Barca Igazolások
- Camp Nou99
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 408
- Csatlakozott: 2020.05.31. 14:32:47
- Tartózkodási hely: Surány
Remélem ez a Perisic történet nem komoly.
gránit írta: ↑2024.08.15. 10:23:37Igen, ennek szerintem az egyik oka, hogy nem posztra igazolunk. Olmo szélen szerintem megint ugyanolyan erőltetett, mint amilyen Coutinho volt. Van egy régóta beszűkült elképzelésünk, hogy a támadójátékot szét kell húzni, és mindenkit ebbe akarunk belegyömöszölni, még középpályásokat is. Pedig a legsikeresebb korszakunkban pont arról voltunk híresek, hogy szűk területen, zsebkendőnyi területen játszunk.
Ronaldo meg az európai szereplés jó, hogy meg lett említve, 1997-ben például úgy nyertük meg a KEK-et, hogy Popescu, aki alapvetően középhátvéd volt, fel lett tolva, mint Christensen, hogy Guardiola mellé vigyen egy kis izmot a középpályára. Kapott gól nélkül lehoztuk a döntőt, aztán el kellett telnie 27 évnek, mire rájöttünk, hogy nem ördögtől való, ha nem csak csenevész, vasággyal 20 kilós játékosokat küldünk a vágóhídra domináns csapatok ellen (ez lehet, hogy a Rayo Vallecano ellen elég, nemzetközi szinten viszont bucira vernek minket, mint amikor 2022-2023-ban rekordkevés gólt kaptunk a bajnokságban, a Bayern meg 3 gólokkal hazavágott minket).
Pau Victor szerintem nagyon jó húzás volt, 2,7 millióért simán megérte. Olmoért 55 milliót fizetni azért is hülyeség volt szerintem, mert ebből még egy egész jó vkp + csatár kombó is kijött volna. Előttük a puskaport egy olyan posztra, ahol a legkevésbé volt rá szükség, vagy ami még rosszabb, megy a szélre, hogy az ő erősségeit is tönkre vágjuk. Nekem is csalódás ez a nyár, és ha többet igazolhattunk volna, vkp akkor sem jött volna, mert meg lett mondva, hogy ott minden szép és jó úgy, ahogy most van. Kiábrándító. Ettől persze nevetségesnek tartom azt is, a Liga részéről, hogy 60 milliót se költünk, és azt se tudjuk problémamentesen beregisztrálni.
Kiragadtál egy dolgot a Ronaldós részről ami bennem ugyan így meg van/volt. Kb mindennel egyetértek most is amit írsz.
Valaki itt írta, h még jó, hogy nem költhetünk ez rész igaz, de részben egy óriási cigiztetés a liga részéről aminek követhetetlen szabályai vannak! Barto alatt miért nem volt ffp? Messi, Griez, Dembele, Cou, Busi, Pique, De jong stb játékosok voltak itt hatalmas fizetéssel! Akkor hol volt az ffp? Akkor nem voltunk csődben? Most azokhoz a játékosok fizetéseihez képest hatalmas a minusz a fizetéseket illetően. Oke vannak elmaradások stb, de ezt még a vak is látja, h nem más mint szivatás a la liga elnökétől
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8569
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
A Chelsea most elkezd szűkíteni a kereten. Jelenleg Humphreys van terítéken, akár kölcsön is elengednék, ha valaki nem dob be egy jó ajánlatot.
Nem nagyon láttam játszani, egy fiatal, alapból ballábas cb, de vkp-ként, sőt balhátvédként (a válogatottban pl. rendre az volt) is rendszeresen használták. Fayéra még lehetett mondani, hogy nem kap elég játékpercet, de így az angolnak lehetne
Ha nem lenne Flick szerelmes Inigoba, szerintem tökéletes megoldás lehetne. Lenne egy ballábas középső védője, Baldenak csere, plusz egy vkp is. Hogy ott mennyire válna be fogalmam sincs, de nem sok kockázat lenne benne, még ha vállaljuk a teljes bérét, az akkor is minimális.
Talán a legjobban pont IM-en lehetne spórolni, rejtély, hogy pont őt akarják minden áron itt tartani.

Forca Barca!!!!
Igen, ennek szerintem az egyik oka, hogy nem posztra igazolunk. Olmo szélen szerintem megint ugyanolyan erőltetett, mint amilyen Coutinho volt. Van egy régóta beszűkült elképzelésünk, hogy a támadójátékot szét kell húzni, és mindenkit ebbe akarunk belegyömöszölni, még középpályásokat is. Pedig a legsikeresebb korszakunkban pont arról voltunk híresek, hogy szűk területen, zsebkendőnyi területen játszunk.
