Én tényleg nem ágálok ellene, de amíg ő kezdő/csere szint volt, egy Lenglet-Umtiti duó volt a konkurenciája és előbbi is bőven játszott, cb-ként. Mingueza viszont szinte sosem volt 4-3-3-ban két középső védős felállásban.bence0330 írta: ↑2024.09.10. 13:55:22
Koundé kb sosem volt kh (ha az lett volna, akkor jobb bekk nem lett volna a pályán). Chris a szezon nagy részében vagy DM volt, vagy sérült. Inigo tavaly egy vicc kategória volt, Cubarsi meg remekelt amíg nem jöttek a nagyobb meccsek, ahol össze-vissza forgatták (nem szidom, nem is szabadna ilyen korban kezdőnek lennie, természetes). Pont az ilyen rossz cserevédőkön mentek el a meccsink. Ha Ara egész szezonos lenne, nem lenne gáz, de így az. A nagyobb meccseink rendre a hátsó régión mentek el, pedig Ara tavaly még nem is volt sokat sérült annyira, csak épp annyira formában nem volt. Sőt, ha Mingu lenne, akkor Koundét is be lehetne vezényelni középre, attól függően, melyiknek fekszik jobban a kényszer, és melyiknek a kh poszt.
Nem mondtam, hogy Araujo szintű, viszont egy polcon voltak vagy egy évig kb megítélésben, nem voltak nagyon külön emlegetve, hogy hú, Ara mekkora állat, Mingu meg so-so, minden cikk arról szólt, hogy megvan a Barca CB duója a jövőre, itt is erről szólt a fórum ebben az időben, teszkós Ramos-Varane, stb, együtt áradozott róluk mindenki, és együtt rettegtek, mi lesz, ha visszatérnek a sérültek. És azért nem kapkodtak érte, mert leépítettük. Mint ahogy Kessié is egy 50 milliós játékos volt, Seria A bajnok álomcsapattag közönségkedvenc, akit a fél világ vinni akart, egy év múlva meg már az arabok is alig vitték el, miután szétaláztuk nyolcasban csereként, és 30 millióval kevesebbet ért. Ettől mg top vkp volt. Ez van, ha valakit kidob az ember egy kényszerposztra és ott játszatja, vagy akár ott sem. A marketingértéke, keresettsége megzuhan. Ez egy gyakori jelenség, nálunk pláne, Coutinhot is simán ide lehet venni, negyedére zuhant az értéke 1-2 évnyi szélen erőltetése után. Egy éven is múlik simán, hogy valaki 10 vagy 50 milliós játékos, a klubon meg pláne, amelyikben játszik. Megnézném Cubarsi árát, ha nem nálunk lenne... 30-at ér jelenleg, szerintem a Celtában lenne úgy 5-8.
Dehogynem van, már fiatalon kezdő szintű játékos volt itt elég hosszú időn keresztül, és még a kényszerposzton is kezdő-rotációs játékos maradt. Bizonyította, hogy kezdeni tud egy Barcában, és alsó hangon is nem kilógni lefelé. Az még egy erősebb keretnél is minimum egy nagyon erős rotációs játékost jelent, főleg, ha 2-3 posztos.
Koundé egész december/januárig belső védő volt. méghozzá nem is gyenge, az első 9 fordulóban például nem is vesztett párharcot.
Januárban jött Balde sérülése és akkor vette át Cancelo helyét.
Amikor jött Xavi és a 9. helyen tanyáztunk kirakta Minguezát a csapatból és Alvessel, (kezdetben sokszor EG-Piqué duóval vagy EG jh-val) beszánkáztunk a másodikig (Frankfurt és München is még vele volt) Aztán elment és toltunk egy 20 gólos, rekord szezont.
Hogy annyira forgatták volna Cubarsit azt pont nem gondolom, amire innen emlékszem, hogy senki nem siratta Minguezát, sőt!
De ez nem számít, a lényeg hogy ha jön bizonyítsa, hogy valóban ilyen jó játékos és hogy én (más nevében nem akarok beszélni) tévedek és hatalmas fogás lesz hosszú időre. Részemről, ha egy (teljesítménye alapján teljes joggal) stabil 4. számú védő lesz belőle, már nagyon fogok örülni.