szerintem menjen a rotáció ezerrel, és akkor max az a kérdés, kit tennénk be gálakezdőnek a legerősebb csapat ellen. Lehet, hogy tényleg az általad említett négyes lenne az, de bárkinek javulhat-inoghat a formája.

Lewynek eleve szigorúan cserének szabad csak lennie már, őt ki is hagynám a gálakezdőért folytatott versenyből (én őt még mindig top4 gólvágónak gondolom, ha 20-30 percekre áll be, ő szerintem úgy segíthet a csapaton a legjobban, 60-70 percek alatt túl sokat vesz el, plusz el is fárad, és olyankor még csak nem is gólerős).
Ferránt meg be lehet rotálni bárhová igazából, közte és Rashford között dönthet a forma, fáradtság, akármi. De ha mindenki egészséges lesz, akkor néha Raphinha helyére is lehet rotálni, sőt, a brazil maga is sanszos, hogy fog párszor Yamal helyén játszani, olyankor kezdhet Ferrán is egyértelműen középen, és Rashinak úgyis van helye. Szerintem nem lesz gond.

De szerintem ritka lesz, hogy mindenki talpon van, nem lesz túl sok ilyen "sznob" jellegű dilemmánk.

De amúgy értem, előttem sem krisztálytiszta, mi lenne ideális esetben a gálakezdő.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
menczel
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1763
Csatlakozott: 2006.04.11. 14:16:25

2025.11.05. 13:33:41

Parádés formában van, azon gondolkoztam mi lesz, ha jön vissza Rafi.

-9-esben közel sem olyan jó mint szélről, annyit a másik kettő is tud mint ő (Lewa, Ferran)
-nekik mind játszaniuk kell: Rafi, Rashford, Fermín, Yamal

-ebből az következik, hogy Rashfrod megy be középre és Lewa meg Ferran mindketten ülnek?
Avatar
Chino
Az Év Fórumozója 2025
Hozzászólások: 9063
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2025.10.02. 17:18:07

A tegnapi napról én az ő játékát ki tudnám emelni pozitív irányba, de inkább úgy en bloc, amit az utóbbi meccseken hoz. Szerintem nagyon jól megtaláltuk a csere szerepet a szélsők tekintetében. Ami hiányérzet lehet, hogy a ligában még nem kezdte el termelni a gólokat, de szerencsére erre megvannak az emberek.
Azt mondjuk pont nem gondoltam, hogy ennyi assistot fog termelni, de baromi kellemes meglepetés.
Azért az utóbbi 6 meccsén, amióta komolyabb szerepet kapott, zsinórban 7 kanadai pontot hozott. Csak összehasonlításképp a szezon eddigi részében Yamalnak 4, Raphinhának 5, Torresnek 6, Lewandowskinak 4 van. Persze előbbi kettőnek valamivel kevesebb játékperce van, de azért elég komoly szám. És ebből 3 a BL-ben a Newcastle és PSG ellen.

Elég komoly gondban lennénk, ha nem kezeltükk volna priorításként a szélső posztot, mert Rapha és Yamal közül egy, de sokszor mindkettő egyszerre hiányzott.
Ráadásul játékban sem egy bója, labdatemető, hanem minden meccsén komoly támadópotenciál és megjátszható játékos, aki a melóból is kiveszi a részét.
Még úgy is, hogy nem egy Baldé van mögötte, aki tudná támogatni, hanem Gerard Martin aki a félpályát sem sűrűn lépi át.

