Persze, jól hangzik, még egyet is értenék vele, hogy eladni, elküldeni, stb de kb lehetetlen őrá vevőt találni, ő és a gigantikus fizetés elsüllyedt költség.
Amúgy mielőtt leraboljuk az átigazolási piacot megint



Ennek a szezonnak már jóval korábban lőttek sajnos, pedig csak De Jong-ot kellett volna/ kellene kitenni a csapatból ideiglenesen és az ő általa felszabadult bérből feltölteni 3-4 cserejátékossal a keretet.
Megúszhatta volna, nyilván kellett balszerencse, csak mi megágyazunk rendre a balszerencsének. Aztán akkor szeptember végén sérül bele egy ugyanilyenbe nagy eséllyel.FcBarcelona1 írta: ↑2024.08.28. 10:46:15Szerintem egyetértünk, ahogy abban is, hogy elpazaroltuk Kessiet, Minguezat és még pár használható játékost.
Szerintem Romeuban is több volt, egy csere szintet megütött a jelenlegi helyzetben, de mindenki zavarta volna, leírtam, hogy miért. Most felhoztuk Bernalt, sajnos megtörtént a legrosszabb. Az alap felvetés, hogy ilyen fiatal játékosoknak nem lenne szabad ilyen terhelést kapnia. Most majd jön Pau Prim, utána egy U17-es, majd egy U15-ös és így tovább?
Arról nem is beszélve, hogy egy legelőnek jobb a minősége, mint a tegnapi pályának, a játékvezetés engedi a kemény játékot, és ha nem tesz rá 10 percet, Bernal megússza.
Szerintem itt a külső tényezők bőven közrejátszanak.
Igazolni úgy látszik, továbbra sem fogunk tudni, így marad az akadémia.
Szerintem egyetértünk, ahogy abban is, hogy elpazaroltuk Kessiet, Minguezat és még pár használható játékost.
Ne értsd félre, én egyetértek azzal, hogy az ffp egy nagyon erős indikátora ennek, és nem jókedvünkben törünk szét minden gyereket. De nekem ettől még szekunder szégyenérzetem van, amit ezzel kapcsolatban a klub csinál. Igen, amíg nem térnek vissza Chris-Gaviék, addig Casadóig vagy Primig kell lemenni, ha kellemetlen, kellemetlen, ha emiatt pontot bukunk, oké, de Inkább hagyjon ki valaki 20-30-40 perceket, mint egy egész szezont (ki tudja, milyen karrierrel utána), puszta gyakorlati szempontból is jobb, a morális kérdésbe még bele sem tekintve.FcBarcelona1 írta: ↑2024.08.28. 10:08:02Áthozom.
Ezzel egyetértek. De 1 db játékost nem tudunk regisztrálni. Csak a fiatalokhoz nyúlhatunk, hogy egyáltalán meglegyen a keret. Évek óta így látom, hogy nem szabad kizsigerelni a fiatalokat. De mit tudsz tenni?
Utólagosan persze jobb lett volna, ha Casado, vagy Pau Prim játszik, de meddig megyünk le, az U8-ig?
Nem normális, hogy egy 800+ milliós bevételű klub ingyen játékosokat nem regisztrálhat, legyen akármekkora a tartozása. Így tényleg a jövőnket éljük fel.
Olmo helyett jöhetett volna 2 Guido, vagy 3 Romeu féle játékos, közben ott az eredménykényszer, hogy a fizetéseket tudjuk fizetni, a fiatalokkal új szerződést tudjunk kötni, nem beszélve a szurkolói elvárásokról, hogy a fiatalok játszanak, fejlődjenek ne Romeu vagy Parejo féle figurák, akik jelenleg a szabályok szerint beleférnek.
Áthozom.bence0330 írta: ↑2024.08.28. 09:46:57
Nekem mindegy ki ül a kispadon, ha a szomszéd nénit kell behozni, hogy megóvjuk a játékosainkat, akkor a szomszéd nénit hozzuk be. Casadó meg nem tudom, mennyivel gyengébb, mint Bernal... És ha gyengébb, akkor mi van? Ha nem bírjuk ki, így jártunk. Semmivel nem jobb az, ha aztán egy egész szezonra veszítjük el. Egy 17 éves gyereknek nem szabadna végigolnia felnőtt meccseket az egyik legdurvább bajnokságban, ezzel szerintem a világ sportorvosainak a jó nagy része egyetértene.
