Még sok minden történhet persze, de innentől még nehezebb lesz beférni az első 8-ba.

Wirtz is jól bekezdett. Az EB-n nekem csalódás volt, de az új szezonban már hozza, amit vártam tőle.
Mit csinált?
https://vipstand.pm/sports/football/wat ... le-live/1/
Ezt én elég felületesen ismerem, nagyon alkalmi jelleggel, így nem is tudnék érdemben összehasonlítani, tehát hozzászólni sem....gránit írta: ↑2024.09.18. 17:38:02A kosárcsapatunk egy hasonló rendszerben játszik. Vannak állandó tagok, és vannak szabadkártyás helyek, az előző szezon országos bajnokságai alapján. Így nem állandó tagok is juthatnak 1-1 év szerepléshez a csúcsligában, miközben van állandó tagság. Amiben mi benne vagyunk.
Ez a plussz meccs nem más, mint egy pótvizsga lehetőség.
Én is azt gondolom, hogy előbb-utóbb eljön az igazság pillanata. Tavaly meg tavalyelőtt is eljött. Csak most valamivel több jó meccset fogunk látni.Peter írta: ↑2024.09.18. 16:26:59besunnyog az Atleti, de a későbbi szakaszban, ha nem az Atleti nyeri majd a kiírást, valaki előbb utóbb hazaküldi. Ha pedig végigveri tavasszal azokat, akik szembe fognak jönni, akkor megérdemelten megnyerni az Atleti az egészet és talán nem is érdemteletül sunnyogott be.
Amennyiben pedig elvérzik egy PSG már a táblázat alapján, akkor nem is lenne ott a helye, ahova a "kívánságműsor" várná.
Egyébként én nem azon lovagolok, hogy ez egy überbrutál jó kiírás, hanem csak abból indulok ki, hogy a labda gömbölyű és az élet sem kívánságműsor.
A szuperliga első nekifutása is hamarabb következett be, mint vártam. Azelőtt itt már évekkel előtte folytak eszmecserék hasonló lehetőségekről. Ráadásul látszólag a semmiből jött elő, ami azt mutatja, hogy a színfalak mögött a csapatok, tulajdonosok fejében bizony már bőven megfordult a dolog.
A kosárcsapatunk egy hasonló rendszerben játszik. Vannak állandó tagok, és vannak szabadkártyás helyek, az előző szezon országos bajnokságai alapján. Így nem állandó tagok is juthatnak 1-1 év szerepléshez a csúcsligában, miközben van állandó tagság. Amiben mi benne vagyunk.
Nekik is lövünk 4-6-ot simán most, csak az a kérdés, hogy közben a 2 és 9 között mennyit kapunk
Pedig erről szól éppen a példád is....
Gyorsan "lezavartál" néhány év evolúciót, de igen, kb ez lehetne az "igazságossághoz" legközelebb.
Persze verjen meg mndenkit. De igazságtalan alapon fog valaki több meccset játszani amivel már hátrányban lesz. Noname FC egyszer kikap a Citytől aztán valahogy a többi b kategória ellen becsúszik a tabella elejére, valaki meg 4 nagy csapat meg 4 b kategória ellen bejön 9-ik helyre és mehet is plusz meccsre ki tudja ki ellen csak mert ilyen volt a sorsolás. Hogy merülhet fel egy egységes tabella ha a tabella 3/4-ével nem is találkozik az ember. Itt ez a probléma nem az, hogy hát mindenkit meg kell verni.gránit írta: ↑2024.09.18. 15:19:54Ennek pont azért nincs jelentősége, amit Peter mondott. Tök mindegy, ki hogy jut tovább. Aki nyerni akar, annak mindenkit meg kell tudnia verni. Kiszorul a PSG az első nyolcból? Ha bajnok akar lenni, akkor a 9-24 között igenis meg kell tudnia verni a Noname FC-t. Ha nem veri meg, nem érdemli meg a bajnoki címet. Akár a legnehezebb csoportba került, akár a legkönnyebbe. Aki bajnok akar lenni, annak minden akadályt tudnia kell venni.
