Andreas Christensen
Azt hiszem őt most vesztettük el végleg. Porcelánlábú, ez már jobb nem lesz. Sajnálom, hogy ez lett belőle, minél hamarabb meg kell szabadulni tőle.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8609
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Max. akkor hosszabbítanék vele, ha Tah nem jön, de a 4,5 millió ilyen szerepre, ilyen idősen még mindig túlzás, főleg ha figyelembe vesszük hány posztot kellene még erősíteni. És akkor az ő sérülékenységéről ne is beszéljünk, ami ahogy idősödik egyre neccesebb.gránit írta: ↑2025.01.17. 15:33:55Jövő május 17-én, konkrétan a szezon legeslegvégén fogja betölteni a 35-öt. Évi 9 milliós fizetése van most, négy és fél millióval én hosszabbítanék vele. Olcsóbban nehezen szerzünk jó tartalékot. Bernaltól én egyáltalán nem voltam elájulva, persze kevés meccsen láttam a nagycsapatban. Christensenről állapotáról meg nem tudunk semmit.
Bernal baromi ügyes, érett játékos. Pár éven belül simán felülmúlhatja Busit. Yamalt nem számolva az utóbbi évek legtehetségesebb Masia játékosa. Ha megkapja a lehetőséget posztja egyik, ha nem a legjobbja lehet. Megvan benne Busquets játékintelligenciája, de sokkal gyorsabb, ütközik, jobban szerel, a levegőben pedig egyértelműen úr. Plusz a szabaqdrúgásai, távoli lövései élményszámba mennek. Tipikusan olyan játékos aki 1 vkp-s felállásban is masszívvá teszi a kp-t, Casádóval párban pedig verhetetlenek. Kb. a szemüket is be lehet kötni, akkor is megtalálják egymást. Utóbbit mind az Atleticben, mind a felnőtt csapatban maga mögé utasította. (már 16 évesen is) Mikor Casádó lesérült őt hozták fel és nem is engedte már vissza a pozícióba.
Ha őt sikerül beépíteni (amit én egyáltalán nem kétlek, Flick is egyértelműen számít rá) akkor Chris egy az egyben mehet vissza cb-be, akkor pedig egy Araujo-Cubarsi-Tah-Christensen-Koundé ötösfogat több mint elég. A Cityt leszámítva nincs csapat, ahol ennél erősebb felhozatal lenne a poszton. Ráadásul ott is egyes védőket több poszton vet be Guardiola. Pl. Stones is sokáig átvedlett vkp-ba vagy Gvardiol játszik balhátvédet/3 belső védős felállás.
Legyenek meg a kötelező hosszabbítások, egy balhátvéd, 2 ember előre, ezzel már elégedett lennék.
Forca Barca!!!!
Hát, van Dijk most keres 11,4 millió fontot évente, az kb 13,5 millió euró... Kétlem, hogy nagyon leadna az igényeiből. De felőlem jöjjön, felőlem jöhet Tah-hal együtt. A lényeg, hogy legyünk elegen. Nem látom, miért arra kellene mennünk, hogy éppenhogy "meglegyünk", hogy aztán arra panaszkodjunk egész szezonban, hogy milyen kevesen vagyunk.
Akkor engedjük el Inigot és EG-t, ez olyan 15m bérkeret és van hely Van Dijk bérére, az olyan 11-12m, szerintem meg lehetne győzni, hogy 13-14m körül még maradjon Európában 2 évetgránit írta: ↑2025.01.17. 15:33:55Jövő május 17-én, konkrétan a szezon legeslegvégén fogja betölteni a 35-öt. Évi 9 milliós fizetése van most, négy és fél millióval én hosszabbítanék vele. Olcsóbban nehezen szerzünk jó tartalékot. Bernaltól én egyáltalán nem voltam elájulva, persze kevés meccsen láttam a nagycsapatban. Christensenről állapotáról meg nem tudunk semmit.

Kicsit komolyabban hangzana khv posztra Van Dijk, Araujo, Cubarsi és ha kell besegíthet Chris is oda.
Amúgy ha lenne rendes cseréje Koundénak, akkor vele is lehetne adott esetben középen is számolni...