Nem valószínű, hogy akkor még itt lesz. Ha mégis, megérte a hazárdírozást, egy adott évre kevesebb, de így sokkal nagyobb eséllyel viszik majd el, és ő is nagyobb eséllyel lesz hajlandó váltani. Umtitinél is nagyot szólt, szerintem nagyon jó megoldás. FDJ-nál is az lenne, csak ott szerintem nincs erre esély, sajna.
Ez amúgy nem elvetendő ötlet, csak ott az a fránya ha felépül. Amúgy én továbbra sem értem, hogy miért nem nagyon merülnek fel az ingyenesen igazolható kh-k. Igaz, nem a jövő emberei vannak szerződés nélkül, de azért komoly erősítés lehetne így is. Én továbbra is Hummels leigazolását üdvözölném. Hihetetlen szezont hozott tavaly, és ha a Sociedad akarja leigazolni, olyan magas a fizetési igénye sem lehet.
Én láttam Hermosot játszani néha, én azt gondolom hogy vele visszahozzuk Lenglet szellemét. Csak talán kisebb fizetéssel.
Nem az atigazolasi dijakkal van elsosorban a gond, hanem hogy egy jatekosnak a bére nem fer nagyon bele nekunk. Egyik jatekos sem feltetlen jobb, mint akiket kipockoltunk eddig. Ben Yedder talan, de o is max egy evre, de biztos hogy 2x akkora fizuert mint mondjuk Roque bere volt. Hummeks 99% Sociedad, a tobbi kivar aztan Saud Arabia.ocsike83 írta: ↑2024.08.27. 11:40:18Ránéztem a Transfermarkt-on, hogy kik vannak még szabadon a piacon.
Nyilván ez azért már majdnem az egypálcás kategória, de a keret feltöltésére akkor is 2-3-4 név alkalmas lenne:
- védők: Hermoso, Matip, Hummels, Kurzawa, Kjaer....
- kp: Rabiot, Muniain...
- támadó: Martial, Ben Yedder....
Eric Garcia is lesérült.ocsike83 írta: ↑2024.08.27. 11:40:18Ránéztem a Transfermarkt-on, hogy kik vannak még szabadon a piacon.
Nyilván ez azért már majdnem az egypálcás kategória, de a keret feltöltésére akkor is 2-3-4 név alkalmas lenne:
- védők: Hermoso, Matip, Hummels, Kurzawa, Kjaer....
- kp: Rabiot, Muniain...
- támadó: Martial, Ben Yedder....
Szerintem mi ebben egyet is értettünk, hogy Fayé-nak adhattak volna lehetőséget, fiatal tehetség, oda volt mindenki érte, erre nem győztünk túladni rajta, holott fiatal, nagy munkabírású és a fizetése sem sok-sok millió. Simán mehetett volna de még mindig mehet Garcia, de Inigo is aki a sérülése óta árnyéka önmagának, és Fayé maradhatott volna. Szerintem ez a gazdasági helyzet és Olmo igazolása és annak regisztrációja teljes fejetlenséget okozott. De ez van, ha egy gazdasági székben egy politikus ül, azért Alemany óriási melót rakott itt bele 1-1,5 éve, az ő keze munkája kellett, hogy itt ne legyen totális csőd, nagyon sajnálom, hogy nem maradt, mert egy feketeöves gazdasági szaki, de időben dobbantott.Messa írta: ↑2024.08.27. 10:02:51Több forrás is ír róla, hogy a Girona reméli, hogy Eric Garciát le tudja igazolni véglegesen még a piac zárásáig, 15-20 millió ellenében. Na most ez nem egy rossz pénz érte, nekünk meg persze minden cent jól jön, de amennyiben elmegy, akkor a Cubarsi-Inigo kettőssel fogunk lenyomni minden meccset januárig?![]()
Ez a hátsó alakzat így is nagyon meleg, már rotáció szempontjából is csőd, abba meg bele sem gondolok hogy mi van ha akárki megsérül, akár középről akár a szélső védőktől.
Nem gondoltam volna hogy ezt valaha leírom, de én most nem engedném el Garciát, talán még 20 millióért sem, főleg ha az FFP miatt ugyanott vagyunk, ahol a part szakad, mert nem tudunk hozni helyette mást. Mondjuk tegnap már Tahról pletykált pár katalán újságíró, neki jövőre lejár a szerződése és 25 körül mozdítható, a Bayern környékezte is egész nyáron, de valamiért az az üzlet kútba esett, nem tudtak megegyezni a klubok.