De ha ebben egyetértünk, akkor ezek szerint tök feleslegesen "vallásháborúztunk" hónapokon át, mert kb arról vitatkoztunk, hogy ki miben hisz. Az igazságot meg úgysem tudjuk meg.


De ha ebben egyetértünk, akkor ezek szerint tök feleslegesen "vallásháborúztunk" hónapokon át, mert kb arról vitatkoztunk, hogy ki miben hisz. Az igazságot meg úgysem tudjuk meg.
Most kivételesen egyetértek.
Éppen ezért elengedem ezt a témát, nem akarom szétoffolni. Egyetértek Öcsike83-al is, de sajnos nem lehet elválasztani, akkor "pletyka rovat" lesz a topic, ami még korábban nem felelt meg az "elvárásoknak"
Nem tudom mit vizionáltam kereterősség ügyében, de tegyük fel azt mondtam, hogy rémgyenge a keret, amit írsz, simán elhiszem.FcBarcelona1 írta: ↑2025.06.01. 08:29:47Ha jól emlékszem, Koeman féle gyenge keretet vizionáltál, a végére pedig kifogásoltad, hogy nem döntőztünk a BL-ben ilyen gyenge ágon.
Jogos, abbahagyom magam részéről ffp témát.ocsike83 írta: ↑2025.06.01. 09:25:14Kedves Admin(ok).
Nem lehetne ezt az FFP, van 1/1, nincs 1/1 témát valahova máshova átvezetni?
Alapjában véve kötődik az átigazolásokhoz, de valójában nem ide tartozna.
Ha valaki bedobna egy nevet, elveszik a hozzászólások között, mert megy a vita a "kinek van igaza" és a "nem értesz engem" dolgokról.
Köszönöm
És azt mikor fogjuk megtudni, hogy milyen arányban? Soha.FcBarcelona1 írta: ↑2025.06.01. 08:29:47Már leírtam, La Liga, elnökeink, edzőink, játékosaink mind tehetnek róla, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, szerintem az nem mindegy, milyen arányban.
Nekem alapvetően mindegy , de szerintem felesleges, mert amúgy is annyira kihalt ez a fórum, hogy nincs értelme még tovabb tördelni.ocsike83 írta: ↑2025.06.01. 09:25:14Kedves Admin(ok).
Nem lehetne ezt az FFP, van 1/1, nincs 1/1 témát valahova máshova átvezetni?
Alapjában véve kötődik az átigazolásokhoz, de valójában nem ide tartozna.
Ha valaki bedobna egy nevet, elveszik a hozzászólások között, mert megy a vita a "kinek van igaza" és a "nem értesz engem" dolgokról.
Köszönöm
Légy szíves ne forgasd ki a szavaimat. Tőlem nagyobb kritikát nem olvastam itt Bartomeu, volt játékosok, edzők felé a kialakult helyzetünkről.Troym írta: ↑2025.05.31. 21:55:59Most nem értelek. Leírod, hogy 3 játékos elment, miért nincs keret valakire, leírom, hogy nem csak ez a 2 játékos, hanem sok másik bére is képbe került (Fati, EG, Lenglet, Olmo stb) , erre azt mondod, hogy nem lehet semmit tudni.
Te kezdtél bele, írok magyarázatot, az meg nem tetszik.
Akkor összeesküvés történt, ha így kényelmesebb, nagyon szeretnéd azt hinni amúgy is érzésem szerint.
Akkor Tebas, end of story.
Mind2-tök hsz-vel egyet tudok érteni, de igazaból te is azt csinálod mint a FcBarcelona1..Troym írta: ↑2025.05.31. 21:55:59Most nem értelek. Leírod, hogy 3 játékos elment, miért nincs keret valakire, leírom, hogy nem csak ez a 2 játékos, hanem sok másik bére is képbe került (Fati, EG, Lenglet, Olmo stb) , erre azt mondod, hogy nem lehet semmit tudni.
Te kezdtél bele, írok magyarázatot, az meg nem tetszik.
Akkor összeesküvés történt, ha így kényelmesebb, nagyon szeretnéd azt hinni amúgy is érzésem szerint.
Akkor Tebas, end of story.
Most nem értelek. Leírod, hogy 3 játékos elment, miért nincs keret valakire, leírom, hogy nem csak ez a 2 játékos, hanem sok másik bére is képbe került (Fati, EG, Lenglet, Olmo stb) , erre azt mondod, hogy nem lehet semmit tudni.