Amíg nem körmérkőzések vannak, addig mindig lesznek könnyebb és nehezebb csoportok. A végén tényleg oda jutunk, hogy a legigazságosabb a körmérkőzés lenne, ami viszont sokkal több meccset jelentene. És máris eljutottunk a szuperligához.
Na oké, de 1 csapat van amelyik nyerni fog, a többi akkor lényegtelen? Rengeteg olyan csapat van (mi is jelenleg), akiknek nem a BL győzelem a reális célja, hanem hogy minél tovább juthasson, minimum a főtáblára. Ilyenből van 10-20 közötti szám, szemben az egy bajnokkal.gránit írta: ↑2024.09.18. 15:19:54Ennek pont azért nincs jelentősége, amit Peter mondott. Tök mindegy, ki hogy jut tovább. Aki nyerni akar, annak mindenkit meg kell tudnia verni. Kiszorul a PSG az első nyolcból? Ha bajnok akar lenni, akkor a 9-24 között igenis meg kell tudnia verni a Noname FC-t. Ha nem veri meg, nem érdemli meg a bajnoki címet. Akár a legnehezebb csoportba került, akár a legkönnyebbe. Aki bajnok akar lenni, annak minden akadályt tudnia kell venni.
Ennek pont azért nincs jelentősége, amit Peter mondott. Tök mindegy, ki hogy jut tovább. Aki nyerni akar, annak mindenkit meg kell tudnia verni. Kiszorul a PSG az első nyolcból? Ha bajnok akar lenni, akkor a 9-24 között igenis meg kell tudnia verni a Noname FC-t. Ha nem veri meg, nem érdemli meg a bajnoki címet. Akár a legnehezebb csoportba került, akár a legkönnyebbe. Aki bajnok akar lenni, annak minden akadályt tudnia kell venni.El Sie7e írta: ↑2024.09.18. 15:13:29De pont ez az, hogy ez nem összesített lista. Amíg voltak valóban keményebb csoportok de aki továbbment onnan ugyanúgy "tiszta lappal" ment tovább mint a hoki csoportos. Most az lesz elől ezen a listán akinek könnyebb meccsei vannak kvázi arconköpve azokat akiknek nehezebb csoportjuk volt.
Ez egy nagyon rossz rendszer mert erős különbséget tesz a továbbjutók között.
Teszem azt ott van az Atma. Erőviszonyokat nézve egyedül a PSG ellen játszanak mint nagy csapat. Majd szépen bezűzzák a Lille,Sparta,Bratislava sort és ezzel bekerülnek az első 8-ba miközben mondjuk pont a PSG játszik Bayern,Atma,Arsenal,City sorral. Ebben meg benne van, hogy buknak és mehetnek is [auto_cenzúra] playoffolni vagy akár még az se.
Valaki lelötyögi 1 kemény meccsel valaki meg végig vért hugyozik, hogy aztán ugyanarra a tabellára kerüljenek. Hát ez szerintem nagyon mocskos rendszer.
Ez igaz csak nem erről van szó.
De pont ez az, hogy ez nem összesített lista. Amíg voltak valóban keményebb csoportok de aki továbbment onnan ugyanúgy "tiszta lappal" ment tovább mint a hoki csoportos. Most az lesz elől ezen a listán akinek könnyebb meccsei vannak kvázi arconköpve azokat akiknek nehezebb csoportjuk volt.
