Nem hiába mondtam, hogy az Atleti ellen jobban megszenvedünk, mint bárki más ellen. Ezért örülök, hogy ők estek ki a BL-ből. A Real Madrid ellen sima 9-2-es a gólarányunk ebben a szezonban. Az Atleti keményebb diónak tűnik, ezért örülök, hogy kipottyantak az utunkból, és legalább a BL-ben nem kell velük többet játszani.
Lewandowski a gólja mellett a 2. gólnál is fontos szerepet töltött be. Ragyogóan elvitte a középhátvédet, Ferran üresen fejelhetett. Ezért érdemes két centerrel támadni, megoszlik a védelem figyelme. Egy centert lefognak ketten-hárman. Plusz egy ember viszont szét tudja ezt zilálni. Emellett Lewandowski nagyon jó abban is, hogy teret nyisson a centertársnak, kész lemondani a gólszerzésről, és a másik keze alá dolgozni. Nagyon jól el tudja vinni a védőjét, tisztára játszva a társat.
Troym írta: ↑2025.03.16. 23:13:37
Se Kounde, se Inigo, se Cubarsi nem volt jó, ez túl sok egyszerre, valamit ki kell erre találni.
Jön majd Tah. Araújóval erős kezdőt alkothatnak majd, Cubarsí-val, Martinezzel pedig lesz egy jó rotációnk, kisebb csapatok ellen bőven jók ők is.