Barça a Bajnokok Ligájában
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7474
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Komoly roncsderbi volt ez tegnap, ha jól olvastam még nem volt olyan a BL történetében, hogy egy csapat a 75. percben 2 gólos hárrányban volt és a végén megnyerte a meccset.
A mentalitasért, küzdeni akarásért jár a piros pont, de amúgy hihetetlen hibák voltak tegnap is.
Yamal-nak kicsit le kéne szállni a földre, bőven túlzasba viszi a távoli lövöldözést meg az utolsó utáni cseleket, védekezésbe meg egyre kevesebb amit mutat.
Lewy botrány, nem is ragoznám tovább.
Raphinha visszahozta magát a végén, de meccsek óta tök sima ziccereket nem tud befejezni.
A 4 kapott gól is nevetséges, ezt a lestaktikát egyre kevesebben nyelik be, Casado pedig szépen lassan kipukkad a védelem előtt, valamit ezzel kezdeni kéne. Remélem ha Frenkie tovább javul, vagy Christensen visszatér akkor ez javul, mert ennyi kapott góllal nagyon nehéz bármit nyerni. Kapus meg kell jövőre, Pena és a lengyel is elég labilis, TS meg ki tudja hogy tér vissza.
Flick jól kezelte a dolgokat, a meccs utolsó harmadában a húzásai is bejöttek, és szerintem kevés edzőnk volt, aki ilyenkor ne elégedett volna meg a 4-4-el.
Pedri-t mindenképp kiemelném, nagyon nagyot melózott tegnap. Az, hogy Ő egészséges tudott maradni, szerintem az egyik legnagyobb segítsége a csapatnak, hetek óta MOTM vagy legalább top3 szinte az összes meccsen.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Most sem értem. Tökmindegy ki mit tudott nyáron, menjünk vissza mondjuk decemberig, vagy legyen akár most. Van egy B sora, azt berakhatja. Felsoroltam kik a B sor, nem ütősek, de nem is vészesek, de ha tuti vereség lenne bedobni őket, akkor is meg kéne néha tenni, különben kivégezzük a kezdőnk, és már ők sem lesznek jók.Peter írta: ↑2025.01.22. 10:53:52Nagyon jól ismerjük az augusztusi kezdőt
Honnan indultunk, kikkel, hogyan és hol tartunk ma? Szerintem tudod a választ.
Góllövőlisták, sérülések, felépülések.....
Aztán próbáld meg beilleszteni párhuzamosan az általad felsorolt kezdőt :"Pena; Martin-Dominguez-Eric-Fort; Gavi-Frenkie; Fati-Torre-Torres; Pau."
Egy feltételes módban gondolt alternatív valóságról nem sokat tudok kifejteni.
Hogyan rakhatott volna össze egy Mosonmagyaróvár III.-at, amikor mi még azt a kezdőt sem ismertük és láttuk, amivel az első meccsre kiküldte a csapatot.....
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Nagyon jól ismerjük az augusztusi kezdőt
Honnan indultunk, kikkel, hogyan és hol tartunk ma? Szerintem tudod a választ.
Góllövőlisták, sérülések, felépülések.....
Aztán próbáld meg beilleszteni párhuzamosan az általad felsorolt kezdőt :"Pena; Martin-Dominguez-Eric-Fort; Gavi-Frenkie; Fati-Torre-Torres; Pau."
Egy feltételes módban gondolt alternatív valóságról nem sokat tudok kifejteni.
Hogyan rakhatott volna össze egy Mosonmagyaróvár III.-at, amikor mi még azt a kezdőt sem ismertük és láttuk, amivel az első meccsre kiküldte a csapatot.....
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Ezt nem teljesen értem, ha nem gond, kifejtenéd?Peter írta: ↑2025.01.22. 10:28:54Mondod ezt a mai nappal, de visszamenőleg, mert már az amúgy is B kerettel induló ősszel ezt azt sikerült az asztalra tenni.....bence0330 írta: ↑2025.01.22. 10:19:16Tökmindegy. Ha Mosonmagyaróvár III játékosait kell beállítani, akkor őket kell. Flick is ezzel futott bele a késbe ősszel
(jelenleg a kp sokkal bővebb, szóval ott a B sor sem lenne akkora tragédia, sőt...)