Ronaldo meg az európai szereplés jó, hogy meg lett említve, 1997-ben például úgy nyertük meg a KEK-et, hogy Popescu, aki alapvetően középhátvéd volt, fel lett tolva, mint Christensen, hogy Guardiola mellé vigyen egy kis izmot a középpályára. Kapott gól nélkül lehoztuk a döntőt, aztán el kellett telnie 27 évnek, mire rájöttünk, hogy nem ördögtől való, ha nem csak csenevész, vasággyal 20 kilós játékosokat küldünk a vágóhídra domináns csapatok ellen (ez lehet, hogy a Rayo Vallecano ellen elég, nemzetközi szinten viszont bucira vernek minket, mint amikor 2022-2023-ban rekordkevés gólt kaptunk a bajnokságban, a Bayern meg 3 gólokkal hazavágott minket).
Pau Victor szerintem nagyon jó húzás volt, 2,7 millióért simán megérte. Olmoért 55 milliót fizetni azért is hülyeség volt szerintem, mert ebből még egy egész jó vkp + csatár kombó is kijött volna. Előttük a puskaport egy olyan posztra, ahol a legkevésbé volt rá szükség, vagy ami még rosszabb, megy a szélre, hogy az ő erősségeit is tönkre vágjuk. Nekem is csalódás ez a nyár, és ha többet igazolhattunk volna, vkp akkor sem jött volna, mert meg lett mondva, hogy ott minden szép és jó úgy, ahogy most van. Kiábrándító. Ettől persze nevetségesnek tartom azt is, a Liga részéről, hogy 60 milliót se költünk, és azt se tudjuk problémamentesen beregisztrálni.
A hiba ott kezdődik, hogy 10 éve nekünk csak nagy fogás kell, akivel lehet majd villogni az elnökválasztáson, hogy látjátok, őt is ide tudtam hozni. Emiatt számtalan megszerezhető, nem nagy fogásról lemaradtunk, aki hasznos lett volna. Már 3 csapatot lehetett volna belőle építeni, de így egyet se tudtunk a mai napig. Ezért is örülök annak valamennyire, hogy nem lehet agy nélkül elkölteni megint 200 milliót. Mert Olmo után akkor is azon menne a buli, hogy a hót felesleges Diazért adjunk 80-at, vagy Bernardo Silváért. Deco meg kb azért van ott, hogy valaki feltöltse azt a pozíciót. Az se véletlen, hogy Laporta alól lassan mindenki lelép. Látják, hogy milyen "jól" dolgozik.bunga írta: ↑2024.08.14. 22:04:59Na most kezdhet Deco műlödni. Eddig Laporta tartotta kezében a kártyalapokat, de befuccsolt. Flick eleve csak Laporta hátszelével önállóskodhatott. Most Deco mentheti időzavarban a menthetőt mind az eladások, mind az igazolások terén. Nagy fogáson csak Diaz körül próbálkozhat. Maradnak az olyan felfedezettek, akik nincsenek reflektorfényben.
Érdekes régen Ronaldó és Maradona is többek között azért ment el hamar, mert nem adtuk meg nekik amit akartak, de jelenleg képesek mindenkinek csillagászati fizetést adni.. szerintem ebbe benne van az is, h nem csak éppen a jó éghajlat miatt jönnek ám ide focizni… oké brand vagyunk még, de mennyi ideje is nem nyertünk europába semmit? A magas fizetés miatt választottak minket ami màr bőven Bartoék alatt elkezdődött és mint látni Laportáék is hasonlóan cselekednek. Lewa kb az araboknál keresne ennyit, Fati fizetése irreális, de amikor kötötték még aranyfiú volt, De jong nekem hatalmas kedvencem volt és csodáltam ahogy focizik, de kb mint minden játékos aki hozzánk jön mostanában mind lufi… ha azt hozná amit valójában tud 17-t az mondom oké, de a jelenlegit nálam senki nem érdemelné meg még Messi sem!gránit írta: ↑2024.08.14. 18:03:33Meg akiktől szabadulni akarunk, túl is vannak fizetve. De Jong nem kapna máshol 37 milliót, ebben állítólag benne vannak a korábbi elmaradások, de 27-et, 17-et sem kapna ő máshol, ezért maradt, hiába szabadultunk volna tőle. Lenglet máshol aligha kapna 12 milliót, remélem, az Atleti lesz olyan ostoba, hogy megment minket, de ahhoz nagyon ostobának kell lenniük. Fati máshol nem kapna 14 milliót, Ferran máshol nem kapna 10 milliót, Európában legalábbis nem.