Sosem értettem minek számolgatni, amikor semmit nem tudunk a számokról a hivatalosakon kívül. Főleg erre alapozva kritikát megfogalmazni, mint De Jong fizetése esetében, vagy most Yamalnal.
Elfelejted Fati 14 milliós fizetését, Garcia 6 milliós fizuját, de még Lenglet is regisztrálni kellett, hogy kölcsön lehessen adni. Nyilván utóbbi kikerült a számok közül, deFcBarcelona1 írta: ↑2025.05.31. 20:11:46Ha felszabadult hasra ütve (Gündogan, Felix, Cancelo stb.) 20 millió bér, nem fér bele pár százezres Pau Victoré? Mi ez 1 az 100-hoz szabály?
Ha "túllógás" arra van az 1/2-es szabály. Ha felszabadult hasra ütve (Gündogan, Felix, Cancelo stb.) 20 millió bér, nem fér bele pár százezres Pau Victoré? Mi ez 1 az 100-hoz szabály?Troym írta: ↑2025.05.31. 19:54:50Victor párszázezres fizuja pont olyan, mint bárkinek a 100 milliós bére. Ez nem cash-flow.
Van egy keret, sok más sportban is van. 100 millióval és 10 Eurócenttel sem lóghatsz túl.
A 400.000 pont olyan túllógás, mint a 20 millió.
Fiktív eladások? A Studios, Vision üzletek mik voltak? A páholyok "eladása", ahol egy utalási igazolást nem tudtak bemutatni?
Ha már említed a cikket:FcBarcelona1 írta: ↑2025.05.31. 19:18:56Majd meglátjuk a gazdasági jelentést.
893 milliós bevétellel profitot (minimális) vártak.
A "béremelés" és a regisztrációk a jövő évi költségvetést terhelik, ahol egy milliárd felett várnak.
Egyoldalúan nézed.
Szerk: nem nézed a távozók bérét, akiket írtam, az esetleges távozók és érkezők árát.
Ott az átigazolási kisokos a főoldalon.
Ha saját nevelés távozik, teljes profit, míg az érkező jöhet részletre. (Joan Garcia persze nem, mert kivásárlási ára van, Espanyil nem fog tárgyalni)
Sokszor leírhatom, hogy Pau Victor pár százezres fizetése sem fér bele. Ezt hogyan számolnád ki?
Szerk2: sokadszorra írod a "fiktív eladásokat". Olvasd el miért zárhatják ki a Chelseat a BL-ből. Hasonlítsd össze a 2 klub szankcióit a La Liga-PL, illetve az UEFA vonatkozásában. Tudtommal sehonnan nem kaptunk büntetést a La Liga szankcióin kívül
Majd meglátjuk a gazdasági jelentést.
2543523. alkalommal írja le valaki, hogy 1 mrd körüli a bevétel és LEHET 1.1 mrd lesz. A válaszom, hogy a kiadások meg szintén annyi, ami a hosszabbítások miatt FIXEN több lesz.FcBarcelona1 írta: ↑2025.05.31. 15:45:05Linkeltem, hogy 950-et várnak. Valamennyi bejött a VIP székekből
Roque 25
Nico 14
Unai 4
Valle 4-6
Todibo 8
Mind1 is, nem megyek megint bele.
Ezeket a gondolatokat vitte végig a menedzsment is, ezért nincs FFP megfelelés ismét.
Igaz, a capology is 9,3 milliót ír, de ennek sincs értelme. Nem ér ennyit, teljesen rossz hosszabbítás volt.
Van csapat, amely túllicitált volna minket, és adna neki 4,5 milliónál többet? Szerintem biztos, hogy nem.
Nyilván, de attól ez még rossz nekünk. Őt elcserélni egy top manőver lenne, sokat faraghatnánk a költségeken, utat nyitva plusz igazolásnak is.
Ismét, sokadjára. Koundé jobbhátvéd. Egyetlen egy alkalommal nem szerepeltette őt középen Flick. Egyetlen egyszer sem. Ő jobbhátvéd.
Van még olyan klub, amely a bevételeinek több mint 250%-ával el van adósodva? Hosszútávú, de plusz másfél milliárd eurónyi hitel még hárminc év alatt is sok, a kamatokról nem is beszélve.
Ezek micsodák pontosan?