Jövő május 17-én, konkrétan a szezon legeslegvégén fogja betölteni a 35-öt. Évi 9 milliós fizetése van most, négy és fél millióval én hosszabbítanék vele. Olcsóbban nehezen szerzünk jó tartalékot. Bernaltól én egyáltalán nem voltam elájulva, persze kevés meccsen láttam a nagycsapatban. Christensenről állapotáról meg nem tudunk semmit.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8609
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Inigoval én max. úgy hosszabbítanék, hogy kap egy 3-4 milliós fizetést. Azért lassan 34 éves, jövő szezonban már a harmincötöt tölti. Lehet, hogy cb-ként annyira nem vészes, de úgy tudom, vele új szerződést is kellene kötni, ha nem oldjuk meg július előtt. (plusz addig még ott van Pedri, Gavi, Araujo, Yamal, De Jong? szerződése) Akkor pedig újabb aláírási pénz is megy neki. Egy ötödik számú cb-vel sztem bőven lehet két poszton számolni, számos más megoldandó feladat van és meg kell szorítani a nadrágszíjat. Ha nem lenne gond az FFP-vel totál más a helyzet, de így nagyon óvatosan kell mozogni. Ráadásul a középső védő poszt pont nem az, amit annyira rotálnak vagy ahová meccseken belül is cserélgetnek. Ott tényleg a végszükség dönt.gránit írta: ↑2025.01.17. 12:43:29Ha Martinez rendben lesz egészségügyileg, én hosszabbítanék vele egy évet. Nem szabad úgy csapatot építeni, hogy egy embert több posztra számolunk bele, mert akkor azzal ámítanánk magunkat, hogy vagyunk vagy negyvenen. Tavasszal meg mindig a szűk keretre mutogatunk. Azt meg nem is tudjuk, hogy Christensen milyen állapotban van jelenleg. Ha nem lesz rendben, akkor a mélységi középpályára is kellene igazolás.
Plusz jövőre lesz Bernal is, aki annyira nem kérdőjel. Az előszezonban is a csapat talán legjobbja volt, a második vagy harmadik legtöbb percet gyűjtötte és a sérüléséig is nagyon stabil játékosa volt Flicknek (a tavalyi szezonjáról nem is beszélek). A jelenlegi Atleticből jövőre szerintem Fernandezék lesznek, akiket elkezd majd Flick beépítgetni. Guille pl. duplapivotban és Gavi/Olmo posztján is top, Tonit amúgy is kedveli, kupában, eldőlt meccseken váltogathatja Yamalt vagy akár tízesben/ss-ben is játszhat. Kicsit csodálkoztam, hogy utóbbi a Betis ellen nem került be a keretbe. (Cuencára is kíváncsi leszek, sokszor ült már a padon, sőt a BL-ben be is mutatkozott, ballábasként pláne hasznos lehet)
Forca Barca!!!!
- Sergi
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 215
- Csatlakozott: 2007.06.25. 14:41:53
- Tartózkodási hely: Hotel California
Inkább a dán maradjon és Martinez menjen.
Köszönjük meg neki épp sérült és nem is fiatal ha szerencséje van a klubnak talán el lehet passzolni egy Girona esetleg egy feljutó Santander-Almeria csapatok valamelyikének.
A dán még meg fogja találni ezt a következő min 2 szezonban.
Köszönjük meg neki épp sérült és nem is fiatal ha szerencséje van a klubnak talán el lehet passzolni egy Girona esetleg egy feljutó Santander-Almeria csapatok valamelyikének.
A dán még meg fogja találni ezt a következő min 2 szezonban.
Ha Martinez rendben lesz egészségügyileg, én hosszabbítanék vele egy évet. Nem szabad úgy csapatot építeni, hogy egy embert több posztra számolunk bele, mert akkor azzal ámítanánk magunkat, hogy vagyunk vagy negyvenen. Tavasszal meg mindig a szűk keretre mutogatunk. Azt meg nem is tudjuk, hogy Christensen milyen állapotban van jelenleg. Ha nem lesz rendben, akkor a mélységi középpályára is kellene igazolás.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8609
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Flick szerint a Getafe elleni keretbe már be fog kerülni. Remélem, hogy ezzel a műtéttel tényleg maga mögött hagyta a sérülését és a szezon végéig (ha csak el nem megy januárban) rendelkezésre fog állni. Casádó rotálására is tökéletes megoldás és cb-ként Araujo után talán ő képviselte a legmagasabb szintet.