Szerintem méltánytalanul kevés szó esik róla, ráadásul végre van egy olyan játékos, aki miatt Raphinhának vagy akár Yamalnak nem kell kipukkannia tavaszra. A tegnapi meccsen a végeredménytől függetlenül hibának tartottam, hogy lekapta Flick, egy FT-Lewy csere jobban érett.
Viszont, ha visszatér a brazil én nagyon szívesen megnézném középen, Torres eredményeit szerintem le tudná hozni, játékban pedig előrébb lehetnénk vele.
Forca Barca!!!!
dudastibor
Barça C
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2023.05.23. 21:14:58

2025.09.23. 17:52:54

Forcabarca73 írta:
2025.09.17. 20:36:33
Kovbal88 írta:
2025.09.05. 13:59:25
Korai kritizálni, csak míg a Realnal belefér, hogy besül Mbappé, addig nálunk az ilyen most nagyon nem. Bár beválna és maradna. Jövőre, remélhetőleg nagyobb mozgásterünk lesz, és akkor lehet erősíteni. Csak azt már most el kell kezdeni. És Decotól, még okos igazolást nem láttunk.
Korai? Soha nem volt jó...Szerencsére nem te vagy a Barcelona szakfelelőse és az Angol válogattoté sem....pontosan nem emlékszem de kb. 60 körül válogatták be oda, öröm ,hogy a kiteljeséde nálunk fog megtörténni,mint más játékosoknál Flick keze alatt...a folyamat megkérdőjelezhetetlenül látszik és boldoggá tesz ,hogy egy ennyire önbizalmát vesztett ,de tudjuk milyen alapokkal rendelkező játékost újra felemelünk,oda ahová képességei megilletik....és mindez Barca színekben a "Család" érdekében és ezzel örök tartozással szívből a klub felé.
Avatar
Chino
Az Év Fórumozója 2025
Hozzászólások: 9063
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2025.09.22. 15:52:50

bence0330 írta:
2025.09.22. 02:11:35
Szerintem nem muszáj neki gólt lőnie, attól függ, épp kik a társak a pályán és hol kap szerepet, meg ki hiányzik. Yamal távollétében kérdés nélkül valamelyik szél a helye, mert ő tudja azt pótolni, amiben Yamal kiemelkedő. Ma például bebizonyította azt itt is, amit már a MU-ban is sokszor (akár ellenünk is), jobboldalon is jó, még ha nem is pont ugyanazt adja, mint a túloldalon (vagy nyilván középen). Ő simán elszalad az alapvonalig egy kontrával, senki nem fogja utolérni kb, és be tudja passzolni középre (azoknak, akik kb követni tudják második hullámban a tempóját), jobboldalon inkább ez a profil. Kilencesként meg érzi a kaput, de van két kilencesünk, aki érzi a kaput, nem akkora hiánycikk, mint a sebessége és az egyéni skilljei, szerintem oda csak esetenként kell rakni, max befelé húz majd szituációtól függően, mint Rapha. Mikor áttették balosra a vége felé, akkor becselezte magát és eleresztett egy egész szép lövést, amiből egy szerencsésebb napon gól született volna. Onnan meg ezt is tudja.

Szerintem nagyon sok különböző dolgot adhat nekünk, különböző poszton, ebből sok hiánycikk, vagy ritkaság. Nem vagyunk így már kitéve annyira Yamal és Rapha formájának sem, mindkettőt tudja kb pótolni, ha nem is mindenben. Annyira jól nyilván nem cselez, mint Yamal, annyira nem lát jól, mint Rapha mondjuk, de mindenben elég jó. Hármuk közül meg 1-2 remélhetőleg mindig formában/elérhető lesz, így van esélyünk komoly hullámvölgy nélkül végigtolni a szezont, legalábbis támadófronton. Már most is látszik, nem mondom, hogy csak az ő jelenléte, mert szerintem eleve jobban fel voltunk készítve, de meg sem éreztük már több meccsen Yamal hiányát (sőt). Ehhez azért ő nagyon kellett, más egyebek mellett.

Nagyon nagy kedvencem volt, főleg Ole alatt, nagyon örülnék, ha tényleg révbe érne itt, és nem csak fellángolásai lennének, majd kiderül. Mivel nagy kedvencem volt, azt tudtam, hogy ordas kamu, amit a médiában írnak a lustaságáról, mindig is hajtott, sok éven keresztül, amíg nem lett durva konfliktusa a klubbal. Itt is néha Rapha szinten száguldott vissza 1-1 Getafe kontránál és szerelt igazi bekként. Ő ezt annyira konstansan nem fogja tudni hozni, mint a brazil, de azért ebben is szerintem bőven átlag feletti.