Viszont ha mindegyiktől megszabadulnánk, lehet, hogy akkor sem igazolhatnánk, és a Liga még szoríttatna egyet a nadrágszíjon.
Kicsit téma off, de szerintem az idei átigazolási szezonunk kritikán aluli, hoztak egy sajátnevelés aki sérülékeny és ennyi ( a csatár srácot nem említem)
Szegèny Fritz nem tudja mit vállalt..
Ez igaz, viszont ami most van, hogy szinte egyáltalán nem igazolhatunk, az már a másik véglet. Kellene hogy legyen lehetőség a csőd és az igazolások olyan szintű ellehetetlenítése között, hogy egy 55 milliós igazolás beillesztése sem zökkenőmentes. A bevételeinket nézve 100 millió elköltése egy nyáron azért nem lenne akkora luxus.
Ha a tartalékcsapatainkat is figyelembe vesszük, akkor tényleg jó sok játékosunk van. De mennyit érnek ők? Mert az előszezonban páran elég csúnyán megégtek. Lehet, hogy kilóra megvagyunk, de minőségre szerintem nem.
Na most kezdhet Deco műlödni. Eddig Laporta tartotta kezében a kártyalapokat, de befuccsolt. Flick eleve csak Laporta hátszelével önállóskodhatott. Most Deco mentheti időzavarban a menthetőt mind az eladások, mind az igazolások terén. Nagy fogáson csak Diaz körül próbálkozhat. Maradnak az olyan felfedezettek, akik nincsenek reflektorfényben.
Nem értem, hogy miért ennyire fontos a rongyrázás, amikor az FFP mentette meg a klubot a csődtől!
Előbb anyagilag kellene egyenesbe jönni, és pénz szórás helyett, inkább szakmai munkával kellene javítani a teljesítményt. (Máshol már látthattunk ilyenre példát.)
A keret egyáltalán nem szűk, már jelenleg is létszám felesleg van egy - egy poszton.
Hiába vennénk meg a világ legjobb játékosát, a BL győzelem akkor sem garatált, ellenben a túlzott költekezés csak a pénzügyi válságot fokozza.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zoldbela 2024.08.15. 19:42:09-kor.
Van, illetve lehet ennek egyéni része is: Pályára lépésenként is szokott lenni prémium, lőtt gólonként is, kapusoknak szokott lenni arra, ha lehoznak egy meccset kapott gól nélkül, gólpasszokra, tudomisén.dingdong írta: ↑2024.08.14. 19:00:04Ezzel csak az a baj, hogy ez egy csapat sport. A csapatba vesznek/promotálnak játékosokat és edzőt. Ebbe a játékosoknak nincs beleszólásuk (kivéve ugye Messinek akiről 10 évig hallgattuk a legendát hogy mindenkit az ő kedvére igazolnak![]()
) Ha Yamal/Gavi/Fermin kiteszi a lelkét és lehoz egy top meccset de Araujo lerántja a csatárt utána Cancelo meg felrugja a másikat és kapunk két elkerülhető 11-est meg egy kiállitást akkor mindenki kiesik de nem mindenki tehet róla. Ez kit motivál ebben az esetben vagy hogyan kéne a képességbeli különbségeket kiküszöbölni?
Találja ki ott valaki, hogy 70% fix, 15% egyéni célokhoz, 15% csapatcélokhoz kötött pénz.
Ahogy mondod csapatsport, ha nem érnek el semmit, akkor azt érezzék meg anyagilag és ne csak sablon sajnálkozásokat hallgassunk továbbra is, az elmúlt 10 évben azzal tele a padlás.
Nevetségesnek gondolom, hogy fixen top PL klub fizetéseket adunk úgy, hogy nem abban a bajnokságban játszunk és nemzetközi sikerek se indokolják.
szerk: Megnéztem és egy adott összehasonlítón az Arsenal cca 20%-al kevesebbet költ fizetésekre, mint mi, a Livepool 40%-al.
Ezzel csak az a baj, hogy ez egy csapat sport. A csapatba vesznek/promotálnak játékosokat és edzőt. Ebbe a játékosoknak nincs beleszólásuk (kivéve ugye Messinek akiről 10 évig hallgattuk a legendát hogy mindenkit az ő kedvére igazolnakTroym írta: ↑2024.08.14. 18:42:16Ideje lenne bevezetni a valós teljesítményalapú bérezést. Mondjuk 65% fix és 35% mozgóbér, amit rá lehet kötni BL csoporttovábbjutáshoz, La Liga helyezéshez, pályára lépéshez, csapat kapott gólok számához a szezonban, akármihez.