Jövőre Inigo és EG távozásával és Tah érkezésével elég erősek lennénk. (Araujo-Tah-Cubarsi-Chris-Koundé ötössel Flicknek is fel lenne adva a lecke a kezdő összeállítására)
Jövőre Inigo és EG távozásával és Tah érkezésével elég erősek lennénk. (Araujo-Tah-Cubarsi-Chris-Koundé ötössel Flicknek is fel lenne adva a lecke a kezdő összeállítására)
Forca Barca!!!!
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11750
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Igen, ez most biztató. Szerintem ha folyamatos gyulladás volt ott (márpedig rendre erről cikkeztek), akkor rossz állapotban volt a szalag, nem volt elég rugalmas, ennek a helyreállítása elvileg egy rutinműtét, relatív alacsony kiújulási rátával. Szóval nagy esély van arra, hogy lehet rá számítani végre, persze azért óvatosan hozzuk játékba.Chino írta: ↑2024.12.15. 20:53:32Volt egy interjú vele nemrég, annak apropóján, hogy közel áll a visszatérése és akkor azt nyilatkozta, hogy már megbánta, hogy korábban nem műtette meg magát és kellemetlenséggel játszott. Nekem ez úgy jön le, hogy a műtéttel sikerül teljesen rendbehozni a "sérült" részt és rendben lehet hosszútávon. Szerintem hatalmas erősítés lenne, rotációban, mind védőként mind vkp-ként. Hiányoljuk a minőségi cseréket, nem tudunk tényleges erőt bevetni padról, Chris-szel ezt két poszton is lefedhetnénk.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8609
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Volt egy interjú vele nemrég, annak apropóján, hogy közel áll a visszatérése és akkor azt nyilatkozta, hogy már megbánta, hogy korábban nem műtette meg magát és kellemetlenséggel játszott. Nekem ez úgy jön le, hogy a műtéttel sikerül teljesen rendbehozni a "sérült" részt és rendben lehet hosszútávon. Szerintem hatalmas erősítés lenne, rotációban, mind védőként mind vkp-ként. Hiányoljuk a minőségi cseréket, nem tudunk tényleges erőt bevetni padról, Chris-szel ezt két poszton is lefedhetnénk.
Forca Barca!!!!
Nagyon sajnálnám ha eladni kényszerülnénk, nagy kedvencem lett. Megbízható, egyenletes teljesítményével szorgalmával és alázatosságával. Sallangmentes játékos.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11750
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Fatival együtt a csapattal edzett.
Most annyiban lehet tán bízni, hogy már 2 éve folyamatosan az Achillesével voltak gondok, ha a műtét ezt megoldotta, ki tudja, akár még egészséges, teljes értékű játékos is lehet belőle.
Most annyiban lehet tán bízni, hogy már 2 éve folyamatosan az Achillesével voltak gondok, ha a műtét ezt megoldotta, ki tudja, akár még egészséges, teljes értékű játékos is lehet belőle.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1477
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
https://barcauniversal.com/barcelona-de ... ry-report/
Elvileg műteni kell, 2 hónap minimum
Nagyon sajnálom, mert nagyon kedvelem a dánt.
Remélem hamar felépül, és marad a Barcaban.
Elvileg műteni kell, 2 hónap minimum
Nagyon sajnálom, mert nagyon kedvelem a dánt.
Remélem hamar felépül, és marad a Barcaban.
- ocsike83
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 504
- Csatlakozott: 2022.01.05. 21:10:37
- Tartózkodási hely: Győr
Annyira hajszoljuk azt az 1:1-et, akkor fájó szívvel, de köszönjük meg FDJ-nek és Fatinak a télen az eddigi szolgálataikat. Egyikük sem kell ide, pénzt nem kapunk értük, hosszú távon nem lehet velük számolni. És kb. meg is van...Ronaldinho&Barca írta: ↑2024.11.19. 15:30:39..... de félő az 1:1 hajszolása őt is elrántja a süllyesztőbe..
Inkább, mint hogy beáldozzunk Chris (Kessie) féléket, majd 2 hónap múlva sírunk a hiányukért.
Més que un club 

- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4797
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Én amondó vagyok, hogy jön még kutyára dér, és ne legyen igazam, de tavasszal nagy szerepe lehet, mert Inigo bár nagyon magas szinten teljesít, kizártnak tartom, hogy sérülés mentesen végig toljon egy szezont, Araujo meg ismét a szezon felét kivette sérüléssel szokásához híven. Cubarsi és Koudé hatalmas értékünk, de ha választani kellene én még mindig a dánt mondom utánuk, az elmúlt két évben óriási melót tett bele, élmény volt azt a sallangmentes játékot nézni, tavaly pedig vkp pozícióban hozott extrát, ami abszolút nem a posztja.