Milyen rotációt lehet majd tolni amikor Yamal-Rapha és ő is egészségesek, kellemes probléma lesz Flicknek.
Azért én nem csak a bal oldali játékát emelném ki. Amikor a másik szélen játszott is volt olyan, amikor két ember között cselezte be magát és bravúr kellett a kapusnak, hogy ne legyen gól, illetve volt még egy veszélyes villanása.
Az pedig hogy ne kaparna nem lehet elmondani. Kétszer is előfordult, hogy lenyomott hátra egy 50-60 méteres sprintet és úgy szerelt, egyszer pedig még az alapvonalig és visszaért és testtel kitette a támadót a pályáról.

Szerintem középen is simán meglenne, az előszezonban rendre ott játszatta Flick. A fizikuma is megvan a center poszthoz, érzi a beindulásokat és képes magát is helyzetbe hozni. Amíg Ferran és Lewy íígy termel és szükség van rá a széleken, addig nem lényeges azon gondolkodni, hogy hol játsszon, de az, hogy egy ilyen jolly jokerünk van elől hatalmas előny. Tavaly megnéztem volna mire megyünk, ha Yamal uzamosabb időre kiesik és Raphinhaval sem lehet konstansan 90 percekkel számolni.
Forca Barca!!!!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 12945
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.09.22. 10:40:59

Zsoma írta:
2025.09.22. 09:21:37
bence0330 írta:
2025.09.22. 02:11:35
Mivel nagy kedvencem volt, azt tudtam, hogy ordas kamu, amit a médiában írnak a lustaságáról, mindig is hajtott, sok éven keresztül, amíg nem lett durva konfliktusa a klubbal.
Azért tegyük hozzá, hogy tegnap büntetésből nem kezdett, mert 3 percet késett egy megbeszélésről (de legalább nem átaludta, mint Manchesterben)

https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... -121815169
Persze, de szerintem ez teljesen más történet, mint hogy kapar-e a pályán. Múlt hétvégén Raphinha is elkésett, aztán azt nem lehet elmondani róla, hogy nem hajt. Koundé már többször is, Yamal talán egyszer, meg mások is, de nem jut eszembe hirtelen.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Zsoma
Jugador del Barça
Hozzászólások: 230
Csatlakozott: 2004.10.08. 07:45:27

2025.09.22. 09:21:37

bence0330 írta:
2025.09.22. 02:11:35
Mivel nagy kedvencem volt, azt tudtam, hogy ordas kamu, amit a médiában írnak a lustaságáról, mindig is hajtott, sok éven keresztül, amíg nem lett durva konfliktusa a klubbal.
Azért tegyük hozzá, hogy tegnap büntetésből nem kezdett, mert 3 percet késett egy megbeszélésről (de legalább nem átaludta, mint Manchesterben)

https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... -121815169
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 12945
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.09.22. 02:11:35

Szerintem nem muszáj neki gólt lőnie, attól függ, épp kik a társak a pályán és hol kap szerepet, meg ki hiányzik. Yamal távollétében kérdés nélkül valamelyik szél a helye, mert ő tudja azt pótolni, amiben Yamal kiemelkedő. Ma például bebizonyította azt itt is, amit már a MU-ban is sokszor (akár ellenünk is), jobboldalon is jó, még ha nem is pont ugyanazt adja, mint a túloldalon (vagy nyilván középen). Ő simán elszalad az alapvonalig egy kontrával, senki nem fogja utolérni kb, és be tudja passzolni középre (azoknak, akik kb követni tudják második hullámban a tempóját), jobboldalon inkább ez a profil. Kilencesként meg érzi a kaput, de van két kilencesünk, aki érzi a kaput, nem akkora hiánycikk, mint a sebessége és az egyéni skilljei, szerintem oda csak esetenként kell rakni, max befelé húz majd szituációtól függően, mint Rapha. Mikor áttették balosra a vége felé, akkor becselezte magát és eleresztett egy egész szép lövést, amiből egy szerencsésebb napon gól született volna. Onnan meg ezt is tudja.

