Amit "már Augusztusban is aláírhattunk volna", csak még finomítani akartunk rajta?
Amit már áprilisban belengettek, hogy közel a megegyezés?

Mikor írtam, hogy nekünk Sorloth-ot és Dovbyk kéne?
Ezt akkor írtam, amikor az Atleti mindkettőért ajánlatot tett.
Guirassy mellett Isakot meg Pavlidis-t írtam még lehetőségként. Guirassy elég kemény fizetést kap a Dortmundtól, nem biztos, hogy minket választott volna. Ott most ő a megkérdőjelezhetetlen kezdőtagságú sztár. Isakról az volt az általános vélemény, hogy úgyse adják, Pavlidis 2 milliós fizetéssel, 15 millióért bőven megérte volna. A "szuperhiper" angolokat egy hete leckéztette meg egy duplával.
Persze, FFP nélkül simán jönnie kellett volna. Szerintem ha nem lenne, sokkal jobb lenne a keret is. Lejjebb írtam, 500 ezres büntetés az UEFA-tól. A La Liga nekünk okozott kára szerintem több tízmillióban mérhető. Anélkül persze simán maradhatott volna akár Aubameyang, Kessie, Nico, Mingueza stb.
FFP-problémák nélkül lecsaptam volna rá. Lewandowski tavaly nem volt valami nagy formában, nem lehetett tudni, milyen lesz ebben a szezonban. Simán játszatnám őket egymás mellett, de rotációnak is tökéletes lenne. A többiek nem tudom, hogy kerülnek szóba. Julian Alvarezt annak idején hoztam volna, Ferran Torres helyett. Akkor még nem került 75 millióba.FcBarcelona1 írta: ↑2024.10.18. 08:54:15Guirassy vajon hogyan teljesítene nálunk? Pont múltkor írtam neked a nyáron feldobott Sörloth, Dovbyk, és Julian Alvarez idei teljesítményéről. Továbbra is tartom, hogy Flick alatt is 3 támadóval állunk fel, így nem tudom mi értelme lenne a kezdőben még egy középcsatárnak, főleg úgy, hogy Lewy hozza azt, amit elvárnak tőle, Guirassyn kívül nem nagyon, pedig jórészt középső támadókról beszélünk.
Vegyük Raphinhát bal oldali támadónak, 5 gól, 4 gólpassz
Dovbyk 3 gól
Sörloth 2 gól 2 gólpassz
Julian Alvarez 3 gól
Inigo jelenleg szerintem az egyik legfontosabb játékosunk. Whoscored-on 7. legjobb, de Olmo csak 3 meccset játszott.Troym írta: ↑2024.10.18. 11:31:50Inigo a 2. legjobban fizetett védőnk 9,3m... no commentbence0330 írta: ↑2024.10.18. 09:32:22Ha meg az az érv, hogy miért adunk Inigóknak 4,5 misis nettót: hát azért, mert más top klubok is megadnák free agentként 1 mp gondolkodási idővel. Eldönthetjük, hogy középcsapat szinten tartunk-e fizetéseket, és akkor tényleg Milan sorsra jutunk, vagy versenyképesek maradunk.
De azért helyezzük el, nézzük meg random Európai közép és néhány felsőbb polcos játékos szintén bruttó bérét:
Theo Hernandez 5 m bér, Tah 3m bér, Kimpembe 7m, Saliba9,8!!, TAA 9,3, Joe Gomez 4,5m, Aké 8,3, Akanji 9,3m
Senki nem is jelentkezett érte anno, mert sérült volt, plusz 30 feletti és képesek voltunk ennyit fizetni egy cserének.
Ameddig az ilyen húzásokat helyesnek érezzük, mindig lesz FFP gondunk...
Balekok vagyunk...
Inigo a 2. legjobban fizetett védőnk 9,3m... no commentbence0330 írta: ↑2024.10.18. 09:32:22Ha meg az az érv, hogy miért adunk Inigóknak 4,5 misis nettót: hát azért, mert más top klubok is megadnák free agentként 1 mp gondolkodási idővel. Eldönthetjük, hogy középcsapat szinten tartunk-e fizetéseket, és akkor tényleg Milan sorsra jutunk, vagy versenyképesek maradunk.
