Troym írta: ↑2025.06.28. 23:10:08
Chino írta: ↑2025.06.28. 22:58:38
Mondjuk egy Gündogan, Lewy, Raphinha, Chris, Cancelo, Koundé stb. sornak is volt valami köze hozzá, illetve egy bizonyos Flicknek is.
Gündogan, Cancelo mit tett hozzá a triplánkhoz, vagy a BL elődöntőhöz? Chris még ok, valami epizódista volt, de a másik kettő nem is volt a csapat tagja. (bár állítólag 5 millióba került Gündogan erre a szezonra)
Flick meg nem volt téma, az igazolások voltak, de való igaz, hogy az edzői igazolásaink sem sikerülnek túl jól sokszor, legalábbis Setien, Koeman, Martino, Rexach, Ferrer azért nem túl nagy eresztések voltak és ott is a saját nevelések (Pep, LE) emelték fel a klubbot Flick érkezéséig.
Gündogan, Chris és a Cancelo mint az ebben az intervallumban való igazolások voltak, akik kimagaslóan benne voltak, hogy egy második helyet hoztunk és olyan közel kerültünk tavaly is egy elődöntőhöz.
És ne felejtsünk már el egy bizonyos Messit, akit a távozása óta "pótolni" kell játékosokkal, amire nem túl nagy a keret. Gyakorlatilag egy új csapatot kell összeállítani. Nem véletlen, hogy aki még vele együtt játszott a jelenlegi csapatból aktívan az csupán de Jong, Araujo és ter Stegen. És mióta itt van Laporta, kb az egész keret, pár túlélőtől eltekintve ki lett cserélve meghúzott nadrágszíjjal, amire már hatalmas szükség volt. Nálunk nem ilyen foltozgatás kellett, hanem teljes nagytakarítás.
És ahogy azt Bence is írta, évek óta nagyon nehéz alkupozícióban vagyunk eladás terén. A vevők tudják, hogy xy játékos azért eladó, mert muszáj megszabadulnunk tőle. Persze, hogy nem fog senki nagyobb pénzt adni érte, mi sem fenyegetőzhetünk, hogy akkor nem adjuk, mert kihátrálnak aztán pisloghatunk, hogy viszi a pénzt és regisztrálni sem tudjuk.
Én Roquét nem nevezném igazán elhibázott igazolásnak. Legalábbis nem volt sok lehetőség, hogy kiderüljön. Nagy a gyanúm, hogy azért adtuk el mert relatíve komoly pénzt kaptunk érte és ha most elmegy nem kell a teljes 40 milliót kifizetni.
Úgy került ide decemberben, hogy abban az évben lehúzott egy U20-as válogatott tornát, aztán egy 45 meccses szezont . Nemhogy előszezonja nem volt a csapattal, de 0 pihenés kb. 2 hét edzés és folytatódik a spanyol bajnokság. Mindezt 18 évesen úgy, hogy Barcelonát addig kb. csak képeslapról látta a világ másik felén. Kapott egy fél szezon alatt 300 percet totál idegen csapatban és bajnokságban, lőtt 2 gólt, aztán egyből kölcsönadják. Eltölt szintén fél szezont a Betisben és ennyi idő alatt kellett volna bizonyítania. (amúgy halkan jegyzem meg, hogy a helyére hozott azóta Messiás Antonynak ugyanannyi volt a gól/perc átlaga).
Kíváncsi vagyok ilyen körülmények között ki tudott volna bizonyítani. Én vele kapcsolatban nem foglalnék állást, hogy besült igazolás volt-e vagy sem.