Szerintem nagyon sok különböző dolgot adhat nekünk, különböző poszton, ebből sok hiánycikk, vagy ritkaság. Nem vagyunk így már kitéve annyira Yamal és Rapha formájának sem, mindkettőt tudja kb pótolni, ha nem is mindenben. Annyira jól nyilván nem cselez, mint Yamal, annyira nem lát jól, mint Rapha mondjuk, de mindenben elég jó. Hármuk közül meg 1-2 remélhetőleg mindig formában/elérhető lesz, így van esélyünk komoly hullámvölgy nélkül végigtolni a szezont, legalábbis támadófronton. Már most is látszik, nem mondom, hogy csak az ő jelenléte, mert szerintem eleve jobban fel voltunk készítve, de meg sem éreztük már több meccsen Yamal hiányát (sőt). Ehhez azért ő nagyon kellett, más egyebek mellett.

Nagyon nagy kedvencem volt, főleg Ole alatt, nagyon örülnék, ha tényleg révbe érne itt, és nem csak fellángolásai lennének, majd kiderül. Mivel nagy kedvencem volt, azt tudtam, hogy ordas kamu, amit a médiában írnak a lustaságáról, mindig is hajtott, sok éven keresztül, amíg nem lett durva konfliktusa a klubbal. Itt is néha Rapha szinten száguldott vissza 1-1 Getafe kontránál és szerelt igazi bekként. Ő ezt annyira konstansan nem fogja tudni hozni, mint a brazil, de azért ebben is szerintem bőven átlag feletti.

Milyen rotációt lehet majd tolni amikor Yamal-Rapha és ő is egészségesek, kellemes probléma lesz Flicknek.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
gránit
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4322
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2025.09.19. 21:15:27

Fernando írta:
2025.09.19. 06:47:33
Tegnap mindjet gólját 9-es pozíció vagy környékéről lőtte. Kipróbálnám végre, ha ott kezdene, nem a szélen, mert ott hullagyenge. Igaz ehhez kellene egy egészseges Balde is vegre, aki bejátsza a balost.
Ez alapvetően így van. A leggólerősebb játékosoknak középen kell játszaniuk, minden más pazarlás. Ezt az ő személyétől függetlenül, általánosságban írom. Hogy ő-e az a személy jelen pillanatban, azt nem tudom, öt meccsen két gól nem rossz, de nem is kimagasló. Középcsatár poszton lehet, hogy ez egy átmeneti év lesz, és össze-vissza lesznek majd ott rotálva az emberek, amiben ő is benne lehet. Jövő nyáron valószínűnek tartom, hogy igazolnunk kell a posztra, főleg, hogy Lewandowski szerződését valószínűleg nem hosszabbítják meg.
Avatar
Fernando
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8752
Csatlakozott: 2005.09.30. 16:11:15
Tartózkodási hely: U.S.S. Enterprise

2025.09.19. 06:47:33

Tegnap mindjet gólját 9-es pozíció vagy környékéről lőtte. Kipróbálnám végre, ha ott kezdene, nem a szélen, mert ott hullagyenge. Igaz ehhez kellene egy egészseges Balde is vegre, aki bejátsza a balost.
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 12945
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.09.18. 23:26:40

Szerintem három fronton is kiváló volt ma. Nagyon kapart, jól bontott (ahhoz képest legalábbis, mennyire szenvedett az egész csapat, és relatív kevésszer értünk fel a kapuig), és gyönyörű gólokat lőtt. Ez már az a világklasszis játékos volt, aki pl. hazaküldött minket az EL-ből 3 éve. Ha csak feleilyen meccseket hoz viszonylag stabilan, már óriási igazolás lehet.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
Forcabarca73
Barça B
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2019.07.16. 22:59:57