Az első felével teljes mértékben egyetértek, ezért is írtam, és a konklúziót is azért zártam úgy. Azért szeretnék a szuperligát, ahol saját maguk hozzák a szabályokat, nem egy/több szervezet, ami saját érdekeinek megfelelően cselekszik, közben feleljenek meg a szabályaiknak is.gránit írta: ↑2024.10.17. 23:16:18
Többek között ezért rossz a labdarúgás rendszere. Ezeket el kellene különíteni egymástól. Vicc, hogy csak ősszel háromszor megszakítják a klubszezont, kizökkentve a klubokat a klubszezonból. Addig, amíg ezek nincsenek elkülönítve, nem várok érdemi változást, mert mindegyik a saját érdekeit nézi. Mi akkor járunk majd jól, ha mások érdekeivel nem kell majd számolnunk.
A Dortmund nagy húzása Guirassy volt. Hihetetlen, hogy termel. 17,5 millióért szerezték meg.
Azt mindenki elfelejti, hogy nem csak azért lettek eladva a gazdasági karok, hogy csapatot építsünk, nélkülük lett volna több száz milliós veszteségünk, (ott a gazdasági jelentés akit érdekel)konkrétan fizetésképtelenek lettünk volna.
Van egy olyan érzésem, hogy ebből már télen is lesz valami. Nem özönvízszerűen, de szerintem jön majd 1-2 olyan játékos, mint pl. Mingueza, pont a róla keringő pletykák miatt gondolom ezt. Ő + egy fizikális védekező középpályás mondjuk a L1-ből valahonnan a felső polc alattról szerintem télre már nagyon komoly lenne. Nyáron meg egy csatár (ha Roque nem fut nagyot év végére), egy balszélső, és egy balbekk, illetve igény szerint egy kapus. Nyilván ha a lengyel beválik, és hajlandó padozni is akár, akkor vele meglennénk bőven ott.gránit írta: ↑2024.10.18. 01:01:46A következő átigazolási időszakokban a mennyiségre is rá kellene mennünk. Most nyáron (szinte) az összes puskapor elment egyetlen igazolásra. Ha nem lenne ilyen sérülékeny, azt mondanám, hogy jó döntés volt, mert amikor játszik, akkor nagyon jó Olmo. Csak hát hányszor lesz még sérült... Azt gondolom, hogy legközelebb a mélységet is szem előtt kell majd tartani.
Bár megmondtuk volna előre, várjunk csak, pont ez történt...
Többek között ezért rossz a labdarúgás rendszere. Ezeket el kellene különíteni egymástól. Vicc, hogy csak ősszel háromszor megszakítják a klubszezont, kizökkentve a klubokat a klubszezonból. Addig, amíg ezek nincsenek elkülönítve, nem várok érdemi változást, mert mindegyik a saját érdekeit nézi. Mi akkor járunk majd jól, ha mások érdekeivel nem kell majd számolnunk.
Itt nem az volt a lényeg, mit csináltunk részleteiben jól vagy nem jól (szerintem alapvetően az igazolásaink Ferrán kivételével semmiképp sem voltak rosszak, de Ferránt sem lehetett előre tudni hogy fél év után elfelejt focizni). Lewyn lehet vitatkozni, de még mindig a világ egyik legjobb centere. Xavi másfél évig elrontotta, de akkor is az volt. Szóval igazából vettünk kb 3 évre egy top3 centert. Ez szerintem igazolható. Adeyemi két évig majdhogynem mém volt, erre nekünk nem volt időnk, szerintem nagyon tutira mentünk. És ha valaki két évig gyenge egy Dortmundban nem túl nagy nyomás mellett, akkor, garantálom, hogy két évig gyenge lett volna itt is. Előző szezonban lőtt 5 gólt, azelőtt 9-et. Na ennél jobb egy öregedő világklasszis. Nyilván nem fő csapásvonalként, erről szó sem volt nálunk, hanem 1-1 esetbenTroym írta: ↑2024.10.17. 22:02:11Lehet másként is csinálni, mindig a Milan a példa, ami kb a szélsőérték a témában. Ugyanerre akár írhatom a másik véglet Intert, aki pár éve kiárusított mindenkit majd eljutott BL döntőig, bajnoki címig, a Dortmund Haaland, Bellingham, Akanji, Sancho eladása után eljutott BL döntőbe szóval igenis lehet felelős gazdálkodás mellett is sikert elérni.