Gavinak az a 6-6,5 a korábbi fizuja volt, amit 3-al emeltek meg, Araujonak már így is 2 évvel elhalasztottuk a korábban ígért fizetését, Yamalnak szerződésében benne volt a 18. éves hosszabbítás.gránit írta: ↑2025.05.31. 15:30:51Az hatalmas hiba volt. Én vele csak felezett fizuért hosszabbítottam volna, ők meg dupláztak vele. Ablakon kidobott pénz.
A menedzsmentköltség azért is magas, mert a klubnak rengeteg alkalmazottja van. A La Masiára sokszor mint olcsó megoldásra gondolunk, de nagyon nem az. A stábja nagyon sok pénzt nyel el. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy ne lenne szükség a La Masiára. Csak azt, hogy ez sem olyan olcsó mulatság, mint amilyennek sokan gondolják.
A stadiont meg lehet, hogy nem számítják bele az FFP-be, de nem csak az FFP (ami már nem FFP, hanem FSR) miatt kell normálisan gazdálkodni. Nem csak azért nem kellene szórni a pénzt, hogy az FSR-nek megfeleljünk, hanem azért, hogy ne menjünk csődbe.
A stadionprojekt, akárhonnan nézzük, hatalmas baromság volt. Egy ilyen pengeélen táncoló klub igenis játsszon a romok között, ne akarjon fényűző vityillót. Évi 1 milliárdos bevétel mellett is teljesen abszurd a 2,5+ milliárdos adósság. Sosem fogjuk kifizetni. Persze csődbe nem fogunk menni, mert megyünk majd állambácsihoz tartani a markunkat, ami ki is fog minket menteni. Persze addig mindenki képmutatóan szidja állambácsit, de amikor kellenek az állami támogatások, akkor persze mindenki szereti tartani a markát. Velünk szerintem ez fog történni. A stadionprojekt nélkül is hatalmas adósságunk volt, erre rátettünk még másfél milliárdos plusz adósságot. Ezt kigazdálkodni soha nem fogjuk.
Nem tudom pontosan kinek a hibája, de az biztos, hogy a klub mindent tökéletesen csinál.
Örülök neki, Inaki menni akar (nem is sajnálom) Tek szerintem egy félszezonos félmegoldás volt és semmi több, TS meg már a sérülése előtt is nagy kérdőjel volt. Nem tudom, hogy Ő-e a legalkalmasabb, nem kínzom magam Espanol meccsekkel, de elvileg ügyes, a Liga egyik legjobb kapusa.
Koszi, h te neked volt energiád kifejteni arra amit én is szerettem volna.FcBarcelona1 írta: ↑2025.05.31. 15:45:05Linkeltem, hogy 950-et várnak. Valamennyi bejött a VIP székekből
Roque 25
Nico 14
Unai 4
Valle 4-6
Todibo 8
Mind1 is, nem megyek megint bele.
Fabrizio Romano szerint közel a megegyezés Joan Garciával.
Úgy néz ki ő lesz az első igazolás.
Fati közel a Monacohoz, 14 milliós bérből valamennyi lejön, Lenglet 16 milliós bére felszabadul, úgy néz ki felbontják a szerződését. Lewy 7 millióval kevesebbet fog keresni, linkeltem.
Remélem a hosszabbítások így beleférnek, a saját nevelések új szerződése az új szabály szerint nem terheli a jövő évi FFP-t.
Remélem egy szélső és egy szélső védő belefér. Írtam Paixao-t, de szerintem Rashford lesz kölcsönbe.
Barca 950 milliós bevételre 450 milliós bérsapka, 500+ bértömeg
Atletico 410 bevételre 310 bérsapka, 300+ bértömeg
Náluk foci, női foci, utánpótlás (kosár?)
Nálunk csomó szakág, nemrég nyilatkozta Laporta, hogy 100 millió extra bérezés női focistól, akadémiástól egyéb szakágakkal együtt (hoki, görhoki, futsal, kézilabda, kosárlabda, rögbi stb.)
Ezért rossz nekünk ez az FFP.
Linkeltem, hogy 950-et várnak. Valamennyi bejött a VIP székekből
Az hatalmas hiba volt. Én vele csak felezett fizuért hosszabbítottam volna, ők meg dupláztak vele. Ablakon kidobott pénz.
De a hiányzó jegybevétel igen.
Sajnos nem, ennyire magasak a kiadások.