Barca Igazolások
Kár Nicoért.
Nézzük a jó oldalát, így taláb több pénz jut máshova.
Ekézni ezért akár őt, akár a Bilbaót, akár Decoékat felesleges és hülyeség.
Volt egy kis udvarlás, pávatánc, nézegetés, ígéretek itt, ígéretek ott, aztán nem jött össze. Megkapta ott a jobb fizut és a tutit amit keres, otthon maradhat, boldog.
Az olyanokat pláne nem értem, hogy csak haverkodni jött volna nem edzeni, meg hogy mekkora arc vesztés ez Laportáéknak. Ilyet max durcogásból lehet gondolni. Teljesen standard folyamat volt ez, ami minden klubnál minden évben megtörténik.
Mbappén is röhögtünk persze amikor nyárról nyárra beintett a Realnak de aztán az is összejött és rúgja is a gólokat. Felesleges túlzásokba esni.
Szélső viszont kell, ha nem ő, akkor más.
Rashford szerintem csak egy idősebb és jobb Fati. Nem örülnék neki. Elég átolvasni bármelyik PL vagy MU fórumot és mindenki ugyanazt mondja.
1. mentálisan kuka. Pogba és Martial vonal befolyásolta, az akkori MU is toxikus volt ahogy a mostani, és így jó példa hiányában sose vette fel az igazán profi hozzáállást. Ezenfelül korán berobbant, azt hitte ő a király aztán nem úgy lett, és most nincs önbizalma se. Azt mondogatják hogy megélhetési focista lett, karrier célok és hozzá szükséges extra motiváció nélkül.
Azt írják hogy a 3 oroszlános mezben kihagyott büntetője vágta el végleg a karrierjét.
2. nem ügyes. Soha nem is volt ügyes. Kis területen kuka, passz játéka gyene, most már befejezni se igazán tud. Mourinho, aki az akkor is gyenge MU-val EL-t nyert és aztán PL ezüstöt, azt mondta Rashfordról 7-8 éve, hogy ő ennél jobb már nem lesz. Igaza lett. Kritizálta a mentalitását és a hozzáállását is. Fizikailag top alapanyagként indult Rashford, de se fejben se technikában nem tudott tovább fejlődni. 20 évesen gyorsabb volt és erősebb, most már ez is megkopott, viszont a játéka ugyanolyan egysíkú.
Valszeg karrierje egyik fénypontja pont az ellenünk bemutatott cselsorozat az EL-ből, pár évvel ezelettről.
3. sérülések. Főleg egy bizonyos hátsérülés, ami miatt közel fél évet hagyott ki 2020-ban. Sokak szerint abból azóta se tért vissza 100%-osan, de több kisebb sérülése is volt.
Hát ha idekerül akkor szorítok neki, mint minden játékosunknak, de egyelőre nagyon bízok abban hogy találunk mást.
Lookman?
Coman?
Diazt felesleges kergetni szerintem.
Ligán belül is vannak mások akik cserének jók lehetnek.
Fiatal holland/francia játékosokból sok van, lehet kísérletezni kis kockázattal is.

Én sem értem a tegnapi nap után mit akarunk a Pooltól? Eladták Nunezt is, maradjanak összesen Salahval és Gakpoval?Messa írta: ↑2025.07.04. 13:16:13Diazt eddig sem akarták eladni, a múlt héten a Bayernt is gond nélkül lepattintották mikor puhatolóztak, most meg szerencsétlen Jota tragédiája után biztos hogy nem fogják elengedni.
Simán rá kell menni Rashfordra, 40 milliót kérnek érte, de lehet hogy egy kölcsönnel is be lehetne próbálkozni.
Jó lehet Rashford, de én elfogadnám, ha jönne Hugo Duro a padra, vagy mondjuk a Lipcséből elhoznánk Nusát, ő simán olcsóbb lenne, mint bármelyik jelöltünk, 20 éves és nagyon jó.
Nico Williams már ezelőtt is kétszer kikosarazott minket. Nem nem tudtuk leigazolni, hanem kikosarazott minket. Tavaly is kikosarazott minket. Ha Olmót le tudtuk igazolni, akkor őt is le tudtuk volna. Nem regisztrációs problémák voltak, nem pénz nem volt, hanem kikosarazott minket. Már ezerszer lenyilatkozta, hogy nem bánta meg a döntését.
https://sports.yahoo.com/article/nico-w ... 00050.html
Örülök, ha nem jön, semmi szükség egy évi ötgólos támadóra. Jócskán túl van hájpolva. Jó játékos, de közel sem olyan jó, mint amennyire hájpolják. És igen, Paixao jó igazolás lenne. De a Dumfries-féle irány is érdekes lehet, átváltani 3-4-3-ra, lenne egy igazi szélsőnk, Yamal pedig beljebb helyezkedhetne.

