Remélem, hogy megtalálja az összhangot a játékosaival, az öltöző valódi csapattá válik a kezei között, kialakul nála egy karakteres, tónusos, markáns csapatjáték és visszakapja a pályáról azt, amivel felküldi oda a srácokat.
Sokan szurkolunk....

Nem a címek hiánya miatt volt gyenge a szezon, hanem azért mert az "alsóházi" csapatok ellen sem volt meggyőző a Barca!Chino írta: ↑2024.05.30. 08:56:22Szerintem eredmények terén annyira ez az év sem volt gyenge. Csak a címek miatt tűnik igazán annak.
Amennyi ponttal zártuk a bajnokságot,annyival az utóbbi 5-6 évben szinte mindig megnyertük volna, csak a Real volt nagyon kiegyensúlyozott és gyűjtött rengeteg pontot. A BL-ben ugyan könnyű csoportba kerültünk (bár a City, Arsenal, Inter, Real sem panaszkodhatott), mondjuk az előző két évhez képest ideje volt, de a "nehéz" ellenfelet oda-vissza vertük, szóval amit lehetett kihoztuk belőle. Persze volt ilyen Antwerp elleni bukta, de az már tét nélküli volt, még ebből a keretből is amolyan B-csapattal álltunk ki.
A nyolcaddöntőben simáztuk oda-vissza a Napolit, a PSG-nél 11-11 ellen mindkét meccsen jobbak voltunk. A kupára lehet panaszkodni, bár az is csak a hosszabbításban dőlt el.
Szóval mindent összevetve ha az eredményeket figyelembe vesszük nem voltak rosszak, főleg a körülményeket tekintve. És nagyon keveset van említve, de az, hogy Xavi lemondott egy nagyon komoly összegről az hatalmas gesztus és nagy tiszteletet érdemel.
Ha Flick az első évében egy hasonlót hoz és látszik egy irány, hogy mit akar megvalósítani azt én mindenképpen pozitívumként fogom elkönyvelni. Utána már valószínűleg az igazolások terén is nagyobb mozgásterünk lesz, úgyhogy amit elkezdett, ahhoz már minőségben is igazíthat.
De pont emiatt a következő hetek lesznek igazán érdekesek, hogy az igazolások merre fognak menni, hova jönnek új emberek, kikkel nem számol. A Roque-kérdés például nagyon komoly lesz. (plusz Fayé) Bár ez nagyban függ hogy a liga hogyan fog számolni. Annak nincs túl sok értelme, hogy 80 millióért eladjuk Araujót és 40-ért igazoljunk.
Ami ezek mellett számomra kulcskérdés, hogy a fiatalokat mennyire fogja használni, az utánpótláshoz mennyire mer hozzányúlni. Mondjuk Musialát ő hozta fel és Davies-ből is ő csinált 18 évesen alapembert egy top 3-as klubban, szóval az esély megvan. Nem kell feltétlenül a 15-16 évesekhez nyúlni, de a kellő tapasztalattal rendelkező 17-18 évesek már bemutatkozhatnak/több esélyt kaphatnak. (Bernal, Fort stb.)
A másik pedig a rotáció. Kiket, milyen csapatrészt, mennyire fog, mennyire meri rotálni.
Attól nem tartok, hogy a magatartásával gond lesz, ami Xavi egyik legnagyobb hibája volt.
Amit Troym alább említett azzal például egyetértek, miszerint egy rutinos edzőként van elkönyvelve, pedig igazából 2 szezonja volt. Előtte volt ilyen segédedző meg hasonló titulusokban itt-ott, de nem tartom igazán relevánsnak. Talán amiatt lehet ez erősebb aspektus, hogy egy top3-as klubnál volt (akivel nagy sikereket is ért el), tudja mit jelent egy ilyen csapatot irányítani, semmint mondjuk egy Bochumot vagy Augsburgot.
Ha tényleg igaz, hogy ennyire elkötelezett mint amennyire hallani lehet, az egy nagy plusz pont nálam és optimizmusra ad okot.
