Jules Koundé
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Én még annyit tennék hozzá, hogy ahogy ment előre a meccs, Raphinha egyre feljebb és feljebb került, szinte már center posztra. Logikusabb lett volna ellentétesen hátratolni inkább, mert ha valaki, ő be tud segíteni a védekezésben, persze nyilván így, hogy ő az egyetlen veszélyes előkészítő és gólvágó is, érthető, de 2-0-nál simán hátra lehetett volna hozni. 2-2-nél egyenesen center lett, azt kb megértem, ott már kockáztatni kell, de előtte is már kicsit több teher esett Koundéra, mint kellett volna, és kicsit feleslegesen.
Persze ez mind mindegy, akárki van előtte és mögötte, ez szimpla önhiba volt.
Persze ez mind mindegy, akárki van előtte és mögötte, ez szimpla önhiba volt.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- ElBartimaeus
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2526
- Csatlakozott: 2009.03.25. 00:11:43
- Tartózkodási hely: Budapest
Az nyilvánvaló, hogy neki idő kellett anno a jobb oldali védőségbe beletanulni és az is látszott, hogy előrejátékban volt ez nehezebb falat neki (Xavi alatt pl nem is ő futott fel sokszor, hanem visszazárt a 3-2-5-ös felállás jobb hátsó oldalára), aztán Yamallal elég szépen megtalálták az egyensúlyt mind védekezésben, mind támadásban. Amióta nincs a fiatal srác, azóta ő sem olyan magabiztos, részint azt gondolom, hogy a kevesebbszer megjátszható társ miatt az oldalán, részint az összeszokottság hiánya miatt, részint pedig a védekezésben betöltött más szerepe miatt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Yamal húzza őt fel, sem azt, hogy ne tudna nélküle is világklasszis szintet lehozni (mint ahogy a válogatottban is megtette), sokkal inkább azt, hogy egy komoly játszótárs kiesése úgy látszik nagyobb gondot okoz, mint amire számíthatunk. Koundénak meg voltak mindig is nehezen induló szerepei, aztán néhány meccs után megint tudott teljesíteni.
Ő maga is jelezte, hogy a kontextusból kiragadva és szándékosan félrefordítva hozta le egy médium amit aztán átvett csomo másik. Köztudott, hogy extra edzéseket végez, hogy a legjobb formában legyen ami látszik is. Brutál ostoba hiba volt tegnap és a támadásban sem tudott annyit segíteni mint korábban folyamatosan. Amit kiemelnék az az ahogy felelősséget vállalt a tegnapiért. Kerekperec elmondta hogy rajta ment el a meccs. Ezt amúgy tulzás kijelenteni. Egyből Araujo jutott eszembe meg a tavalyi arrogáns nyilatkozatai a PSG meccs után. Ég és föld.kmb írta: ↑2024.11.24. 10:13:56Pár nappal ezelőtt nyilatkozta hogy már nem hozza lázba a foci,és ugy tekint rá mint a munkájára.Nos ez még is látszik a játékán pár meccs óta.Ilyen nyilatkozat után szerintem el kellene gondolkozni hogy akkor most mi is a helyzet mert egy olyan játékos nem fér bele sehol aki így fogja fel.
A nagy hibája mellett volt egy támadás szituáció, amikor meglódulhattunk volna egy kontrával, de elkapkodva, értelmezhetetlen helyre passzolt. Emellett a mezőnyben olykor kifejezetten mulyán viselkedik, nem ugrik fel, nem fér oda a labdához stb.
Hatalmasat hibázott, de azért ez 1 meccs volt, előtte azért több hónapokig nem lehetett rá panasz. 1 meccs után azért még nem feszíteném keresztre, bár ez itt a fórumon is inkább az elő topicban történt tegnap, ott meg azért nagyon a pillanatyni benyomások alapján írnak az emberek.
Pár nappal ezelőtt nyilatkozta hogy már nem hozza lázba a foci,és ugy tekint rá mint a munkájára.Nos ez még is látszik a játékán pár meccs óta.Ilyen nyilatkozat után szerintem el kellene gondolkozni hogy akkor most mi is a helyzet mert egy olyan játékos nem fér bele sehol aki így fogja fel.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Gyenge volt. És hatalmasat hibázott, amit sosem szokott, én nem szidnám alapvetően, ez benne van néha. Casadó ugyanez, full hibátlanul lehoz 3 hónapot, aztán egyszerre hibázik óriásit ő és Koundé is. Ez elég nagy pech volt, persze addigra eleve megszűnt a középpályás védekezésünk, szóval az esélyek nagyobbak lettek rá, de ettől még simán lehozhatták volna mindketten hiba nélkül. Van ilyen, megmondom őszintén én rájuk nem tudok haragudni, akkor is, ha nettó butaság volt, amit csináltak.