Pena; Martin-Dominguez-Eric-Fort; Gavi-Frenkie; Fati-Torre-Torres; Pau.![]()

ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Persze, hogy nem esett róla szó, hiszen amikor elkedztük a szezont kis túlzással a saját keretünket sem ismertük.....

BL továbbjutás? Max feltételes jövőidőben került szóba az optimista gondolatokban....
Pontosan mi volt a balhé a folyosón? Még a rendőrök is kellettek szétválasztani a 2 csapat játékosait, de nem részletezik mi volt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Troym 2025.01.22. 10:41:00-kor.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10666
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Kis érdekesség, amiről ritkán esik szó:
Az első és a második helyezettet egyformán kezelik, magyarul külön ágra(!) kerülnek az egyenes kieséses szakaszban, szóval ha behúzzuk a második helyet akkor a Liverpoollal csak a döntőben találkoznánk(dejó lenne
)

Mondod ezt a mai nappal, de visszamenőleg, mert már az amúgy is B kerettel induló ősszel ezt azt sikerült az asztalra tenni.....bence0330 írta: ↑2025.01.22. 10:19:16Tökmindegy. Ha Mosonmagyaróvár III játékosait kell beállítani, akkor őket kell. Flick is ezzel futott bele a késbe ősszel
(jelenleg a kp sokkal bővebb, szóval ott a B sor sem lenne akkora tragédia, sőt...)
Pena; Martin-Dominguez-Eric-Fort; Gavi-Frenkie; Fati-Torre-Torres; Pau.

Most őszintén. Szereztünk 5 gólt. Komolyan ennél többet várunk el? Most komolyan, szerinted nem azzal volt a gond, hogy bekaptunk négyet, hanem azzal, hogy miért csak ötöt lőttünk? Ez most... komoly...?Chino írta: ↑2025.01.22. 09:58:25Szerintem pont hogy fordítva van, csupán az eredmény csalóka. Ha csak az első félidőt nézzük, ők eljutottak kb. kétszer kapuig, amiből lőttek 3 gólt, nekünk volt legalább 4 (de ha odavesszük Araujo fejesét, akkor 5) helyzetünk és sikerült belőle kereken 0 gólt lőni. (a tizenegyest nem számolom ide, az Baldenak egy totál ártalmatlan megmozdullásából jött). Hiába volt 3:1, a támadójáték alapján ennek legalább a fordítottja kellett volna legyen. De ha az egész meccset nézzük, a mi 5 gólunk is 1-2 helyzetből jött össze, amit egy közepes helyzetkihasználással is kihoztunk volna.gránit írta: ↑2025.01.22. 00:46:14A második félidőben akkora mezőnyfölényt tudtunk kialakítani, akkora nyomást tudtunk a Benficára helyezni, hogy bármit elképzelhetőnek tartottam, a mi szempontunkból 2-4-nél is éreztem, hogy ebből még bármi lehet. Hihetetlen, hogy gólszerzés terén mennyire átlépünk minden határt. 26 szerzett gólunk van a BL-ben 7 meccsen, ez meccsenként majdnem 4 gólos átlag. Brutális. A második csapat ezen a téren 19 gólos a BL-ben. Toronymagasan a legerősebb támadóalakzat a miénk. A góllövőlista első két helyén két barcelonás, Lewandowski 7 meccsen 9, Raphinha 7 meccsen 8 góllal. Egészen elképesztő támadóerő.
Éppen ezért nem a támadóalakzatba tartom legfontosabbnak az igazolásokat.
Azért lőtt a Benfica két helyzetből három gólt, mert a kapusunk azt hitte, hogy a szilveszteri kabaréban van. Szólni kellett volna neki, hogy ez most egy BL-meccs, nem a Szeszélyes Évszakok.