Nyilván sok mindentől függ, de azért Cubarsi mellett fiatal középhátvéd engem nem nyűgözött le, a hosszú szezon, rengeteg meccsek pedig inkább azt mondják, Chrisnek itt a helye, de félő az 1:1 hajszolása őt is elrántja a süllyesztőbe..
Nyilván sok mindentől függ, de azért Cubarsi mellett fiatal középhátvéd engem nem nyűgözött le, a hosszú szezon, rengeteg meccsek pedig inkább azt mondják, Chrisnek itt a helye, de félő az 1:1 hajszolása őt is elrántja a süllyesztőbe..
Visca El Barca!

Més que un club

Més que un club
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11750
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Hát igen. Ha olyan is jönne, aki szintben egy minimális visszalépés, azzal is jobban járnánk. Nagy kár, annyira elegáns, precíz védő volt, kifejezetten élményszámba mentek az érintései, nem véletlen hívják a dán Maldininek. A bajnoki évben az a páros Arával elképesztő volt, és alig volt a csúcsformában lévő Uru alatt fontosságban. Tavaly meg még vkp-sként is a csapat tán legfontosabb játékosa volt, amikor játszott.
Viszont nyilván eladhatatlan, szóval őt tényleg csak ingyen elengedni lehet kb.
Tényleg nagy kár, minden sérülés rossz, de az elmúlt években talán az ő kiesését sajnáltam a legjobban.
Viszont nyilván eladhatatlan, szóval őt tényleg csak ingyen elengedni lehet kb.
Tényleg nagy kár, minden sérülés rossz, de az elmúlt években talán az ő kiesését sajnáltam a legjobban.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Nem lep meg. Optimista, aki még számol vele. Amikor a középhátvédeket számoljuk, őt nem is veszem már számításba, ezért is gondolom, hogy minimum egy belső védőt igazolnunk kell.
Nagyon kedvelem, nagyon nagy tavaszt futott, de ha folyton lesérül, akkor tovább kell lépni. Ezt a klub is így látja valószínűleg, ha télen menne, egy nagyon jó játékos szerződtetésére nyílna esély.
Nagyon kedvelem, nagyon nagy tavaszt futott, de ha folyton lesérül, akkor tovább kell lépni. Ezt a klub is így látja valószínűleg, ha télen menne, egy nagyon jó játékos szerződtetésére nyílna esély.
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4256
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
A Relevo szerint teljesen kikerült a pixisből a dán, akár már most télen távozhat. Az nem tiszta, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk visszaregisztrálni, de hírek szerint nyitva az ajtó előtte.
Nagyon sajnálnám, képességekben szerintem még mindig ott van Araujo mögött, én mind Inigonál, mind Cubarsinál jobbnak tartom. A sérülékenysége viszont sokszor közbeszól.
Olvasni olyan pletykákat is, miszerint kell a hely Tah-nak, ezt elősegítendő Christensen távozása.
Nagyon sajnálnám, képességekben szerintem még mindig ott van Araujo mögött, én mind Inigonál, mind Cubarsinál jobbnak tartom. A sérülékenysége viszont sokszor közbeszól.
Olvasni olyan pletykákat is, miszerint kell a hely Tah-nak, ezt elősegítendő Christensen távozása.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
Mondanám hogy meglepett, de nem. Papírforma. Jó kis játékos, de nem lehet rá se építeni egy poszton sem.
- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1339
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
Erre a szerencsétlenre se lehet soha számítani h legalabb 3 meccset zsinorban le tudjon játszani …
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11750
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Ezzel részemről kb biztos, hogy ha nem hozunk alsó hangon legalább 1 cb-t, vagy dm-et, akkor itt már ősszel kiszállhatunk akár mindenből. Chris volt az, aki még úgy-ahogy szinten tartotta (volna) azt a két csapatrészt.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
A jó hír, hogy Christensen biztos marad a csapatnál.
A rossz hír, hogy azért, mert két hónapra megsérült...
A rossz hír, hogy azért, mert két hónapra megsérült...