Peter írta: ↑2025.05.15. 16:29:23
Erre csak viccesen áll módomban reagálni, mert egyáltalán nem értem, miként lehet összefüggésbe hozni a duplán lefedett posztok szükségességének a fogalmát tartalmilag azzal, hogy amelyik csapat a bajnokság megítélése alapján tervez az általában sosem nyer BL-t.
Lefedhető bármelyik poszt triplán is, miközben a csapat a létszámon kívül semmire sem megy vele.
Hogy fér meg a fejedben egyszerre az alábbi pár állítás és tény:
1. Pepnek igaza van, le kell fedni a posztokat - te írtad, és ezzel egyet is értek, hiszen én irtam hogy tehermentesíteni kell a gálakezdőt, amit pont így lehet. Tehát ezzel engem igazolsz.
2. BL-t nem tud nyerni aki a bajnokságra épít és arra koncentrál - te írtad
3. Pep a bajnokságra épít, azt veszi alapnak, és többek között emiatt is de rendkívül éles kritikák érik évről évre amiért BL-ben rendre alul teljesít - objektív tény, nyilatkozatok és statisztikák bőséges alátámasztásával.
Szóval itt körbeérnek a dolgok. Bajnokságra építünk, nem nyerünk BL-t, de stabilan jók vagyunk folyamatosan ha Pepet nézzük.
Mi akkor az üzenet pontosan?
Az hogy a BL-ért tenni kell, az nyilvánvaló tény. Meg az is tény ez a sorozat van a leginkább kitéve a szerencsefaktornak, emiatt lehet rá lutriként hivatkozni, pláne hosszú távú tervezéskor. Ha nem így lenne, akkor minden évben fix lenne mixen a döntő már szeptemberben, de nem így van. Nagyon nem, lásd Liverpool idén. Lehetsz bármikor éppen bármilyen jó, simán kiesel a fenébe egy rossz napon, emiatt lutri, hogy jól jön-e ki a lépés vagy sem. Ezt megcáfolni nem tudod, max árnyalni, de azt felesleges.
Már leírtam, nem lehet úgy BL döntőbe jutni, hogy 4-5 KEZDŐ játékos sérült. Ez nem lehet elvárás. Emiatt, a 7 kapott gólon lovagolni is felesleges.
Az már egy jó kérdés, hogy miért volt 4-5 sérültünk, és azt hogy minimalizáljuk hogy jövőre is esetleg 4-5 sérülttel menjünk neki a májusnak. Na erre írtam hogy túl öregek és túl fiatalok eltávolítása a gálakezdőből, tehermentesítés, kapus poszt, KH poszt stb.
Ez lehet akár Deco, akár Flick akár egy-egy játékos specifikus kritikája, ahogy le is lett írva.
Sommer nem a világ legjobb kapusa, sose nem is volt, és ha szerinted meg lehetett volna győzni bármelyik top klub menedzsmentjét hogy hozze el a Münchengladbachból lecserélve az egyébként minimum elégséges/megfelelő kezdőkapusát, miközben más posztokon komoly hiányok vannak, akkor komoly illuzióid vannak. A Bayernnél halott először komolyan BL himnuszt, és ott sem marasztalták. Köszönheti a helyét a MU-nak hogy Onana-t elvitték és lett top klubnál neki hely, és csak azért mert ellenünk jól védett még nem lett hirtelen top1. Egy 22 éves Yamal alsóhangon 3 gólt lőtt volna neki, de ez más kérdés, most a 17 éves Yamal rontotta a ziccereket ellen, jár Sommernek a taps.
De hogy emiatt retroaktívan azt mondani hogy már mennyi? 4? évvel ezelőtt le kellet volna igazolni és kidobni MATS-t azért az meredek.
Idén is könnyen lehet hogy semmit se fog nyerni Sommer, hiszen bajnokságban hátrányban vannak, kupából kiestek, és a PSG nem rossz. Ott Donnaruma pl mivel rosszabb mint Sommer? Azon túl hogy jelentősen fiatalabb is...
Tenni lehet a BL-ért, de attól még túl a szerencsefaktor benne ahhoz, hogy erre lehessen alapozni. Ezt nyögöm itt de minek...
Két meccsen volt rossz a védelem? Ja bocs, nem vettem észre hogy a 4-5 kezdő játékos az egyik meccsről a másikra esett ki, és hogy otthon még fullos kezdővel nyomtuk

KH-ra van szükség, kapusra. Én nem is érvelek arra hogy jó így a védelem, mert nem, le is írtam hogy ott erősíteni kell, nem ezen megy a vita, mert szerinted is erősíteni kell.
Én viszont azt mondom, hogy nem az Inter meccs miatt kell erősíteni a védelmen, hanem az egész év alapján, és főleg a bajnokság alapján.
Az hogy a Borja Igléciász 3-at eltesz nekünk az a szégyen, nem az hogy az Inter a BL-ben újonc sérültekkel küzdő csapatunkat így állította meg, ez mint ahogy a történelmet mutattam törvényszerű volt, mert nem tud úgy csapat BL döntőbe jutni hogy 4-5 KEZDŐ játékosa hiányzik. Ilyenre nincs, nem elvárható, nem tervezhető.
És szerintem szubjektíven nem úgy kell egy szezonra a keretet összerakni, hogy a BL-t tervezgetjük, főleg nem amikor főnixként próbálunk feltámadni fizu sapka és Tebas terror alatt. Ez rossz út szerintem.
A bajnokságra kell építeni, azt kell megnyerni célozni, és ez jár annyivel hogy erősődünk annyit hogy aztán a BL-ben is nagyot mehessünk újra.