A tizenegyeseket nem értem, miért ne számolnánk. A tizenegyeseket sem a véletlen hozza össze, hanem az, hogy nyomást gyakoroltunk az ellenfélre. Azért meg is kell dolgozni, hogy az ellenfelet hibára kényszerítsük. Az is a támadójátékunk része, dicsérete.
A második félidőben meg már nagyon nyomasztó volt a mezőnyfölényünk, egy közepes kapusteljesítménnyel ez a meccs sima 5-2 ide.
Meccsenként 1,57 kapott gól nagyon sok. Az egy bajnokságban 60 bekapott gól. Kiesőjelöltek szintje. A BL-ben a top 24-ben mindössze két csapat áll mögöttünk kapott gólok terén. A rengeteg szerzett gól ment meg minket, mert abban meg toronymagasan vezetünk. Szerzett gólok terén top 1 vagyunk, kapott gólok terén holtversenyben 19. Óriási a kontraszt.
Meccsenként 1,37 kapott gól nagyon-nagyon vészes. Ezek miatt úsznak el a trófeák. Ezt még a meccsenkénti 2,6 szerzett gól sem tudja ellensúlyozni, mint látjuk. Pedig a bajnokságban is messze mi szerezzük a legtöbb gólt, de a 3-4. helyen állunk, mert rettenetesen sok gólt kapunk.
Mert a támadósorunk irdatlanul erős, és bárkinek tud négyet-ötöt vágni. Ha éppen nem lövünk négyet-ötöt, akkor meg nagy baj van, mert kapni meg mindig kapunk. Szinte képtelenek vagyunk kapott gól nélkül lehozni a mérkőzéseket.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Tökmindegy. Ha Mosonmagyaróvár III játékosait kell beállítani, akkor őket kell. Flick is ezzel futott bele a késbe ősszel, meg Xavi is tavaly. Volt is, hogy Flick kvázi bevállalta a vereséget egy B sorral (jelenleg a kp sokkal bővebb, szóval ott a B sor sem lenne akkora tragédia, sőt...), mert annyira fáradtak voltunk, utána meg sorra húztuk tovább a meccseket, extrém módon bejött, nem véletlen. Szerintem pont ez hiányzott a nagy bajnoki hullámvölgyben, nem merte többet meghúzni valamiért. Szerintem kicsit őt is utolérte a görcsösség, ami a barcelonai nyomással és médiával jár. Ősz elején még le mert adni meccset, ma már nem.Peter írta: ↑2025.01.22. 09:36:48Milyen rotálási lehetőségek vannak?
Van olyan "B" kezdőnk, amelyiket örömmel látnánk a pályán és még szórakoznánk is meccs közben, de nem azon, hogy az ellenfél már 5 gólnál jár.....és az "élő" nem arról szólna, hogy zavarjunk el mindenkit szertárostol?
Ha van ilyen "B" kezdő, nyissátok már fel a szemeimet légyszíves?!
Segítsetek, hátha nem tudok valamiről....
A belső védő és a balbekk poszton lennénk nagy bajban, kp-val semmi gond nem lenne, a támadó 4-es meg mondjuk egy Fati-Torre-Torres-Pau képében sem lenne valami egetverően gyenge, lennének győzelmi esélyeink, max nem jönne össze. A fáradt fullos kezdővel sem fog, nem is nagyon jövöget a bajnokságban.
És persze nem kell egyszerre kirotálni a teljes sort, de akár ad absurdum ezt is meg lehetne tenni. Mondjuk úgy nézne ki, hogy:
Pena; Martin-Dominguez-Eric-Fort; Gavi-Frenkie; Fati-Torre-Torres; Pau. De valamelyik posztra Fermínt is be lehet tenni valaki helyett. Ez főleg a védelem miatt egy spanyol középcsapat szint lenne, vagy nyernénk, vagy nem, de mivel a fáradt kezdő is már csak nagy meccsekre tudja felszívni magát, bajnokin 8/1 győzelmi mutató, kétlem, hogy ennél rosszabb lett volna, ha néha pihentetünk, sőt.