Fati anno röhögve aláírta volna a 14m fix bér helyett, hogy 10 fix és 4 meg különböző célok teljesülése után jár. Ő egy helyi srác, akinek igenis fontos a nevelőklubja, nem hiszem, hogy csak a pénz miatt van itt.
Ezt az érvelést részben elhiszem De Jong és Lewa esetén, de saját nevelések esetén kizárt.
Yamal is kanyar nélkül vállalná, hogy ha elér ő és/vagy a csapat célokat, akkor kap meg bizonyos pénzeket.
Ezzel az a blama is megoldódna, hogy ha megint kiesünk a BL csoportkörből, akkor nem lenne gigantikus lyuk a költségvetésen.
Nyilván De Jong nem menne bele, de őt meg fel kell küldeni a lelátóra, aztán majd zavarni kezdi, ha nem mehet a VB-re. Lassan az sem érdekelne, ha ingyen lép le, jelenleg is úgy néz ki a dolog, nem véletlen tojik rá a szerződéshosszabbításra.

Ideje lenne bevezetni a valós teljesítményalapú bérezést. Mondjuk 65% fix és 35% mozgóbér, amit rá lehet kötni BL csoporttovábbjutáshoz, La Liga helyezéshez, pályára lépéshez, csapat kapott gólok számához a szezonban, akármihez.
Fati anno röhögve aláírta volna a 14m fix bér helyett, hogy 10 fix és 4 meg különböző célok teljesülése után jár. Ő egy helyi srác, akinek igenis fontos a nevelőklubja, nem hiszem, hogy csak a pénz miatt van itt.
Ezt az érvelést részben elhiszem De Jong és Lewa esetén, de saját nevelések esetén kizárt.
Yamal is kanyar nélkül vállalná, hogy ha elér ő és/vagy a csapat célokat, akkor kap meg bizonyos pénzeket.
Ezzel az a blama is megoldódna, hogy ha megint kiesünk a BL csoportkörből, akkor nem lenne gigantikus lyuk a költségvetésen.
Nyilván De Jong nem menne bele, de őt meg fel kell küldeni a lelátóra, aztán majd zavarni kezdi, ha nem mehet a VB-re. Lassan az sem érdekelne, ha ingyen lép le, jelenleg is úgy néz ki a dolog, nem véletlen tojik rá a szerződéshosszabbításra.
Fati anno röhögve aláírta volna a 14m fix bér helyett, hogy 10 fix és 4 meg különböző célok teljesülése után jár. Ő egy helyi srác, akinek igenis fontos a nevelőklubja, nem hiszem, hogy csak a pénz miatt van itt.
Ezt az érvelést részben elhiszem De Jong és Lewa esetén, de saját nevelések esetén kizárt.
Yamal is kanyar nélkül vállalná, hogy ha elér ő és/vagy a csapat célokat, akkor kap meg bizonyos pénzeket.
Ezzel az a blama is megoldódna, hogy ha megint kiesünk a BL csoportkörből, akkor nem lenne gigantikus lyuk a költségvetésen.
Nyilván De Jong nem menne bele, de őt meg fel kell küldeni a lelátóra, aztán majd zavarni kezdi, ha nem mehet a VB-re. Lassan az sem érdekelne, ha ingyen lép le, jelenleg is úgy néz ki a dolog, nem véletlen tojik rá a szerződéshosszabbításra.
Ne viccelj már, földrajzilag azért Madridban se rosszabb játszani vagy Párizsban, az olaszokról nem is beszélve. Sőt a ködös angliában is bőven vannak jó játékosok.
A pénzt fel lehet hozni indokként, de azért itt karrierekről van szó, kispadon lelátón ülve azt nem lehet megcsinálni. Aki játszik az még érthető is, hogy nem akar eligazolni, de azoknak akik a csapatba se kerülnek azoknak nem tudom miért jó itt.
