Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025
Én ugyanígy vagyok vele. Ha lett volna FFP-keret, nyáron hoztam volna mellé/mögé egy csatárt. De még így jól termel, tavaly is 19 gólt hintett, ami azért nem kevés, főleg manapság (hol vannak már a 110 gólos bajnkságok). Még így is nagyon kevés gólerősebb játékos van nála. Sérülés nélkül ebben az idényben bőven az eddigi barcelonai, 23 gólos illetve 19 gólos termése fölé mehet.
Nekem amúgy egyik sem a szívem csücske, de a pálya nem szokott hazudni.....
A második félidő annyira nem volt rossz, ha azokból a ziccerekből egyet elteszünk egész nyugodt lett volna a vége, sőt több is lehetett volna közte. (amúgy Perez szerintem megvette a kapufákat, őket rendre kisegíti, velünk sorra kibabrál)bence0330 írta: ↑2024.09.25. 22:57:52Nyilván megérdemelt a győzelem, de most nagyon pengeélen táncoltunk. A védelmünk előtt le a kalappal, rengeteg dolguk nem volt, de azért többször kellett jól közbelépni. A két szélsőnk sorozatoa 90 percei viszont már nagyon látszanak a játékukban, rettentő pontatlanok már, és ezzel a csapat játékán is.
A védőkön kívül Lewy és Torre játéka is nagyon tetszett. Koundé amúgy surranópályán sorra hibátlanul hoz le minden egyes meccset.
Azért valljuk be, ezzel a kerettel leírni, hogy 7/7, és az a rossz meccs, amikor csak 1-0-ra nyertünk, kb ilyen delíriumos állapot.
És a rossz meccs sem volt rossz, csak nem volt jó.
Nagy győzelmeink során sem volt igazából pihentetve, akkor bőven lehetett volna Yamal-t cserélni (korábban)...Deluigi írta: ↑2024.09.25. 23:03:16Már megbocsáss, de ha lecserélik és kapunk egy gólt, ki fogja győzelemre vezetni a csapatot?Ronaldinho&Barca írta: ↑2024.09.25. 22:58:08Yamal sántítva ment le a pályáról, azért nem normális hogy nincs rotálva, a csávó az eb óta 45 percet ült ki esdig, minden meccset végig tol. Xavi már máglyán égett, kíváncsi vagyok Flick mennyi ideig dogja két végén égetni a gyertyát.
Xavi őt kapta le a PSG ellen, ott veszítettünk.
A válogatottban is talán a támadó cserék után lettek bajban.
Nincs miért rotálni, ha nyerni akarunk, max 3-4 gólos vezetésnél, mert hanem visszaüt. Mindig a legjobbak legyenek a pályán. Lesérülni le tud 5 perc alatt is.
Mert ha megsérül, akkor ki fogja?Deluigi írta: ↑2024.09.25. 23:03:16Már megbocsáss, de ha lecserélik és kapunk egy gólt, ki fogja győzelemre vezetni a csapatot?Ronaldinho&Barca írta: ↑2024.09.25. 22:58:08Yamal sántítva ment le a pályáról, azért nem normális hogy nincs rotálva, a csávó az eb óta 45 percet ült ki esdig, minden meccset végig tol. Xavi már máglyán égett, kíváncsi vagyok Flick mennyi ideig dogja két végén égetni a gyertyát.
Xavi őt kapta le a PSG ellen, ott veszítettünk.
A válogatottban is talán a támadó cserék után lettek bajban.
Nincs miért rotálni, ha nyerni akarunk, max 3-4 gólos vezetésnél, mert hanem visszaüt. Mindig a legjobbak legyenek a pályán. Lesérülni le tud 5 perc alatt is.
Főleg hogy itt van Pau Victor, akinek nem volt gyengébb előszezonja, mint Lewyé. Elég fura, hogy centerben ő még nem kapott esélyt, néha pár percet töltött szélsőként a pályán. Pedig Lewy jól van rotálva, lenne ideje. Torres lehet, hogy tényleg konkrétan már kártékony a jelenlétével, nem csak nem segít.

Már megbocsáss, de ha lecserélik és kapunk egy gólt, ki fogja győzelemre vezetni a csapatot?Ronaldinho&Barca írta: ↑2024.09.25. 22:58:08Yamal sántítva ment le a pályáról, azért nem normális hogy nincs rotálva, a csávó az eb óta 45 percet ült ki esdig, minden meccset végig tol. Xavi már máglyán égett, kíváncsi vagyok Flick mennyi ideig dogja két végén égetni a gyertyát.
Való igaz!




FcBarcelona1 írta: ↑2024.09.25. 20:22:52Olyannyira nincs, hogy elvileg ott van a kezdőben. Pedri maradt ki.
Én Yamalt is kihagytam volna, írtam is. Nem értem miért nem pihen, nehogy lesérüljön a terhelés miatt. Ezt az egyet nem értem Flicknél.
Valami olyasmiről beszélt, hogy tisztában vannak minden egészségügyi, fizikális adatával. Olvastam szezon előtt, hogy elemzik a játékosok állapotát, de ebben én személy szerint nagyon nem hiszek.
Pena se jöjjön szögletnél, hogy lehúzza a lasztit? Leérkezéskor megsérülhet....FcBarcelona1 írta: ↑2024.09.25. 20:22:52Nem értem miért nem pihen, nehogy lesérüljön a terhelés miatt. Ezt az egyet nem értem Flicknél.
Olyannyira nincs, hogy elvileg ott van a kezdőben. Pedri maradt ki.
Csak megjegyzem halkan, hogy az sem oké az izomzatnak, ahogy az élességnek sem és a morálnak sem, ha nem kap az adott teljesítmény elvégzéséhez elegendő és/vagy megfelelő terhelést....bence0330 írta: ↑2024.09.25. 17:55:44Sorozatos 90 percek alatt szenvedett a pályán közel másfél éve, nem volt jó döntése, nem volt precíz, elpattantak a labdák, befejezéseknél is kicsit lassú volt már. Szezon végén rendre le lett cserélve, megint focistának nézett ki, és megint lőtte a gólokat, éles volt, most is az. Ezt jelenti a fáradtság, nem azt, hogy nem tud menni előre, persze, hogy tud, ha ez van rábízva, megcsinálja, mert sokat keres ezért, de nekünk, nézőnek, meg hosszútávon a csapatnak sem szokott ez jó lenni.
Most van Inigo vagy nincs?
Csak annyit tudok, amit Flick mondott sajtótájékoztatón (asszem a magyarba ez nem került bele): Inigo rotáció okán került ki, múltkor ugye Cubarsí volt a soros, most ő.