Az Atalanta ellen nálam kb kötelező a súlyos rotálás, a Pool nem fog kikapni a PSV ellen, hogy elsők legyünk 10-12 misiért.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Chino írta: ↑2025.01.22. 09:58:25Egy Rashford-bh igazolással simán lehetne egy olyan keret, amibe bátran lehetne rotálni. A kp-n nem állunk olyan rosszul, elől lenne 3 minőségi kezdő+1 magas szintű csere. Baldenak lenne egy jó tartaléka esetleg vkp/kkp posztra egy cserét. És nem egy 60 meccses szezonra lenne.
A költői kérdés a mára vonatkozott.
Hogy mit lehetne és ahhoz mi vagy kik lehetnének, az még a holdon sincs egyelőre....

De értem, hogy mire gondoltál.
Ez eddig sem volt nagy titok.....tavaly, azelőtt, meg azelőtt.....stb....FcBarcelona1 írta: ↑2025.01.22. 09:52:30Jó lenne végre, ha tudnánk igazolni, a BL-ben vannak a nagy pénzek

- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Szerintem pont hogy fordítva van, csupán az eredmény csalóka. Ha csak az első félidőt nézzük, ők eljutottak kb. kétszer kapuig, amiből lőttek 3 gólt, nekünk volt legalább 4 (de ha odavesszük Araujo fejesét, akkor 5) helyzetünk és sikerült belőle kereken 0 gólt lőni. (a tizenegyest nem számolom ide, az Baldenak egy totál ártalmatlan megmozdullásából jött). Hiába volt 3:1, a támadójáték alapján ennek legalább a fordítottja kellett volna legyen. De ha az egész meccset nézzük, a mi 5 gólunk is 1-2 helyzetből jött össze, amit egy közepes helyzetkihasználással is kihoztunk volna.gránit írta: ↑2025.01.22. 00:46:14A második félidőben akkora mezőnyfölényt tudtunk kialakítani, akkora nyomást tudtunk a Benficára helyezni, hogy bármit elképzelhetőnek tartottam, a mi szempontunkból 2-4-nél is éreztem, hogy ebből még bármi lehet. Hihetetlen, hogy gólszerzés terén mennyire átlépünk minden határt. 26 szerzett gólunk van a BL-ben 7 meccsen, ez meccsenként majdnem 4 gólos átlag. Brutális. A második csapat ezen a téren 19 gólos a BL-ben. Toronymagasan a legerősebb támadóalakzat a miénk. A góllövőlista első két helyén két barcelonás, Lewandowski 7 meccsen 9, Raphinha 7 meccsen 8 góllal. Egészen elképesztő támadóerő.
Éppen ezért nem a támadóalakzatba tartom legfontosabbnak az igazolásokat. Nem hiába írtam:
Talán 1-2 kivétellel (pl. Soci meccs) az utóbbi 8 liga meccsünkön ugyanezt mondhatjuk el. Hoztunk egy 1/3/4-es (18 vesztett pont a maximális 24-ből) sorozatot, ami gyengébb, mint a ligautolsó szint. És ehhez jött egy 1,37-es kapott gól átlag, ami egyáltalán nem vészes . 2-nél több gólt egyszer sem kaptunk. Csak összehasonlításképp, a Real egy 1,0-ás átlagot hozott és csak 4 pontot vesztett (a mi 18 pontunkkal szemben). Szerintem nem kérdés, hogy hol a baj, és az nem a védelem, hanem a támadók pontatlansága. Na, de ez itt már off.