Amúgy engem az zavar a legjobban, hogy a Realba bárki beáll a kispadról az hozzá tud lenni a csapat játékához meccseket dönt el. Nálunk meg Araujotól, Stegentől és Laminetól és talán még Cubarsitól láttam eddig olyan teljesítményt amire azt lehet mondani, hogy ez igen. A többi játékos színtelen sótlan, vagy éppen átlagos játékot mutat. Semmi extrát
Meg akiktől szabadulni akarunk, túl is vannak fizetve. De Jong nem kapna máshol 37 milliót, ebben állítólag benne vannak a korábbi elmaradások, de 27-et, 17-et sem kapna ő máshol, ezért maradt, hiába szabadultunk volna tőle. Lenglet máshol aligha kapna 12 milliót, remélem, az Atleti lesz olyan ostoba, hogy megment minket, de ahhoz nagyon ostobának kell lenniük. Fati máshol nem kapna 14 milliót, Ferran máshol nem kapna 10 milliót, Európában legalábbis nem.
Viszont ha mindegyiktől megszabadulnánk, lehet, hogy akkor sem igazolhatnánk, és a Liga még szoríttatna egyet a nadrágszíjon.
Viszont ha mindegyiktől megszabadulnánk, lehet, hogy akkor sem igazolhatnánk, és a Liga még szoríttatna egyet a nadrágszíjon.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11637
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Igen, ennek egy része pusztán földrajzi okokból adódó pech. Az emberek nagy többsége ezerszer inkább élne Barcelonában mint mondjuk egy angol nagyvárosban. Plusz több embernek élete klubja ez a Messi fémjelezte időszak miatt.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8569
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
A tavalyi nyár is hasonló, egy kanyi forint nem volt, "posztra" kb ennyi futotta, de azért ingyen/kölcsönnel elég jól feltöltöttük a keretet. (Gündogan, Cancelo, Felix, Fermin) A jelenlegi időszakról még érdemben nem nyilatkoznék. Olmonak én sem örülök, sem anyagi, sem szakmai szempontból. Nagyot kell robbantania, hogy pozitívumként lehessen elkönyvelni.bence0330 írta: ↑2024.08.14. 15:59:07Chino: Igen, max Lewyt vettük áron felül. Az a nyár amúgy egész korrekt volt sok szempontból. A legtöbb játékos korrekt áron érkezett, nem ezzel van a gond. Hanem hogy ha nincs ennyi pénzed (azt a nyarat leveszem, mert volt), akkor nem 60-70 milliós játékosokat veszel, ha csapatot akarsz építeni. Hanem mint az olaszok 1-2 éve. Nagyon jó játékosokat, akiknek mondjuk lejáró szerződése van.
Ami számomra a legnagyobb csalódás az Nico kergetése. Elvileg még mennek videobeszélgetések és Laporta 24.-ig ki akar várni. Ez amellett, hogy logikátlan, a klub lejáratása is. Számomra már az is sokkal jobb megoldás, hogy ha nem tudunk egy Luis Diazt vagy egy Comant (inkább kölcsönbe) hozni, hagyjuk és oldjuk meg ezt az évet Fatival.
31-ig szerintem komoly mozgások lesznek, többek között ezért gondolom, hogy több játékos regisztrációja késik egyelőre. (kötve hiszem, hogy ha ennyire vészes lenne a dolog Laporta IM-et nevezné, hiába kéri Flick) Ilyenkor komolyan be szoktak indulni a transzferek (nem feltétlenül nálunk en bloc).
Canceloért is ott fekszik az ajánlat a Citynél, ha azt teljesííteni tudjuk az angolok kénytelenek lesznek belemenni, ha nem akarják, hogy a nyakukon ragadjon a teljes fizetésével).
2-4 távozó kölcsönbe/véglegesen is sanszos, bár komoly játékos biztosan nem, legfeljebbb Roque. Én speciel ezért "örülök" kicsit Araujo sérülésének, mert Laportáék már tuti hogy eladták volna, ami 1:1 ide vagy oda hatalmas blődség lenne.
Sajnálom és egyben csodálom, hogy De Jong kölcsöne nem került szóba. A MU érdeklődése újra felmerült. Az rendben van, hogy Flick szerint nagy szükség van rá, de elmehetne a MU-ba fizetnénk a bére (minél kisebb) részét és játszhatna az Ajaxos barátaival és edzőjével. Egy kicsivel nagyobb mozgásterünk lenne.
Engem azt tud igazán az őrületbe kergetni, hogy akárkit akarunk eladni, senki nem akar elmenni, akár Európába, hiába kapna hasonló fizetést.
Forca Barca!!!!
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4795
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
A probléma, hogy itt nincs következetesség, mert utóbbit 3-4 játékosról el lehetne még mondani, de ők szent tehenek. Nincs 1:1, nem lesz minőségi szélső, így Fati bőven maradhatna, főleg ha az edző így látja.
Visca El Barca!