Ez a csapat ezzel a szűk kerettel ezt a megterhelést nem fogja bírni, ez mondjuk sejthető volt valahol. Koundénál jobb állapotú játékos állítom, hogy egész Európában alig van, de még neki is sok.
Ez a csapat ezzel a szűk kerettel ezt a megterhelést nem fogja bírni, ez mondjuk sejthető volt valahol. Koundénál jobb állapotú játékos állítom, hogy egész Európában alig van, de még neki is sok.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Én szoktam itt dicsérni, de a tegnapi játéka és az a húzása az első gólnál vérlázító. Agyon van játszatva itt is és a válogatottban is, plusz állítólag napi két edzésen kívül ő még egyet edz önszorgalomból. Nem találok más magyarázatot erre. Borzalom amit művelt tegnap.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Igen, ez már eléggé a feledés homályába vész. Azt hiszem az első nyolc meccsen minden párharcát megnyerte és az egyik legtöbb labdát szerző játékosunk volt, ment is az Araujoval való hasonlítgatás, hogy a francia felé nőtt. Utána jött egy kis hullámvölgy plusz kitették jh-nak.ElBartimaeus írta: ↑2024.04.11. 17:59:59Hozzá kell tenni, hogy szezon elején a sérülése előtt középen is hibátlan volt. A sérülése után (lehet addigra Gavi is kidőlt) elég sokat hibázott középen, de ne tegyünk úgy, mintha nem lett volna soha sallangmentes középen. Ha egészséges lenne Baldé, jó eséllyel látnánk belső védőként is többször.
Az utóbbi meccseken oda-vissza leszedte a pályáról Kvarát, aki a világ egyik legjobban cselező játékosa, amikor Mbappét is jól semlegesítette amikor a baloson játszott, Vinicius sem evett meg túl sok sót mellette. Habár Yamal és Raphinha is sokat segít be védekezésben neki.
Egy kicsit hiányolom, hogy nem lép többet feljebb, mert nagyon biztosan bánaik a labdával és jól rendre jól játssza azt meg. Nem kell bejátszania az egész szélt, mert nem egy felfutó védő viszont sokat segíthet támadásépítésben.
Forca Barca!!!!
-
- Barça B
- Hozzászólások: 82
- Csatlakozott: 2024.01.14. 23:53:37
Én személy szerint őt nagyon sokat kritizáltam,a szezon felénél azt mondtam el kell adni, de az elmúlt hetekben-hónapokban az egyik legjobbunk volt. Jó jobb oldali védő vált belőle, jövőre is számolnak vele. Bízom benne hogy tartja ezt a magas szintet
A PSG és a RM elleni meccseket nézve, egy elég eretnek gondolat jutott eszembe.
Jellemző volt, hogy a támadásaink rendre a gyenge labdaátvételeken haltak el.
A hatékony labdaátvételben Kounde kemelkedik a mezőnyből. Úgy veszi át a legnehezebb labdákat is, hogy azonnal indulni tud vele.
Véleményem szerint bűn a védelemben pazarolni a képességeit, inkább támadó feladatot kellenne rábízni.
Jellemző volt, hogy a támadásaink rendre a gyenge labdaátvételeken haltak el.
A hatékony labdaátvételben Kounde kemelkedik a mezőnyből. Úgy veszi át a legnehezebb labdákat is, hogy azonnal indulni tud vele.
Véleményem szerint bűn a védelemben pazarolni a képességeit, inkább támadó feladatot kellenne rábízni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zoldbela 2024.04.22. 11:30:45-kor.
- ElBartimaeus
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2526
- Csatlakozott: 2009.03.25. 00:11:43
- Tartózkodási hely: Budapest
Hozzá kell tenni, hogy szezon elején a sérülése előtt középen is hibátlan volt. A sérülése után (lehet addigra Gavi is kidőlt) elég sokat hibázott középen, de ne tegyünk úgy, mintha nem lett volna soha sallangmentes középen. Ha egészséges lenne Baldé, jó eséllyel látnánk belső védőként is többször.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azóta javult fel a játéka, mióta Xavi újra a jobbszélen játszatja Araujoval. Amíg belsővédőként játszott, én nem voltam elégedett. Ha valamire erre mindenképp jó hatással volt Xavi lemondása. Meg merte mondani Koundénak (nyomás nélkül-ügye voltak hírek, hogyha nem játszatja középen, akkor keres más csapatot magának), hogy te szélen játszol és kész. Azóta a védelmünk is jobban bírja a nyomást.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Hozzátenném, hogy nem csak a teknőssel kellett megküzdenie, az a balfutó gyerek is egy gyorsvonat volt (talán vele még több gondja is volt, mint Mbappéval). És igen, ez a többedik meccse, ahol az ellenfél legnagyobb veszélyforrását kiveszi a játékból.