De, ha a BL-t nézzük, akkor 6 meccsen volt egy 1,16-os átlag erősebb csapatok ellen, és csak 1 pontvesztésünk volt, a másodikak vagyunk Euópa (kis túlzással) 36 legjobb csapata között. Ha a tegnapi meccset hozzávesszük, ami azért torzít a képen, egy 7 győzelemből és 1 vereségből álló sorozatunk van 1,57-es kapott gól átlaggal. Nem néztem ki lett a MOM (gondolom Raphinha a góljai miatt), de pl Cubarsi is az egyik legjobbunk volt, talán az első gólnál maradt kicsit le, viszont volt két hatalmas szerelése, de a támadásépítésben is aktívan kivette a részét, ami nagy plusz.
Azért fura, hogy úgy nyertünk idegenben egy Benfica ellen, hogy a szezon egyik leggyengébb teljesítményt hoztuk. Mindenesetre annyi pozitívum van benne, hogy erre évekig emlékezni fogunk.
Egy Rashford-bh igazolással simán lehetne egy olyan keret, amibe bátran lehetne rotálni. A kp-n nem állunk olyan rosszul, elől lenne 3 minőségi kezdő+1 magas szintű csere. Baldenak lenne egy jó tartaléka esetleg vkp/kkp posztra egy cserét. És nem egy 60 meccses szezonra lenne.Peter írta: ↑2025.01.22. 09:36:48Milyen rotálási lehetőségek vannak?
Van olyan "B" kezdőnk, amelyiket örömmel látnánk a pályán és még szórakoznánk is meccs közben, de nem azon, hogy az ellenfél már 5 gólnál jár.....és az "élő" nem arról szólna, hogy zavarjunk el mindenkit szertárostol?
Ha van ilyen "B" kezdő, nyissátok már fel a szemeimet légyszíves?!
Segítsetek, hátha nem tudok valamiről....
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Chino 2025.01.22. 10:08:31-kor.
Forca Barca!!!!
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1436
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
MD szerint a BL második hely 84 milliós bevételt eredményezhet. Szerintem ha nem leszünk "csak" az első 8-ban, akkor is 80 körül, az első kap tudtommal 10-et és egyre kevesebb a 36-ik helyig, aki 250 ezret kap.
Jó lenne végre, ha tudnánk igazolni, a BL-ben vannak a nagy pénzek, az FFP kapcsán már írtam.
Jó lenne végre, ha tudnánk igazolni, a BL-ben vannak a nagy pénzek, az FFP kapcsán már írtam.
Milyen rotálási lehetőségek vannak?
Van olyan "B" kezdőnk, amelyiket örömmel látnánk a pályán és még szórakoznánk is meccs közben, de nem azon, hogy az ellenfél már 5 gólnál jár.....és az "élő" nem arról szólna, hogy zavarjunk el mindenkit szertárostol?
Ha van ilyen "B" kezdő, nyissátok már fel a szemeimet légyszíves?!
Segítsetek, hátha nem tudok valamiről....
Még 3:1-nél is azt gondoltam (írtam is élőben), hogy ez a Benfica verhető a meccs képe alapján, kis szerencsével.gránit írta: ↑2025.01.22. 00:46:14A második félidőben akkora mezőnyfölényt tudtunk kialakítani, akkora nyomást tudtunk a Benficára helyezni, hogy bármit elképzelhetőnek tartottam, a mi szempontunkból 2-4-nél is éreztem, hogy ebből még bármi lehet. Hihetetlen, hogy gólszerzés terén mennyire átlépünk minden határt. 26 szerzett gólunk van a BL-ben 7 meccsen, ez meccsenként majdnem 4 gólos átlag. Brutális. A második csapat ezen a téren 19 gólos a BL-ben. Toronymagasan a legerősebb támadóalakzat a miénk. A góllövőlista első két helyén két barcelonás, Lewandowski 7 meccsen 9, Raphinha 7 meccsen 8 góllal. Egészen elképesztő támadóerő.
Éppen ezért nem a támadóalakzatba tartom legfontosabbnak az igazolásokat. Nem hiába írtam:
Komédia, amit a kapusaink művelnek. Ezért veszítjük a pontokat a bajnokságban, mert minden meccsen nem lehet ötöt lőni. Az nem reális elvárás, hogy minden meccsen lőjünk ötöt, az viszont elvárható lenne, hogy a Getafe és a Benfica ellen ne kapjunk összesen ötöt. Hátul erősödnünk kell. Elől szinte nincsenek határok.
