Szerintem balszélső most pont nem szükséges. Legalábbis van még vagy 3 poszt, ahová jobban kellene ember. Igazából még Fatit sem láttuk, ráadásul Olmo is teljesen adott oda. Nem vonalszélső, de ott pont nem azt kell játszani, ahogy Raphinha sem azt teszi.FcBarcelona1 írta: ↑2024.11.01. 18:05:45Ok, de azzal kell számolni, hogy jövőre sem tudunk nagyon igazolni. Flick alatt mindenki kiemelkedően játszik, le is ült nagyon ez a topic.
Ha felépül Araujo, és Christensen, simán megvagyunk hátul + Garcia, Kounde. Fort remélem előrébb kerül a sorban.
Mingueza esetleg jó lehetne a rotációba, hátul 3 poszton bevethető, és olcsó, alacsony fizetéssel.
Trent Arnoldról is cikkeztek a héten, nagyon jó lenne támadásban, de magas lenne szerintem a fizetése, és védekezésben nem túl jó.
A Kp-n is elég jól állunk, de oda el tudnék még képzelni egy játékost, aki tud védekezni.
Még most is azt mondom, egy szélsőre van a legnagyobb szükségünk, lejjebb leírtam, hogy nálam ez Nico, és azt is, hogy miért. Szerintem ha Lewy kiesne sérülés miatt, simán el tudnám képzelni Raphinhát vagy Nicot is ott.
Ha valaki kiesik a támadó sorból, szerintem óriásit esünk vissza. Talán még Olmo eljátszana a két szélen is, ezért örülök az érkezésének. Fatitól és Ferrantól semmit nem várok, helyettük jó lenne 1 minőségi játékos+ valaki a Masiaról.
Jövőre szerintem Lewy még marad, 2 év múlva toljunk be minden pénzt egy támadóra. Jöhet Haaland![]()
Nicora annyi pénzt áldozni totál felesleges. Igazából úgy tűnik, túlságosan az EB miatt lett ennyire felkapva (ahogy Ferrán is rendszeresen nagyot ment ott). A klubjában elég gyenge. A tavalyi szezonra lehetett azt mondani, hogy még fiatalal, rutintalan, de idén eddig borzasztóan gyenge, de nem csak számokban. A tesója klasszisokkal jobb.és tényleg mindhárom poszton bevethető elől. Sajnos már kicsit idős és kirobbanthatatlan a baszkoktól. Amellett kezdőnek egy Leao, Nico szintű játékos nem hiszem, hogy szükséges lenne. Rotálni 60-70 millióért luxus, ezt a támadóalakzatot megbontani pedig istenkísértés. Ha már a támadósort erősítenénk, akkor Lewy mögé/mellé kellene valaki, már csak a jövőt tekintve is. Nevekbe most nem mennék bele, talán David, akit aránylag sokszor összeboronáltak velünk, de inkább azért, mert lejár a szerződése. Bármennyire is jó, jövőre már nem lehet a lengyellel igazán számolni, de alapvetően már az idei szezonre is nagyon kellene valaki, lehet, hogy PV-t el kellene kezdeni már komolyan játszatni. Az a gond, hogy ezen a poszton jelenleg az utánpótlásra sem nagyon számíthatunk.
Balde kiesése pedig kisebb katasztrófa lenne. Hosszabb távon Gerard Martint nézni kínszenvedés. Főleg, hogy ebben a rendszerben a bh-nak sokat kell felfutnia, na ez GM-el nem megy (az Atleticben sem). És nem hiszem, hogy gyorsan nagyot tudna előre lépni. Vagy bízzunk abban, hogy Oduro robbant, most már csatlakozhat a csapathoz.
Nálam ez a két poszt a vkp mellett, amit leginkább be kéne tömni.
Viszont a legfontosabb, hogy hagyjuk, hogy Flick válogasson.