En semelyik hivatalos Barca csatornan nem lattam…se x en se instan,de igy akkor okDeluigi írta: ↑2025.07.04. 14:04:48https://prnt.sc/bJzx9NRTxEND
Gondolom, amit nem latunk, az meg sem tortent...
- Deluigi
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2363
- Csatlakozott: 2021.06.08. 22:25:50
- Tartózkodási hely: Szekelyudvarhely
-
- Barça C
- Hozzászólások: 3
- Csatlakozott: 2025.02.05. 11:46:10
bekopognék Igor Paixão-ért... szerintem többet nyernénk vele, mint Rashforddal, aki ugyan tud középen is szerepelni a támadó harmadban, de védekezésben sokkal gyengébb. A brazil viszont abban is jó, s legalább annyira jó az 1 vs 1-ben, mint lett volna Nico...
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7488
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Nem csak ez a 2 opció volt, hogy vagy július 4-ig hozzánk jön vagy hosszabbít 10 évet.
Jöhetett volna ide később, 1:1-ben vagyunk, Laporta-ék úgyis megoldották volna a regisztrációt. Vagy mehetett volna a Bayern-be, Arsenal-ba, bárhova ahol nyerni is lehet valamit.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1012
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Ezt a Nico ügyet egész olcsón megúsztuk! Jöhet Rashford, aki jó arc, olcsó, elhivatott és teljesíteni akar, nem haveri buliba, hanem edzésre jön. Jövőre majd lesz több pénz, akkor lehet másban gondolkodni. Nekem a legnagyobb szerzemény az egészséges Marc Bernal lenne.
Itt megint az egesz stab lett bearazva,Laportastul Decostul..ki az a hulye jatekos aki eligazol egy olyan helyre,ahol lehet fel evig nem is jatszhat,hagyjuk mar,jogosan maradt Bilbaoba.Gondolom bizik benne,h jovore ujra nekifutunk es kifizetjuk 80reszletbe..
Jut eszembe..mar szinte minden csapat kiadott vmi hivatalosat Jotaek tragediajaval kapcsolatban,mi meg semmit,helyette bohockodunk instan a kabala hulyeseggel..
Jut eszembe..mar szinte minden csapat kiadott vmi hivatalosat Jotaek tragediajaval kapcsolatban,mi meg semmit,helyette bohockodunk instan a kabala hulyeseggel..
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4256
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
Diazt eddig sem akarták eladni, a múlt héten a Bayernt is gond nélkül lepattintották mikor puhatolóztak, most meg szerencsétlen Jota tragédiája után biztos hogy nem fogják elengedni.
Simán rá kell menni Rashfordra, 40 milliót kérnek érte, de lehet hogy egy kölcsönnel is be lehetne próbálkozni.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
Annyira értelmetlen amit csinál, nem is értem. Már azzal többet keresne, reklámérték, hogy nagy csapatban játszik. Bilbao se jár jól vele, ha több fizetést adnak neki. Nem egészséges az, amikor egy ember jóval többet keres a többinél, főleg ő aki, még annyira ki se emelkedik.davi10 írta: ↑2025.07.04. 12:46:59Kicsit nevetséges ez a sztori, ha lehetett hinni a híreknek Ő maga kezdeményezte a találkozót Deco-val, majd a hivatalos átigazolási időszak 4. napján már nem tud tovább várni.
Kicsit örülök is, hogy nem jön. Megrúgja az évi 5 gólját és királyként szeretik majd Bilbao-ban.
Remélem találunk helyette megfelelő játékost. Idén míg nincs pénz jó lenne 2-3 kölcsönben igazolás, akik ha beválnak jövőre lehetne véglegesíteni. Legalább megnézzük Deco-t, mire képes, mert eddig nagyon gyenge
- fanbarca
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2193
- Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
- Tartózkodási hely: Szatmárnémeti
Én talán annak tudok örülni az ürömben, hogy nem lesz nagyon belterjes a helyzet a csapatnál. Elég haverok klubja szaga lett volna az egésznek, ez okozhatott volna problémát.davi10 írta: ↑2025.07.04. 12:46:59Kicsit nevetséges ez a sztori, ha lehetett hinni a híreknek Ő maga kezdeményezte a találkozót Deco-val, majd a hivatalos átigazolási időszak 4. napján már nem tud tovább várni.
Kicsit örülök is, hogy nem jön. Megrúgja az évi 5 gólját és királyként szeretik majd Bilbao-ban.
més que un club
Barcelona are planning a new approach for Luis Diaz in the next days/weeks after Nico Williams renewed his contact. It will not be an easy one. @FabrizioRomano
Marcus Rashford still remains keen on a Barça move. He wants to play for the club. @FabrizioRomano
Marcus Rashford still remains keen on a Barça move. He wants to play for the club. @FabrizioRomano

- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7488
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Kicsit nevetséges ez a sztori, ha lehetett hinni a híreknek Ő maga kezdeményezte a találkozót Deco-val, majd a hivatalos átigazolási időszak 4. napján már nem tud tovább várni. 
Kicsit örülök is, hogy nem jön. Megrúgja az évi 5 gólját és királyként szeretik majd Bilbao-ban.

Kicsit örülök is, hogy nem jön. Megrúgja az évi 5 gólját és királyként szeretik majd Bilbao-ban.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1469
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Szerintem itt szó sincs a több pénzt akart kiharcolni a Bilbaotól esetről. Ott már több hónapja megvan az ajánlat, ami a hírek szerint nagyobb, mint amit a Barcanal kapott volna.
Szerintem a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy kivásárlási árral nem tudtuk volna regisztrálni, a Bilbao pedig nem megy bele a részletbe, mi pedig nem fogunk ezért semmit eladni, garanciát vállalni.
A történethez hozzá tartozik, hogy a vezetőség is megosztott volt Nico kapcsán.
Tovább kell lépni olyan csapathoz, akivel meg lehet egyezni, és ami belefér a keretbe. 60 millióból pl. egy Paxiao+Dumfries nem rossz üzlet. Vagy Lookman+Cancelo stb., persze részletre, amortizáció több évre elosztva

- Leon
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2621
- Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
- Tartózkodási hely: Balkán sarkán
Örültem volna neki de kb ugyanezt tavaly is eljátszotta. Mivel a Bayern is akarta és nekik is bemutatott így tuti a több lóvéért maradt
abba a "semmit nem nyerek" csapatban. Mondjuk ennyi erővel az arabokhoz is elmehetett volna.
Kívánom neki a legjobbakat és azt hogy a kövi tíz évben max tippmixen nyerjen!
abba a "semmit nem nyerek" csapatban. Mondjuk ennyi erővel az arabokhoz is elmehetett volna.
Kívánom neki a legjobbakat és azt hogy a kövi tíz évben max tippmixen nyerjen!

Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!

- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4859
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Ez indulat, nem érv.
Vicces hogy más csapatoktól nem kérnek erre garanciát. Volt egy feltétele, amire nemet mondtounk, szerintem ennyi történt.
Szerintem azt nagyvonalúan kihagyod az egyeletből, hogy a Bilbaonak is megéri hosszabítani magasabb fizuval, ha ezzel nőhet a kivásárlási ára. Csak 22 éves a gyerek, úgy bántsuk, hogy még lehet fog itt játszani.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
Igen, ez egy k. nagy blama a klubnak...drobika írta: ↑2025.07.04. 11:51:03Ha valaki szeretne játszani egy csapatban, annak tudnia kell, hogy legalább a kispadig felér. Így biztosított, hogy fejlődhet, játékban marad. Nem ez a legfontosabb? Mindenki focizni szeretne...
Ha az sem biztos, hogy egy csapat regisztrálni tudja, akkor épeszű játékos ilyen helyzetbe nem hozza magát. Egyik játékos sem.
Ez a keserű tény.
Minden más csak ez után ami nekem sem szimpatikus, hogy ide, meg oda megyek, nem megyek stb.
De a realitás az, hogy évek óta ez van nálunk. S ki tudja még meddig.
Évek óta egy szezon volt, hogy normálisan tudtunk igazolni, egyébként ment a szenvedés, hogy majd "lesz nagy játékos eladás", de sosem lett...
A gazdasági karokkal (VIP sales) centizgetünk, utolsó (utáni) pillanatig kívárunk, most még mindig nincsenek lezárva a nyitott témák - minden marad a legvégére és ennek ilyesmi az eredménye...
Blama... És ez most független Nico-tól...
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11738
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Ha Nico nem jön, Rashford jó, de én továbbra is egy fiatalabb, cselezősebb profilt hoznék, Rashford félig ez, de annyira nem fiatal. Örülök, ha jön, de én előtte bepróbálkoznék Dokunál, Barcolánál (főleg, ha Rodrygóra tényleg ráment a PSG), Paixaonál. Doku és Paixao semmiképp nem lenne drágább, mint Nico lett volna.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1434
- Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
- Tartózkodási hely: Pécs
Ha valaki szeretne játszani egy csapatban, annak tudnia kell, hogy legalább a kispadig felér. Így biztosított, hogy fejlődhet, játékban marad. Nem ez a legfontosabb? Mindenki focizni szeretne...
Ha az sem biztos, hogy egy csapat regisztrálni tudja, akkor épeszű játékos ilyen helyzetbe nem hozza magát. Egyik játékos sem.
Ez a keserű tény.
Minden más csak ez után ami nekem sem szimpatikus, hogy ide, meg oda megyek, nem megyek stb.
De a realitás az, hogy évek óta ez van nálunk. S ki tudja még meddig.
Ha az sem biztos, hogy egy csapat regisztrálni tudja, akkor épeszű játékos ilyen helyzetbe nem hozza magát. Egyik játékos sem.
Ez a keserű tény.
Minden más csak ez után ami nekem sem szimpatikus, hogy ide, meg oda megyek, nem megyek stb.
De a realitás az, hogy évek óta ez van nálunk. S ki tudja még meddig.
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4256
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
Dehogynem érted, max nem akarod érteni. Július eleje van, még mindenki nyaral, nekik is 10 nap múlva kell majd még csak az első edzésre jelentkezni, az ég világon sehonnan nem volt elkésve, 2030-ig szerződése volt, ez vicc. Itt aztán abszolút nem állt fenn a két szék közül a pad alá esete...
Megvolt a szóbeli megállapodás. A garancia a regisztrációra meg nagyon vicces, még ha fel tudna hozni ő meg az ügynöke akárkit, hogy "nem akarunk úgy járni, mint az xy"... Dehát ki az az xy? Ki nem lett végül regisztrálva?
Nem akart ő ide jönni, pénzt akart, ennyi a történet. Eddig is a csapata legjobban fizetett játékosa volt, gondolom most magasan az lesz.
Jöhet Rashford, ő elvileg tényleg nagyon szeretne itt játszani. A Bilbaot meg remélem rommá verjük oda vissza.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
Ha lojális szeretnél lenni a szeretteidhez, nevelőcsapatodhoz, ahol most is 10+ milliót keresel, akkor nem kell új szerződés, hogy maradj, csak simán maradsz.