Az Atletico Madrid úgy ütötte 2-1-re a Leverkusent, hogy több mint 50 percig emberhárányban játszott. Feljöttek a harmadik helyre, nagyon komoly erőt képviselnek.
Végülis, a szerencsefaktor bőven megvolt (mondjuk rendesen megnehezítettük a saját dolgunkat a 3 "öngóllal"
Abban nem értek egyet, hogy jó a támadósorunk.
Lewy ugyan berúgott két 11-est, ezenkívül volt egy jó megindulása a szélen, de a többi zéró (vagy inkább mínusz egy). Se letámadásban nem hajt, labdakezelése és rossz passzai miatt támadásaink akadnak el.
Nem csoda, hogy alig emlékszem akció gólra a részéről az utóbbi időben. Számai nagyon csalókák, góljai a szezon elejéből, illetve 11-esekből állnak össze.
Másik két ember extra teljesítménye ellensúlyozza ezt (ezen a meccsen Yamal kevésbé) - már amikor, illetve a többiek, pl Kounde, most Eric.
3:4-nél meg all-in volt, ha jól láttam, 3 középső védővel és tucatnyi támadóval... Bejött... A kupaszereplésünk, egyelőre, ilyen...

- Saviola
- Júdás 2, az áruló
- Hozzászólások: 5353
- Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
- Tartózkodási hely: Tolna
Egyetértek a rotálással, ráfér a kulcsemberekre, fizikálisan és fejben is.Okoska írta: ↑2025.01.22. 05:58:54Hát tegnap nagyon kijött, hogy a csapat azért ki van pukkanva. Uccsó BL meccsre hoznám a cseréket meg a B-t, elég lesz az már.
Bajnokságba is szépen le kell rotálni a fiúkat, mert nem fogják bírni.
Én előre egy csatárt azért hoznék.
Meg kell hagyni, Torres eddig csereként remekül beválik. Kérdés, hogy anyagilag megéri-e.
Mindenesetre bajnokikon egy-egy meccsen kezdhetne Lewa meg Yamal helyett.
Ez a tegnapi meg egy bohózat, kabaré, nem is tudom mi volt. Egy totál éles Barca ennek a Benficanak 6-7 gólt simán bevert volna.
,,Azt hitted, hogy mi történt."
Hát tegnap nagyon kijött, hogy a csapat azért ki van pukkanva. Uccsó BL meccsre hoznám a cseréket meg a B-t, elég lesz az már.
Bajnokságba is szépen le kell rotálni a fiúkat, mert nem fogják bírni.
Én előre egy csatárt azért hoznék.
Meg kell hagyni, Torres eddig csereként remekül beválik. Kérdés, hogy anyagilag megéri-e.
Mindenesetre bajnokikon egy-egy meccsen kezdhetne Lewa meg Yamal helyett.
Ez a tegnapi meg egy bohózat, kabaré, nem is tudom mi volt. Egy totál éles Barca ennek a Benficanak 6-7 gólt simán bevert volna.
Bajnokságba is szépen le kell rotálni a fiúkat, mert nem fogják bírni.
Én előre egy csatárt azért hoznék.
Meg kell hagyni, Torres eddig csereként remekül beválik. Kérdés, hogy anyagilag megéri-e.
Mindenesetre bajnokikon egy-egy meccsen kezdhetne Lewa meg Yamal helyett.
Ez a tegnapi meg egy bohózat, kabaré, nem is tudom mi volt. Egy totál éles Barca ennek a Benficanak 6-7 gólt simán bevert volna.
Vannak olyan meccsek, amiket mindegy, hogyan, de meg kell vagy másképp fogalmazva illik megnyerni.
Na, ez pontosan ilyen volt.....
