Jó ideig még nem is nagyon lehet összehasonlítani őket. Messi ilyen idősen még perceket sem nagyon kapott, bőven 19 volt már, amikor stabil kezdő lett. Ha majd Yamal is eltölt 3-4 évet a felnőtt csapatban akkor egy 21-22 éves Messivel mérlegre lehet tenni, bár több mint valószínű, hogy az argentin jön belőle ki győztesen.
Ugyanakkor abban szerintem előrébb tart, hogy más második szezonjában rendre képes a hátára venni a csapatot, sőt a válogatottat is.
Ugyanakkor most ott tartunk, hogy nagyon fiatalon, nagyon sokat várunk el játékosoktól. Ha valaki 18-19 évesen már első szezonjában nem robbant hajlamosak vagyunk keresztet vetni rá és úgy is viselkedni vele. Egy Xavi, Iniesta, Busquets is 18 éves koruk körül első évükben, nemhogy meghatározó, de inkább epizodísták (vagy még azok sem) voltak, utána kezdtek folyamatosan előrelépni, pedig ők világklasszisok. Cubarsi mögött is volt 17 évesen félszezon, aztán amikor végigtolt magas szinten egy teljes évet alig 18-at betöltve és a végén fáradtan nem hozott top szintet és volt mikor hibázott egyből jött a harmadik-negyedik számú védővé avanzsálás.
Yamal ilyen szempontból más, mert polcokkal a többi fiatal felett van, de így is túl nagy teher van rajta. Ha a válogatottban sem teljesít kimagaslóan egy-egy meccsen, elő van véve. Talán igaz, hogy jól viseli és nem probléma, de kijöhet nála is. Messi mellett azért volt egy Dinho-Eto'o, akik vitték a showt és nem a Bolhától várták már nagyon fiatalon a csodát