Més que un club

Més que un club
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11637
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Chino: Igen, max Lewyt vettük áron felül. Az a nyár amúgy egész korrekt volt sok szempontból. A legtöbb játékos korrekt áron érkezett, nem ezzel van a gond. Hanem hogy ha nincs ennyi pénzed (azt a nyarat leveszem, mert volt), akkor nem 1 db 60 milliós játékost veszel (azt se posztra), ha csapatot akarsz építeni, és problémákat megoldani. Hanem mint az olaszok 1-2 éve. Nagyon jó játékosokat, akiknek mondjuk lejáró szerződése van. De nekünk pont Olmo kell, aki épp sztár is volt és a szerződése is hosszú, ergo az értéke az egekben volt. Ennél hirtelen nem tudok rosszabb dealt elképzelni a körülmények ismeretében. Alig tudok rosszabb nevet elképzelni ennyi pénzért ide. Kb ha egy ilyen értékű épp felkapott jobbszélsőt hoztunk volna, annak lett volna még ilyen kevés értelme. (Nyilván ha valami fura módon igazolunk még 100 milliós összeértékben 3 jó játékost, nem szóltam, de nem így néz ki a dolog)
Ettől még Olmo ennyit ér, nem ezzel van a gond. Csak nekünk nem ér ennyit. A Citynek egy kész keretbe KDB mellé korrekt az az ár, nekünk meg minden pénzünk odafolyt. Mint ahogy vehetek átlagfizetéssel egy Ferrarit Ferrarihoz képest jó áron, de attól még a körülményeim ismeretében nevetséges elképzelés, és ebben a kontextusban egy borzasztó deal.
Ettől még Olmo ennyit ér, nem ezzel van a gond. Csak nekünk nem ér ennyit. A Citynek egy kész keretbe KDB mellé korrekt az az ár, nekünk meg minden pénzünk odafolyt. Mint ahogy vehetek átlagfizetéssel egy Ferrarit Ferrarihoz képest jó áron, de attól még a körülményeim ismeretében nevetséges elképzelés, és ebben a kontextusban egy borzasztó deal.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1435
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
A hírek szerint
400+ millió a bértömeg (Eduard Romeu volt gazdasági igazgató szerint), és ehhez jön 100+ millió minden egyéb szakágra
Sajnos vagy nem, nálunk nagyon sok a szakág, míg máshol nem.
A bevétel viszont 800+ millió (2023)
Míg
Juve 437
Inter 379
Milan 385
Tegnap írtam, átigazolásokra 30 milliót költhettünk Olmoval együtt, (Barca B nélkül) tegnap ebből lejött Araujo 10 milliója.
20/21 óta, amikor elkezdtünk eladni, elengedni játékosokat (680 volt elvileg csak a felnőtt foci csapat bére majd távozott Suarez, Rakitic, Vidal stb. jött a Bartomeu féle lelépés)
Azóta (csak szemre a TM-ről, nem pontos, nem számolgattam számológéppel, nincs most időm rá)
Inter +80
Juve -160
Milan -190
Eladás/vétel-el együtt.
Keret értéke
Barca 940
Inter 681
Juve 532
Milan 598
(TM, Statista)
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8569
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Viszont nekik volt 250 milliójuk (Juvenak közel duplaannyi).Sinya22 írta: ↑2024.08.14. 14:13:36Az olasz klubok teljesen jó példák abból a szempontból, hogy ha valakinek nincs 250 milliója igazolni, csak 50-60-70, akkor megpróbálnak olcsó játékosokkal operálni. Mi még annyival könnyebb helyzetben is vagyunk, hogy a Masiaról minden évben jön 1-2 ( de van amikor több) ember, akivel fel lehet tölteni a keretet, ha már nincs lehetőség igazolni.
Laporta úgy csinál, mint sokan Magyarországon. Nincs pénz kenyérre, de az első amit vesz, az egy Iphone15. Aztán meg mehet a mutogatás, hogy a liga nem engedte, hogy igazoljunk. Jobb is, mert képtelenek normálisan igazolni.
Akire szerintem indokolatlanul sokat költöttünk az Lewandowski, bár mondjuk egy 10-15 millió, ami fölös. Raphinhára és Koundéra lehet mondani, hogy drága, de szükséges és árban sajnos korrekt.
Azért mi is elmondhatjuk, hogy Kessié, Christensen, Gündogan, Depay,Aguero sort elhoztunk 0 euróból. (de volt nyilván még ilyen Alonso, Inigo stb., aki nem nagyon váltak be). És ott vannak a kölcsönök, de félig meddig én Fermint is az igazolásokhoz sorolnám. Igaz, hogy saját nevelés, de még az Atleticbe sem volt nevezve, az ifiből elment a harmadosztályú Linaresbe. Kb. a kutya se foglalkozott vele.