Na, ez pontosan ilyen volt.....

A második félidőben akkora mezőnyfölényt tudtunk kialakítani, akkora nyomást tudtunk a Benficára helyezni, hogy bármit elképzelhetőnek tartottam, a mi szempontunkból 2-4-nél is éreztem, hogy ebből még bármi lehet. Hihetetlen, hogy gólszerzés terén mennyire átlépünk minden határt. 26 szerzett gólunk van a BL-ben 7 meccsen, ez meccsenként majdnem 4 gólos átlag. Brutális. A második csapat ezen a téren 19 gólos a BL-ben. Toronymagasan a legerősebb támadóalakzat a miénk. A góllövőlista első két helyén két barcelonás, Lewandowski 7 meccsen 9, Raphinha 7 meccsen 8 góllal. Egészen elképesztő támadóerő.
Éppen ezért nem a támadóalakzatba tartom legfontosabbnak az igazolásokat. Nem hiába írtam:
Az Atletico Madrid úgy ütötte 2-1-re a Leverkusent, hogy több mint 50 percig emberhárányban játszott. Feljöttek a harmadik helyre, nagyon komoly erőt képviselnek.
Éppen ezért nem a támadóalakzatba tartom legfontosabbnak az igazolásokat. Nem hiába írtam:
Komédia, amit a kapusaink művelnek. Ezért veszítjük a pontokat a bajnokságban, mert minden meccsen nem lehet ötöt lőni. Az nem reális elvárás, hogy minden meccsen lőjünk ötöt, az viszont elvárható lenne, hogy a Getafe és a Benfica ellen ne kapjunk összesen ötöt. Hátul erősödnünk kell. Elől szinte nincsenek határok.
Az Atletico Madrid úgy ütötte 2-1-re a Leverkusent, hogy több mint 50 percig emberhárányban játszott. Feljöttek a harmadik helyre, nagyon komoly erőt képviselnek.
Nem tudom nálatok volt e ez, de én telefonon nem tudtam belépni az oldalra! Borzalom és idegesító, h vezető Barca szimpatizáns oldal szervere ennyire fos legyen. Bocs az offèrt!
Mai meccs egy megyei szintű hibákkal teli focinak nevezett valami volt. Első félidőben úgy mentek a Benfica játékosai mint, ha valami drogot szívtak volna…
Én is sokat szídtam De Jongot( bár én mindig csíptam) de azért most is amikor bejött akkor vált stabillá a középpályánk, mert Casadót ma megették. Gavi ma sem volt jó nekem, de Pedri fociját élmény nézni
Mai meccs egy megyei szintű hibákkal teli focinak nevezett valami volt. Első félidőben úgy mentek a Benfica játékosai mint, ha valami drogot szívtak volna…
Én is sokat szídtam De Jongot( bár én mindig csíptam) de azért most is amikor bejött akkor vált stabillá a középpályánk, mert Casadót ma megették. Gavi ma sem volt jó nekem, de Pedri fociját élmény nézni
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Ma átesett a ló túloldalára, de engem ez nem zavar, egy iskolásgyerek, megesik. Szerintem viszont ugyanúgy, mint ahogy a még berobbanó Fatinál, kell az az arc, neki is volt (nem emiatt szállt el a karrierje). Ettől lesz laza, ettől lesz bátor. Ma az első félidőben nagyon gáz volt amit csinált, az a távolról ráugrós becsúszása teljesen rémisztő volt, ha ott talál, akkor az kb garantált sérülés és piros, nem is értem, mi szállta meg, de ez van, nagyon nem teremteném le, maradjon csak kicsit arcos, de nyilván nem ilyen szinten, mint ma.
Gondolom azzal, hogy volt most 1-2 istencsászár Messi-esque meccse a kupában, még nehezebb volt elfogadnia, hogy néha bizony megfogják, van ilyen. Majd tanulja ezt is.