2025.09.17. 20:36:33

Kovbal88 írta:
2025.09.05. 13:59:25
Korai kritizálni, csak míg a Realnal belefér, hogy besül Mbappé, addig nálunk az ilyen most nagyon nem. Bár beválna és maradna. Jövőre, remélhetőleg nagyobb mozgásterünk lesz, és akkor lehet erősíteni. Csak azt már most el kell kezdeni. És Decotól, még okos igazolást nem láttunk.
Korai? Soha nem volt jó...
Avatar
Chino
Az Év Fórumozója 2025
Hozzászólások: 9063
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2025.09.05. 14:53:32

Kovbal88 írta:
2025.09.05. 13:59:25
Korai kritizálni, csak míg a Realnal belefér, hogy besül Mbappé, addig nálunk az ilyen most nagyon nem. Bár beválna és maradna. Jövőre, remélhetőleg nagyobb mozgásterünk lesz, és akkor lehet erősíteni. Csak azt már most el kell kezdeni. És Decotól, még okos igazolást nem láttunk.
Pont, hogy a Realnál nem fér be, ha besül Mbappé. Úgy függnek tőle, mint mi anno Messitől, de mi még most is jobban el tudjuk viselni, ha Yamal és Raphinha közül az egyik kiesik. Egy Rashfordot pláne, aki nem stabil kezdőnek jött, ingyen volt és ha nem jön be nem marad a nyakunkon. Ráadásul nem is azt kell várni, hogy majd kirobbanthatatlan húzóember lesz. Egy stabil, minőségi csere több posztra és kezdőként sem esik vele igazán vissza a történet. Tavaly erre volt szélsőnek FT, Pau Victor, Fermin.
Az anyagi oldalát nem is tekintve, mert ha a francia nem jön be elment 150 millió, 5 évre embertelen fizetés és nem mellesleg akkora presztízsveszteség, amit Perez kb. nem élne túl.
Forca Barca!!!!
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2402
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2025.09.05. 13:59:25

Korai kritizálni, csak míg a Realnal belefér, hogy besül Mbappé, addig nálunk az ilyen most nagyon nem. Bár beválna és maradna. Jövőre, remélhetőleg nagyobb mozgásterünk lesz, és akkor lehet erősíteni. Csak azt már most el kell kezdeni. És Decotól, még okos igazolást nem láttunk.
Avatar
Chino
Az Év Fórumozója 2025
Hozzászólások: 9063
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2025.09.05. 12:44:23

Troym írta:
2025.09.05. 08:23:06
Cseri írta:
2025.09.05. 07:51:08
egy kiegészítő játékostól ez bőven jó lenne. Ha megkapja a bizalmat és nem sérül meg, szerintem hozza is.
Ez igaz és még talán meg is valósulhat, de ha konszenzus alapján ő kiegészítő játékos, akkor meg "baromi drága" nekünk, többet keres, mint a kezdőcsapat fele és az összes csere.
Ez a bajom vele az első naptól, hogy egyáltalán nem kétlem, hogy cserejátékosnak még akár hasznos is, csak a fizetése "árfolyama" meg jócskán a kezdőszint.
Márpedig nagyon drága cserecsatárból meg már amúgy is van, ott van Ferran.
Kiegészítő szélsőnek meg bőven jó lett volna egy Tadic, Di Maria, bármelyik veterán, aki 10 perc alatt zavart kelt elöl.

Szerintem ez megint az esete annak, hogy nem tudunk gazdálkodni és figyelembe venni a nyújtózkodás és takaró dolgot.

