Zozzy 5 írta: ↑2025.08.01. 10:41:16
tőle az elsők között váltam volna meg, de így h mindenki képben van az anyagi helyzetünkkel, gondolom max 25-30 M körül jöttek érte az ajánlatok, annyiért meg nem érte volna meg eladni
A többivel egyetértek, amit írtál, de ezen a ponton azért felhívnám valamire a figyelmet.
A kereskedelem nem pusztán arról szól, hogy toljunk ki a másikkal, hanem arról is, hogy szert tegyünk arra, amire szeretnénk. Ha valaki ad egy komolyan vehetetlen ajánlatot, akkor ha a másik félnek van esze, az ajánlattevő nem kap Araújót. Az ajánlattevőnek pedig nem az a célja, hogy fusson egy felesleges kört, hogy aztán visszautasítsák, hanem az, hogy megszerezze Araújót. Másrészt, ha többen is pályáznának rá, márpedig többen pályáznának rá, akkor kialakulna érte egy verseny, ami felfelé pörgetné az árat. Aki valóban szeretné Araújót, kénytelen lenne rálicitálni a többiekre. Pau Victort például egész szép pénzért adtuk el (bár a 12 millió euróból 4 a Gironáé), mert több csapat is pályázott rá, a Braga pedig kénytelen volt a többiek felé menni árban, hogy megszerezhesse őt. Végre nem dőltünk be az első előnytelen ajánlatnak, mint szoktunk, hanem május óta kivártunk, amíg kialakul érte a licit, a győztes ajánlattevő csak később futott be.
https://tribuna.com/en/news/2025-05-27- ... r-reports/
Nem kell magunkat azért ennyire lesajnálni, a Barcelona kezében is vannak ám ütőkártyák, csak tudni kell őket használni.
Én tavaly nyáron eladtam volna, nagy troll húzás lett volna, mert pár hétre rá a Copán hónapokra lesérült. Most is jó lett volna akár Tahra lecserélni, ha már Christensenre mindenképpen hátvédként számít Flick.