Én abszolút nem így látom. Korábban csak három csapathoz képest kellett jónak lenni. Most figyelni kell azokra is, akik korábban más csoportokban álltak hasonló pontszámmal, és bizony sok csoportelső nem lett volna csoportgyőztes egy másik csoportban.dingdong írta: ↑2024.09.18. 14:56:41Ez pont nem igaz. Az egyetlen ami ténylegesen érdekes újítás, hogy nem lesznek baromi unalmas visszavágók hanem sok különböző csapat ellen lehet megmérkőzni. Szerintem ez tök jó. Az viszont nem igaz, hogy az utolsó fordulókban is muszáj lesz menni. Pláne nem a nagy csapatoknak. Pl januárban a PSG Citynek simán lehet, hogy semmi tétje nem lesz miközbe normál esetben csúcs rangadó. A statisztikai konszenzus az, hogy 15 pont körül biztosan elég lesz a legjobb nyolc közé jutáshoz, így fennáll annak az esélye, hogy addigra mindkét csapat már biztos ott lesz a 16 között, ami egyáltalán nem lehetetlen. Ha az Inter kikap a Citytől ma, az valóban nagy csapás? Nem. A hátralévő hét meccsükből szerzett kilenc pont (három győzelem) valószínűleg még mindig elegendő lenne ahhoz, hogy legalább a rájátszásba kerüljön. Persze meglepetés faktor stb az hozhat érdekes pillanatokra. Ellenben sokkal több meccs lesz idén (akkor még az uj klub VB-t nem is említettük) ami óriási megterhelés a játékosoknak. Nekünk végezetes is lehet ezzel a kerettel és sérülékenységgel és arra sincs garancia, hogy januárban bárkit birunk hozni akinek minimálisan is van értelme. Ez is egy új vetülete a focinak, hogy kinek hány játékosa megy tönkre és hogy oldja meg a pótlását.
Ez pont nem igaz. Az egyetlen ami ténylegesen érdekes újítás, hogy nem lesznek baromi unalmas visszavágók hanem sok különböző csapat ellen lehet megmérkőzni. Szerintem ez tök jó. Az viszont nem igaz, hogy az utolsó fordulókban is muszáj lesz menni. Pláne nem a nagy csapatoknak. Pl januárban a PSG Citynek simán lehet, hogy semmi tétje nem lesz miközbe normál esetben csúcs rangadó. A statisztikai konszenzus az, hogy 15 pont körül biztosan elég lesz a legjobb nyolc közé jutáshoz, így fennáll annak az esélye, hogy addigra mindkét csapat már biztos ott lesz a 16 között, ami egyáltalán nem lehetetlen. Ha az Inter kikap a Citytől ma, az valóban nagy csapás? Nem. A hátralévő hét meccsükből szerzett kilenc pont (három győzelem) valószínűleg még mindig elegendő lenne ahhoz, hogy legalább a rájátszásba kerüljön. Persze meglepetés faktor stb az hozhat érdekes pillanatokra. Ellenben sokkal több meccs lesz idén (akkor még az uj klub VB-t nem is említettük) ami óriási megterhelés a játékosoknak. Nekünk végezetes is lehet ezzel a kerettel és sérülékenységgel és arra sincs garancia, hogy januárban bárkit birunk hozni akinek minimálisan is van értelme. Ez is egy új vetülete a focinak, hogy kinek hány játékosa megy tönkre és hogy oldja meg a pótlását.
Ott az igazság.
Én máshogy állok hozzá, valaki írta, hogy azért lejjebb kell adni az igényeket. Nem kell kimenni feltartott kézzel senki ellen, de én nem dőlök kardomba egy Bayern elleni vereség után. Eddig a bajnokság jól néz ki, remélem a Bl-ben sikerül hozni azokat a meccseket, amiket te is írtál. Ha mindenki egészséges lenne egyszerre (ami szerintem az elmúlt 2-3 évben nem fordult elő) akkor más lenne a helyzet, lehetne cserélni az embereket, pihentetni, kipróbálni más felállást akár, de jelenleg szerintem előbb essünk majd túl a Monaco-n, az tök jó felmérő lesz, főleg hogy nemrég rendesen elvertek.