Egy összevetés a Dortmunddal: 2 éve tavasszal mi is nézegettük Adeyemit, majd 50 millióért megvettük a 34 éves Lewát 30 milliós fizetéssel, a Dortmund megvette a 20 éves Adeyemit 40 millióért, 5 milliós fizetéssel. Ma nekik van egy 50-100 milliót érő 22 éves játékosuk, menedzselhető fizetéssel, nekünk meg itt van a legjobban fizetett Európában játszó 35 feletti játékos tizedakkora piaci értékkel, aki ingyen fog távozni, addig meg jelentős kihívás a fizetése.
Lehet másként is csinálni, mindig a Milan a példa, ami kb a szélsőérték a témában. Ugyanerre akár írhatom a másik véglet Intert, aki pár éve kiárusított mindenkit majd eljutott BL döntőig, bajnoki címig, a Dortmund Haaland, Bellingham, Akanji, Sancho eladása után eljutott BL döntőbe szóval igenis lehet felelős gazdálkodás mellett is sikert elérni.
Még csak most adták be a papírokat, most vizsgálódnak pár hónapig, majd összeül egy hivatalos bíróság, amit még talán össze se állítottak, aztán ülnek rajta és pár hónap alatt ítéletet hoznak. Április-május körülre várnak hivatalos ítéletet, de előzetesen azt írták, hogy az idei szezonra még elmarasztalás esetén (ami úgysem lesz) sem fog kihatni az idei szezonra.FcBarcelona1 írta: ↑2024.10.09. 08:27:30Én is Txikit várnám sportigazgatónak, a legnagyobb erősítés lehetne, de a hírek szerint szeretne visszavonulni.
Az MC szerintem semmilyen büntetést nem fog kapni, azért tologatják. Esetleg levonnak tőlük pár pontot, 10 alatt.
Elvileg tegnap szüketett bírósági döntés szponzor ügyben, ami nem függ össze az eljárással, és a bíróság a Citynek adott igazat, és elmarasztalta a PL-t, mert jogtalanul lépett fel a City ellenében.
Guardiola ettől függetlenül szerintem év végén távozik.
Én is Txikit várnám sportigazgatónak, a legnagyobb erősítés lehetne, de a hírek szerint szeretne visszavonulni.
szerintem kihagyná Txiki a másodosztályt (meg is értem) 115 vádpontot nem oldhatnak meg 2 pont levonással, ha mások 1-1 vádpont miatt kapnak 8-15 pont levonást.
Katalán rádió szerint nem. Megbízhatóbb forrás.bence0330 írta: ↑2024.10.03. 16:03:16Sok forrás hozta le pár napja, hogy megvan a szóbeli megegyezés a Nike-kal. (Nem Laportja állítja!)
https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... firma.html
Reméljük tényleg hamar véglegesítik a dolgot, hátha már télen is kicsit beléphetünk a piacra, ha akadna valami lehetőség.
Én nem vagyok biztos abban, hogy jó lenne belenyúlni a kasszába, még ha megvan a Nike szerződés is. Persze, ha akadna valami kivételes lehetőség akkor más lenne a leányzó fekvése, viszont nagyon ritka az ilyen. Komoly játékosokat nem szoktak télen elengedni, ráadásul mindenkiért legalább dupla árat kell fizetni, mint normál esetben.bence0330 írta: ↑2024.10.03. 16:03:16Sok forrás hozta le pár napja, hogy megvan a szóbeli megegyezés a Nike-kal. (Nem Laportja állítja!)
https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... firma.html
Reméljük tényleg hamar véglegesítik a dolgot, hátha már télen is kicsit beléphetünk a piacra, ha akadna valami lehetőség.