Valaki említette a beilleszkedés dolgot, hogy majd sikerül és lehet kell pár hónap, de nem lesz gond, arra egy gondolat: összesen 10 hónapig van nálunk, kölcsönbe érkezett.
Az előző 3 nyár után eléggé kizártnak tartom, hogy ha akár lőne 25 gólt, akkor ki tudnánk jövőre köhögni 40 milliót érte és adni neki ilyen fizetést, szóval 70-80%, hogy ő sem marad, nem lesz miből, mert gondolom Laporta nem Rashforddal tervez választást nyerni, hanem valami nagy dobással.
Azért azt figyelembe kell venni, hogy kölcsönben van itt, ő még a MU tulajdona és egy potom kivásárlási ára van az sem kötelező. Ha pedig megvesszük akkor kap új szerződést, új fizetéssel, jelenleg az angolok által kötött bérét álljuk (azt is csökkentve). Ez nem azt jelenti, hogy leigazoljuk és ugyanennyi marad a fizetése. Ha marad változik a bére, ha megy akkor meg nem kell tovább fizetni.
Azonkívül pedig egy nagyon jó képességű játékos ezt szezonokon keresztül megmutatta, még jó korban is és három poszton bevethető.

Mbappéról meg a saját magához képesti kritákról csak annyit, hogy tavaly stabil kezdőként decemberig, 17 meccs alatt (bajnokság+Bl) volt 5 akciógólja és 2 assistja.
Ő ezt hozta össze 1300-1400 játékperc alatt, úgy hogy mindenki alá játszott, No. helye volt a csapatban, nem mellesleg centerként, ami szintén nem mindegy.
Rashford meg azért van kritizálva, mert 3 meccs alatt összesen 90 percet játszva nem lőtt gólt. Mellesleg az egész csapat sem gálázott.
Forca Barca!!!!
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2402
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2025.09.05. 10:02:59

Troym írta:
2025.09.05. 08:23:06
Cseri írta:
2025.09.05. 07:51:08
egy kiegészítő játékostól ez bőven jó lenne. Ha megkapja a bizalmat és nem sérül meg, szerintem hozza is.
Ez igaz és még talán meg is valósulhat, de ha konszenzus alapján ő kiegészítő játékos, akkor meg "baromi drága" nekünk, többet keres, mint a kezdőcsapat fele és az összes csere.
Ez a bajom vele az első naptól, hogy egyáltalán nem kétlem, hogy cserejátékosnak még akár hasznos is, csak a fizetése "árfolyama" meg jócskán a kezdőszint.
Márpedig nagyon drága cserecsatárból meg már amúgy is van, ott van Ferran.
Kiegészítő szélsőnek meg bőven jó lett volna egy Tadic, Di Maria, bármelyik veterán, aki 10 perc alatt zavart kelt elöl.

Szerintem ez megint az esete annak, hogy nem tudunk gazdálkodni és figyelembe venni a nyújtózkodás és takaró dolgot.

Valaki említette a beilleszkedés dolgot, hogy majd sikerül és lehet kell pár hónap, de nem lesz gond, arra egy gondolat: összesen 10 hónapig van nálunk, kölcsönbe érkezett.
Az előző 3 nyár után eléggé kizártnak tartom, hogy ha akár lőne 25 gólt, akkor ki tudnánk jövőre köhögni 40 milliót érte és adni neki ilyen fizetést, szóval 70-80%, hogy ő sem marad, nem lesz miből, mert gondolom Laporta nem Rashforddal tervez választást nyerni, hanem valami nagy dobással.
Maximálisan egyetértek, kit érdekelne a fizetése, ha tudnánk igazolni, de így hogy nem tudunk, számít a pénz, három ember is jöhetett volna az árából és megvagyunk. Ez így nagyon merész húzás volt. Ilyen mindent egy lapra dolog. Amennyiben beválik akkor nincs gond, de a jelenlegi helyzetben örült nagy kockázat.

Sajnos sokkal okosabban kellene gazdálkodni és akkor lenne pont annyi mozgástér amire szükségünk van. Bosszantó mert tényleg nem sok hiányzik, hogy egy nagyon erős csapat összeálljon. És HA Marcus is beválik, akkor még közelebb leszünk hozzá.
Válasz küldése