Ezzel csak félig értek egyet. Ha ennyit tudna javulni a játékoskeret, szintént fölösleges volt edzőt váltani, nem tudhatjuk meg, hogy a korábbi alapok és hosszas munka a jobb játékosminőséggel oldotta-e meg a problémákat, vagy valóban ő volt-e a megváltó?Chino írta: ↑2024.05.30. 10:51:13
Mondjuk igazából akkor derülne ki valójában milyen edző, ha mondjuk első évében lenne akkora lehetősége mint pl. Artetának. Nem kellene olyan játékosok eladásán lamentálni, mint Raphinha, Araujo, Pedri stb., hanem tudnánk hozni egy Kimmich-Isak-Nico pakkot, az eladásokból plusz százalékokból jöhetne még egy csere balhátvéd, Cancelo megtartása meg néhány ingyen/kölcsön játékos. Következő évben mondjuk még egy Wirtz is.
Egy edző a csapat vezére. Ha ő elbukik, mindenki bukik. Ha neki fogalma sincs, mit kell(ene) csinálni, vagy éppen fejét vesztve 3 meccsenként elzavarják a pad mellől, az a csapatra is átragad. Simeone is átadta a csapatának azt a vadállat stílust, Ancelotti is ezt a "halál nyugodt vagyok 0-1-nél a 89. percben....stb...brazilfan írta: ↑2024.05.30. 14:00:58Én még nem láttam olyat, hogy az ellenfél meccs közben a másik edzőt dicsérte volna. Pedig láttam már érdekes típusokat, Domenech teátrális volt, Lobanovszkij csendben ringatózott, Varga Zoltán szivarozott, Camacho izzadt, Ferguson rágózott, Joachim Löw meg hadd ne mondjam, hogyan vezette le a feszültséget.
A feszültséget valahogyan le kell vezetni, és én nem örülnék annak, ha ez is uniformizálódna, mint annyi minden a futballban.
Szerintem a zsebre dugott kéz vagy a hadonászás legfeljebb a személyiségről árul el valamit, nem pedig a taktikai felkészültségről és a hadvezéri képességekről.
Én még nem láttam olyat, hogy az ellenfél meccs közben a másik edzőt dicsérte volna. Pedig láttam már érdekes típusokat, Domenech teátrális volt, Lobanovszkij csendben ringatózott, Varga Zoltán szivarozott, Camacho izzadt, Ferguson rágózott, Joachim Löw meg hadd ne mondjam, hogyan vezette le a feszültséget.
Azért ennyire nem árnyalt a helyzet a válogatottat nézve.FCBsteve írta: ↑2024.05.30. 11:48:40Hááát, látván pár német válogatott meccset, ahol nem ment jól, ebben a két pontban annyira nem bíznék!ocsike83 írta: ↑2024.05.30. 11:42:28- hogy a partvonal mellett lássam már, hogy van edzőnk. Akire az ellenfél is azt mondja, hogy "na, ez igen!" Ne tolja se nem túl (Xavi), de ne is olyan legyen, aki kb, zsebre tett kézzel végignézi a meccseket (Valverde, Setien).
- hogy legyen több taktikánk, képes legyen meccs közben változtatni, ne nézzen, mint a "hal a szatyorban", amikor valami nem megy...
Pont az maradt meg bennem, hogy csak áll és néz, hogy mi történik...
A többi pontot majd meglátjuk...
Ő inkább hideg profi szerintem a partvonalon. Jó lesz nekünk az. Vagy egy ilyen kell, Ancelotti nyugalma egyedi, azt hagyjuk, vagy egy fanatikus. Ha utóbbit akarjuk egyszer, majd elhozzuk a kis Inzaghit, ő szerintem ennek a csúcsa jelenleg.FCBsteve írta: ↑2024.05.30. 11:48:40Hááát, látván pár német válogatott meccset, ahol nem ment jól, ebben a két pontban annyira nem bíznék!ocsike83 írta: ↑2024.05.30. 11:42:28- hogy a partvonal mellett lássam már, hogy van edzőnk. Akire az ellenfél is azt mondja, hogy "na, ez igen!" Ne tolja se nem túl (Xavi), de ne is olyan legyen, aki kb, zsebre tett kézzel végignézi a meccseket (Valverde, Setien).
- hogy legyen több taktikánk, képes legyen meccs közben változtatni, ne nézzen, mint a "hal a szatyorban", amikor valami nem megy...
Pont az maradt meg bennem, hogy csak áll és néz, hogy mi történik...
A többi pontot majd meglátjuk...
