Ez már csak azért is így van, mert a "ha" tárgya általában nem a véletlen szüleménye, hanem a csapatok teljesítményének a következménye. Így nem lehet enélkül értékelni. A "ha" tárgya általában pont azokra a hibákra mutat rá, amiken változtatni kell.
Amit nekünk nagyon tanulnunk kell, hogy hogyan lehet underdogként nyerni. A Real Madrid gyakran nyert úgy BL-t, hogy alapvetően nem voltak nálunk erősebbek, a Ligában olykor vertük is őket, de ők be tudtak állni védekezni, ha kellett. Kétgólos összesített előnnyel le kellett volna hoznunk a párharcot, de nem tudtuk, és ahogy fokozódott a nyomás, szétestünk, a középpályánknak semmi tartása nem volt.
Füllkrug, Mac Allister, Xhaka 73 millióba euróba került tavaly nyáron. Lehet okosan csapatot építeni, fel van adva a lecke a nyárra.