Örülök, mert ő volt az a két évvel ezelőtti igazolások közül, akinél úgy neccesebb volt, hogy megérte-e az árát, de igazából 1-2 hullámvölgye után ő is megtérült simán.

ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Ide megint csak én írok vele kapcsolatban: hatalmasat játszott, nem látványos amit csinált, de gyakorlatilag eltüntette MBappét. Már egy ideje remek formában van, azt hiszem most érkezett meg végérvényesen a jobbhátvéd pozícióba.
Ide kell írnom, mert második nagy meccse a héten: ezért hoztuk, amit az utóbbi időben játszik. Kiválóan hozza a jobbhátvéd posztot.
Ha öngól, ha nem, én nem hibáztatom. Sőt, örülök, hogy most ilyen védőnk van (ilyen védőink vannak).
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7474
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Én úgy tudom, hogy akkor öngól, ha alapból nem kapura tartó a lövés.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ez mondjuk nem az ő hibája, legalábbis ha valamit felhozunk "ellene" az nem az öngólja.
Minden védő ugyanezt csinálta volna. Megpróbált blokkolni de szerencsétlenül pattant meg rajta.
Itt azt kellene kielemezni, hogy Aspas hogyan lőhetett ilyen tisztán. Koundé ment az emberével, aztán húzódott be mikor üresen kapta a lövő játékos. Jól helyezkedett, rosszul vett gellert rajta a labda, szerintem emiatt pont nem lehet elővenni.
Csodálkoztam is hogy miért Aspasnak adták a gólt. Olyankor szokták így elkönyvelni, ha anélkül is egyértelműen bemegy a labda, de itt ter Stegen simán fogta volna, nem volt egy igazán veszélyesen eltalált lövés.
Forca Barca!!!!
Egy öngól (még Puyolnak is sikerült összehoznia) nem akkora tragédia, hogy bárki felett pálcát törjünk miatta.FcBarcelona1 írta: ↑2024.02.17. 19:45:14Nem csak a kapott gól miatt, de Koundet adnám el, és Minguezat visszahoznám apróért. Már félidőben ezen agyaltam. Kounde árából ha lenne még eladás, jöhetne egy vkp-s.
Ha rendre elpazaroljuk a tehetségeinket , akkor lefelé visz az út.
Marc Bartra-val szemben is indokolatlan volt a szigor, miután Bale őt megkerülve lefutva szerzett gólt róla!
Van valami visszavásárlási opciónk rá egyébként, de nem publikusak a részletek, legalábbis én nem találom sehol. Illetve a jövőbeli eladás 50%-a is a mienk, transfermarkt szerint 6 milliót ér. Nem hiszem, hogy ő lenne a megoldás nekünk, de tény, hogy Koundé nem jobb nála 55 millióval...bence0330 írta: ↑2024.02.17. 19:52:23Minguezát 30-40 alatt szerintem már nem kapjuk vissza, nemhogy apróért. Ez egy borzasztó döntés volt, így jártunk, megelőzni tudtuk volna csak a gondot. Hacsak nincs valami visszavásárlási záradék a szerződésben, erről fogalmam sincs.FcBarcelona1 írta: ↑2024.02.17. 19:45:14Nem csak a kapott gól miatt, de Koundet adnám el, és Minguezat visszahoznám apróért. Már félidőben ezen agyaltam. Kounde árából ha lenne még eladás, jöhetne egy vkp-s.
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11647
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Minguezát 30-40 alatt szerintem már nem kapjuk vissza, nemhogy apróért. Ez egy borzasztó döntés volt, így jártunk, megelőzni tudtuk volna csak a gondot. Hacsak nincs valami visszavásárlási záradék a szerződésben, erről fogalmam sincs.FcBarcelona1 írta: ↑2024.02.17. 19:45:14Nem csak a kapott gól miatt, de Koundet adnám el, és Minguezat visszahoznám apróért. Már félidőben ezen agyaltam. Kounde árából ha lenne még eladás, jöhetne egy vkp-s.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1436
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Nem csak a kapott gól miatt, de Koundet adnám el, és Minguezat visszahoznám apróért. Már félidőben ezen agyaltam. Kounde árából ha lenne még eladás, jöhetne egy vkp-s.
-
- Barça B
- Hozzászólások: 82
- Csatlakozott: 2024.01.14. 23:53:37
Mai napig nem értem, hogy fizettünk érte annyi pénzt. Középen bizonytalan, szélén használhatatlan. Mondjuk annyi mentsege lehet, hogy a védelmünkből kevés embert lehet kiemelni mostanában. Én eladnám, ha vinné valaki. Ezt szélén lehozta J. Araujo vagy Dest is akár, akik Cancelo mögé elegek lehetnek. Középen viszont Cubarsi tetszett, szóval oda is van ember helyette