Hááát, látván pár német válogatott meccset, ahol nem ment jól, ebben a két pontban annyira nem bíznék!ocsike83 írta: ↑2024.05.30. 11:42:28- hogy a partvonal mellett lássam már, hogy van edzőnk. Akire az ellenfél is azt mondja, hogy "na, ez igen!" Ne tolja se nem túl (Xavi), de ne is olyan legyen, aki kb, zsebre tett kézzel végignézi a meccseket (Valverde, Setien).
- hogy legyen több taktikánk, képes legyen meccs közben változtatni, ne nézzen, mint a "hal a szatyorban", amikor valami nem megy...
Talán pont ez a szitu bizalom gerjesztő vele kapcsolatban, hogy a napnál is világosabb mibe jött. Ha lesznek is igazolások azok nem Musiala, Wirtz szintek lesznek most nyáron és az is meglepne ha nem lenne komoly eladás. Xavi példáján látszódik, hogy milyen mentális nyomás keletkezhet. Nem babusgatnák mint Artetat meg Kloppot. Ezt feltehetőleg realizálta és ennek fényében is ide akart jönni. Ez óriási pozitivum. Nem mondom, hogy lebőgött a válogatottal de ő volt az első edző valaha akit kirugtak. Feltehetőleg ezért is akart olyan klubhoz jönni ahol kimutathatja a fogafehérjét, hogy milyen edző valójában.
Mondjuk igazából akkor derülne ki valójában milyen edző, ha mondjuk első évében lenne akkora lehetősége mint pl. Artetának. Nem kellene olyan játékosok eladásán lamentálni, mint Raphinha, Araujo, Pedri stb., hanem tudnánk hozni egy Kimmich-Isak-Nico pakkot, az eladásokból plusz százalékokból jöhetne még egy csere balhátvéd, Cancelo megtartása meg néhány ingyen/kölcsön játékos. Következő évben mondjuk még egy Wirtz is.
Szerintem eredmények terén annyira ez az év sem volt gyenge. Csak a címek miatt tűnik igazán annak.superman írta: ↑2024.05.30. 07:03:51Üdv a csapatban!
Eredmények terén nem tudom, hogy lehet-e többet elvárni, mint idén. A bajnokságban az elején amúgy szerintem nem leszünk sokkal esélytelenebbek, mint a madrid, akik lehet, hogy nagyon megérzik majd Kroos visszavonulását. Aztán szezon közben ez majd árnyalódik. A kupában ugyanez, egy kis szerencsével akár meg is nyerhetjük, de erre se lehet alapozni. BL-ben az új rendszerrel a szerencsés sorsolás már kizárt, azzal idén (vagy a korábbi években) kellett volna élni. Szóval hazai porondon szerintem bőven lesz esélyünk, csak elvárni nem korrekt a trófeákat jelen körülmények között, mert alapvetően ki vagyunk szolgáltatva a fehérek formájának. Annyi a lényeg, hogy ha fortuna kínálja a lehetőséget, élni tudjunk vele. Ettől még fejlődni lehet minden téren, és nagyjából úgy látom a fórum többsége is így gondolkodik. Na meg persze az sem mindegy, hogy nyáron kik lesznek az érkezők, és távozók. Kíváncsi leszek.
Úgy gondolom, ha Koeman/Xavi idején jön, szinte garantált bukás lett volna bizonyos értelmeben, ahogy a Nationalelfnél sem ő volt a megmentő a korszakváltáshoz.
Igazából neki örülök a legjobban Xavi helyett, kár hogy a Mesternek így kellett távoznia. Viszont a 8:2 -t nem kell olyan komolyan venni, az már egy szétesett Barcelona volt, Bármelyik nagy csapat is elkapott volna minket, valamint Covid miatt más bajok is lehettek. ugye hónapokig nem volt mérkőzés.Leon írta: ↑2024.05.29. 19:52:53Sok év után végre egy top edző. Egy olyan aki nem erőlteti ezt a tönymörgős ezer passzos játékot. Remélem sokkal direktebb lesz az egész foci. Lewa utána a másik Fő " kolompos" aki jelen volt a 2-8as 2020as mészárlásnál. Úgy néz ki megsajnálták a Barcát és idejöttek ezért kicsit segíteni.![]()