Szerintem kicsit helyretették a félidőben, utána fegyelmezettebb volt, és egy villanást hozott ő is.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- Saviola
- Júdás 2, az áruló
- Hozzászólások: 5353
- Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
- Tartózkodási hely: Tolna
Yamalnál most már én is érzem az arcot, ami baj, mert ma alig volt jó megmozdulása, bár egy tizit összehozott azért.
Remélem meg tudják fogni, hogy ne szálljon el, a tehetségével együtt.
Remélem meg tudják fogni, hogy ne szálljon el, a tehetségével együtt.
,,Azt hitted, hogy mi történt."
Hát ez nem volt semmi. Szerintem Tek tökéletesen megmutatta, hogy a kvalitásai ellenére miért nem egyértelműen jobb,mint Pena. Pena egy ideje elég jól tolja, gólok ide vagy oda, rég kapott szerintem gólt úgy igazán saját hibájából,mellette jönnek nagy védések is.
Tek elképesztő béna volt, de azért nem omlott össze és voltak nagy védései.
A foci egy vicc volt, ki gondolta 3:1nél,hogy megnyerjük? Biztos vagyok benne,hogy ez a durva eső is hozzátett a paródiához,szerintem sokszor alig láttak a játékosok,szemük tele volt vízzel.
Lewával lövetett Flick két gólt, de ordít,hogy kéne egy normális csatár és nem Ferran az. Guiu nálunk rommá lőné magát...
Viszont FDJnek már többedik nagyon jó meccse. Anno évekig kulcsember volt,talán most látunk belőle valamit. Ha a régi FDJ visszatér,akkor nem mondom,hogy nem lehet eladni, de gombokért nem éri meg elszórni.
Nálam Raphinha volt a meccs embere,hihetetlen szíve van, és amennyire nem kedveltem Ericet régen, most annyira nagy buksisimi jár neki is.
Közben az Atma is nagyot ment. Hamar emberhátrányba kerülnek, majd gólhátrányba, az utolsó percekre mégis nyernek.

- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4238
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
Pfú, hát ilyen meccset azért ritkán látni. Jól szórakoztam, nagy diadal volt, le a kalappal a srácok előtt, főként a küzdőszellem miatt, de edzői szemmel ez sok szempontból egy rémálom lehetett.
Ami azért aggasztó, hogy a hátsó alakzat hibát hibára halmozott, szervezettségnek nyoma sem volt, Araujo is sokszor bizonytalan volt, a Szczesnyről pedig kettőt kaptunk, bár a végén bemutatott egy sorsdöntő bravúrt.
Casadot megették a pálya közepén, sok párharcot veszített, pontatlanságai is voltak, 1-2x le is fordultak róla.
A másik aki mellett nem tudok elmenni, az Yamal. Talán az egyik legrosszabb meccsét játszotta idén, minden párharcában alulmaradt, a Benficás balbekk (Carreras?) konkrétan zsebre tette, egy megmozdulása sem ült, a végén már ideges volt, flegmázott is.
Egy isteni tehetség a gyerek, imádom, de szerintem nem kéne még odaadni jövőre azt a 10-es mezt. És nem a játéktudása miatt.
Flick eltervezett taktikája ma gyakorlatilag csődöt mondott, mondhatni le volt meccselve, egészen az utolsó 10-15 percig, amikor szerkezetet váltott, onnantól tudtunk sokkal nagyobb pressziót kifejteni, fent tudtuk tartani a labdát, sikerült bontani. De Jong ma kifejezetten jól szállt be, Casadonál ma egy jó szinttel feljebb volt.
Egyébként egy igazi káoszmeccs volt, végig ömlő esővel, a portugál hangorkánban. Ilyen körülmények között persze nem is mindig tud kijönni a finomra hangolt taktika.
Sajnos a Pool is nyert, a záró körben jövő héten pedig mennek a PSV-hez. Kár érte, mert a csoportelsőségért azt hiszem plusz 12 millió euró jár. Persze ki gondolta volna az elején a Monaco elleni zakót követően, hogy az utolsó fordulóban az első helyért megyünk.

Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22