Az utánpótlást nem veszem ide, az inkább az edzők, mint a vezetőség érdeme/hibája.
Voltak balul elsült igazolások, mint Romeu, de nagyot nem veszítettünk rajta.
A fizetések egy-két játékosnál elúsztak, de legalább annyinál korrektek vagy alul vannak.
Olmot egyelőre nem tudom hová tenni. Tény hogy jelenleg nem tűnik olyannak, aki mindenképpen kellett volna, de azért várnék egy kicsit, Flick mire is gondol. Lehet, hogy olyan helyet talál neki, ahol hatalmas löket lesz, lehet, hogy pont az ellentéte.
Ugyanakkor nem vettük áron felül.
De inkább nézzük meg az utóbbi három év és az azelőtti három év igazolásait. Ha még az "inflációt" nem is veszem figyelembe, akkor is brutálisak az eltérések. Egy akkori 30 milliós játékos jelenleg 45-50 körül van.
Csak pár példa. Trincao 31, Neto 26, Firpo 20, Braithwaite 18, Malcom 41, Lenglet 36, Arthur 31, Firpo 20, Paulinho 40. Frenkie 86 (talán reális?)
Most az ilyen Griezmann, Dembélé, Coutinho, stb. transzferekről nem beszélek. Aki igazán jó volt az talán egyedül Pedri, a többi ilyen Vidal(18), Dest (21), Emerson (12) elmegy kategória.
Mondjuk ezeket szorozd meg 1,3-1,5-el és megkapod a jelenlegi árakat
A bértömeg pedig 320-370-ig volt, most 220, úgy hogy még a korábbiaknak a jó részét nyögjük.
És kis mozgástérrel nem csak új csapatot, hanem új keretet is kellett építeni. És azért jókora nyomás van mindenkin. Ha egy Juve, Milan harmadik lesz, azt még elnézik, de egy Roma sem a Bl indulást célozza meg, viszont ha mi egy erősebb bajnokságban, a Real mögött végzünk már megy a zúgolódás, és egy BL negyed is csalódás.
Forca Barca!!!!
Talán a labdarúgás az egyetlen terület a világon, ahol az árak visszafelé mennek. Az utóbbi átigazolási szezonokban határozottan lefelé mentek az árak. Nem tudom, ez mitől van, lehet, hogy az "olajos" tulajdonosok kevesebb pénzt akarnak a fociba tolni.
Én bizakodó voltam az átigazolási szezon elején, Tebas-nak voltak biztató nyilatkozatai, hogy most könnyebb dolgunk lesz. Nem így lett. Szerintem lehet kritizálni a Ligát is és a vezetőséget is. A vezetőség még akkor sem igazolna a legnagyobb lyukakra, ha igazolhatnánk. De ha a megfelelő igazolásokra szánnák el magukat, lehet, hogy a Liga azokat sem hagyná jóvá. Összesen 55 milliónyi igazolás beregisztrálása sem megy zökkenőmentesen. 2,7 millióért igazolhattunk eddig, nevetséges. Még ha a legmegfelelőbb döntések születnének, a Liga akkor is keresztbe tenne.
Én bizakodó voltam az átigazolási szezon elején, Tebas-nak voltak biztató nyilatkozatai, hogy most könnyebb dolgunk lesz. Nem így lett. Szerintem lehet kritizálni a Ligát is és a vezetőséget is. A vezetőség még akkor sem igazolna a legnagyobb lyukakra, ha igazolhatnánk. De ha a megfelelő igazolásokra szánnák el magukat, lehet, hogy a Liga azokat sem hagyná jóvá. Összesen 55 milliónyi igazolás beregisztrálása sem megy zökkenőmentesen. 2,7 millióért igazolhattunk eddig, nevetséges. Még ha a legmegfelelőbb döntések születnének, a Liga akkor is keresztbe tenne.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11637
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Igen, az ő stílusa kottára Yaya.Messa írta: ↑2024.08.14. 14:24:21Na igen, őt én is megnéztem volna itt. Főleg ennyiért. Ő lehetett volna az új Yaya Tourénk. Viszonylag olcsón, nagy csinnadratta nélkül, egy nem kifejezetten világsztár játékos, egy évek óta tátongó hiányposztra. Gyakorlatilag kockázatmentes igazolás lett volna, bár mi Kessiét is kicsináltuk pikpakk.

