Szerintem Inigo játszatásának a hátterében az állhatott, hogy egy rutinos játékost akart a pályán látni, főleg Cubarsí mellett. Ez a legtöbb edzőnél ilyen becsípődés és azt sem tudhatjuk, hogy ez nem volt-e jó döntés, Fayéval mi lett volna. Nyilván játszhatott volna Cubarsí helyett, de akkor meg bele lehet kötni, hogy két ballábas nem jó stb. szóval ez ilyen kavar. Inkább az a gond-ész személy szerint ezért evett az ideg- hogy ha már viszonylag hamar elvesztettük az esélyünket az első helyért, de még utána is majdnem végig komoly tétmeccseket játszottunk. Vagy akár Marquez kérhetett szívességet, mivel ott kb. élet-halál meccsek voltak nagyon erős ellenfelekkel szemben vagy egyszerűen valamiért Xavi nem találta elég meggyőzőnek, nem találta optimálisnak. Ezeket a dolgokat már sosem tudjuk meg.bence0330 írta: ↑2024.06.03. 15:07:02Nem hinném, hogy ha mindenki vinni akarja bemutatkozás nélkül, akkor képességbeli gondok lennének, magatartásbeliről nyilván nem tudunk, de Xaviról tudjuk, hogy ebben a végletek embere, vagy megbízik egy kölyökben, és bennhagyja kezdőnek szezon végéig, vagy nem bízik meg, és ki sem próbálja, vagy egyszer 10 percre. Talán Fort az egyetlen ellenpélda, na úgy kell beépíteni egy fiatalt (még ha volt is egy meglepően nagy üresjárat közben). Fayé valamiért az utóbbi volt. Szerintem az, hogy lehetőséget sem kapott, mikor feltolt védelemnél Inigo egy nagy kerek 0, alapvetően inkább hiba, mint nem. Igen, tudom, nem lehet túl sok tini, de ha szegények vagyunk és jó az utánpótlás, és a tinit nem lehet lefutni az öreggel ellentétben, akkor mindegy a kora.Chino írta: ↑2024.06.03. 14:46:53Ezt nyilván nem tudjuk, de lehet hogy volt vele valami gond, akár képességek, akár magatartás szempontjából, mert Xavi is inkább az ezerszer rutintalanabb és évekkel fiatalabb Cubarsít hozta fel, aki Mbacké és Fayé mögött csere volt, mintsem az előbbi kettőből valakit. Akkor egy abszolút logikátlan lépésnek tűnt. Bár az idő Xavit igazolta.
Kicsit hasonlított ez a Cubarsí-Fayé
Nem azt mondtam, hogy abban igazolta az idő, hogy Fayét nem használta, hanem, hogy a megfelelő embert választotta annak ellenére, hogy alapvetően ezt semmi nem indokolta, még azt sem lehet mondani, hogy akkorát szólt volna az Atleticben. Legalábbis úgy gondolom hogy ezt nagyon jól húzta meg. Nyilván benne van, hogy mi lett volna ha a másik kettőhöz nyúl, de szerintem mindenki örül hogy így alakult. A rotáció és hasonlók az nem ebbe a kérdéskörbe tartozik, itt maga a döntés a lényeg.bence0330 írta: ↑2024.06.03. 15:07:02Szerintem nem igazolta az idő Xavit, ez logikailag így nem áll meg. Azt a döntését igazolta, hogy Cubarsít felhozta (azt abszolút), azt hogy Fayét nem, egyáltalán nem, hisz Cubarsí is elfáradt minőségi cserék nélkül, még ha tovább is tartott neki, mint pl. Yamalnak. A végén már eléggé szét volt esve, mikor igazán számított. Ezért lehetett volna mindkettőt használni, főleg, ha Fayé akkora tehetség, ezért érdemes így nyúlni a fiatalokhoz is, nem úgy, hogy vagy semmi, vagy nonstop kezdő.
Persze, tuti tanácskozik Flick Marquezékkel, felteszem még a rájátszást is nézi, de Fayé ugye pont elment a válogatottba.
Kicsit nehezebb indulás lesz, de bízom a hozzáállásban, és hogy az idei két leggyengébb kezdőjátékosunkat, FDJ-t és Lewyt is megoldja, ha maradnak is mindketten, mert ott az igazolási limiteknél gondot láttam, hogy a két legnagyobb fizuval játszó játékosunk a két gyenge láncszem minden nagyobb meccsen.
Kicsit hasonló a helyzet a Pau Victor-Guiu választással is. Addig kb azt sem tudtuk ki az a Guiu, úgy tűnt még Marquez sem. Nyilván ha felhozta kaphatott volna több percet is, de azért meg lett "ágyazva" neki is, Flicknek talán így már könnyebb dolga lesz. De már kicsit eltértünk a tárgytól.
Nagyon kíváncsi leszek a német alatt mennyit látunk az utánpótlásból vagy éppen kiket. Azt nyilatkozta, hogy mindenképpen támaszkodni fog a Masiára és nagyon tehetséges játékosok vannak. Nem tudom, hogy ez a közvéleménynek szólt vagy tényleg így gondolja.
Az mindenesetre bíztató, hogy Davies-ből ő csinált 19 évesen alapembert vagy éppen Musialát is ő vitte fel az U19-ből, amikor még csak 17 volt.
Mindenesetre konokság lenne tőle csak az A-keretet használni mert túl sok játékost nem hiszem, hogy kapna, főleg nem komoly erősítéseket.
Darvich-al lehet, hogy tud kezdeni valamit, mert elvileg az volt az oka a kevesebb játéklehetőségnek, hogy korábban eddig teljesen más struktúrában játszott és nem igazán tudott alkalmazkodni, elsajátítani a Marquez által alkalmazott taktikát. Ezen talán Flick segíthet, mert a képességeivel nincs baja a srácnak.