Kessié rosszkor jött, az edzőkérdés volt, szerintem most megmaradna. Talán még Xavinál is megmaradt volna, ha Busi 1 évvel korábban vonul vissza. Vagy ha egy évvel később jön, amikor már rájött, hogy ilyen játékos kéne, és Christ is be merte tolni.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1435
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Az olasz csapatok nagyon jól tevékenykednek, különösen az Inter. Nagyon jó neveket húznak be, minimális pénzekért.
Calhanoglu nagy kedvencem, lenyilatkozta, hogy itt akár játszani, de ingyen sem kellett, ahogy Dybala sem. Szerintem az edzőinknek is lejjebb kellene adni, és Xavit ezért sem értettem.
Ha megnézzük, szerintem van elképzelés a hiányposztokra
-tkp-s, Bernardot hajtottuk, Lo Celso volt a B opció, lett belőle Olmo, aki szerintem bal szélen is fog játszani
-bal szélső, lett Felix kölcsönben, hajtottuk Nicot, remélem lesz valaki ide
Vkp-s, Zubimendit hajtottuk, B opció Amrabat, szóba került Neves, Ugarte, Onana, Merino, Kessiere futotta, de ő nem kellett, remélem ide igazolunk, most Kante neve pörög
-jhv, ugye Alves fért bele, majd Bellerin és Cancalelo, Kounde is-is. Remélem Cancelo belefér, ezzel megoldanánk a jobb, bal hátvéd posztot Forrtal
Csere Bhv-Alonso fért bele, itt volt Cancelo, most Reguilont írkálják kölcsönbe, mert lejár a szerződése.
De megint meg kell említeni a fránya FFP-t
Tavasszal az Inter kínai tulaja fizetésképtelenné vált. Az Inter tulajdonjoga átkerült egy vagyonkezelő céghez, a hírek szerint mindenki elriadt a 900!!! Milliós tartozásától. Közben 63 milliót költöttek játékosokra, és Lautaroval hosszabbítottak.
Juve mindenféle botrányba belekeveredett, pontokat vontak le, és idén új csapatot építenek.
Közben mi nem tudjuk regisztrálni a La Masiások szerződését, csak kiskapukkal.
Nagyon jó lenne olcsón igazolni játékosokat, még mielőtt befutnak, mert rengeteg jó játékosról lemaradtunk mert nem illettek a DNS-ünkbe

Remélem ez Flickkel változik, és nem a drága Barca DNS-t fogjuk hajtani, hanem hozunk olcsóbban, és beillesztjük.
Addig szerintem esélyünk sincs, amíg a velünk is szóba hozott Kephren Thuram regsztrálását sem tudjuk biztosítani, addig maradnak azok, akik tényleg itt akarnak játszani.
Nagyon nagy hátrányunk és kárunk származik az FFP-ből, de ez elmondható az egész La Ligára, szerintem az Olaszok és a németek jövőre előznek. Valószínűleg idén megtették volna, ha nincs a Real BL menetelése.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára FcBarcelona1 2024.08.14. 14:41:40-kor.
Alkalmazkodni kell ehhez a helyzethez.
Laportának nem sikerül.
Az nem alkalmazkodás, hogy "jön Kimmich, jön Brzovic, majd sorry itt van nektek Romeu" vagy idén "jön Nico, vagy Leao, Dias, de adott esetben nesztek Perisic"
A tavalyi nyárból sem sikerült semmit tanulni, ha lehet csak még hülyébben csináljuk, mert a sok bénázás mellé tavaly még összejött egy Gündogan idén meg Pau Victor, aki biztos nagyon lelkes srác, de ugye nem gondoljuk komolyan, hogy lesz súlya a BL-ben.
Olmo minden idők 10 legdrágább igazolása között van nekünk, miközben nem is kellett és nincs is pénzünk regisztrálni.
Fusson le ez az igazolási időszak és reménykedjünk egy ennél jobb sportszakmai vezetésben jövőre másokkal.
Minimum 1, de inkább 2 hiányposztot már meg kellett volna oldani, 3 nap múlva indul a Laliga, ehhez képest egy sincs meg.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Troym 2024.08.14. 14:40:42-kor.
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4237
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
Na igen, őt én is megnéztem volna itt. Főleg ennyiért. Ő lehetett volna az új Yaya Tourénk. Viszonylag olcsón, nagy csinnadratta nélkül, egy nem kifejezetten világsztár játékos, egy évek óta tátongó hiányposztra. Gyakorlatilag kockázatmentes igazolás lett volna, bár mi Kessiét is kicsináltuk pikpakk.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22