gránit írta: ↑2024.03.13. 00:07:24
A harmadik gól különösen szép volt. Gyönyörű csiki-csuki, sakk-mattra kijátszva a végén. A régi szép időket idézte, igazi barcás gól volt. Jó lenne újra több ilyet látni.
Nekem a korábban történt Yamal helyzet talán jobban tetszett. Ott is e
gyérintőben járt ide-oda a labda, a 16-oson belül még mellel tették vissza, tiszta grund vagy strandfoci volt. Ha az bemegy szerintem nagyon sokáig néztük volna.[/quote]
A meccs előtt felvetődött a kérdés, hogy most kiesni emelt fővel, vagy a követkző körben belefutni egy mészárlásba. Én azt gondolom, hogy mindenképp meg kell tudnunk, hol tart a csapat. Jöjjön, aminek jönnie kell. Tudjuk csak meg, hol állunk a legmagasabb csúcsokhoz képest.[/quote]
Szerintem mindenképpen a továbbjutás az elsődleges, még ha egy Cityt kapunk is. Ha gyakorlatiasak vagyunk anyagi szempontból sem mindegy és hosszú idő után már ott vagyunk egy Bl negyeddöntőben (ami nyilván valamennyire az utóbbi évek "bizonyítványa"), ráadásul egy lelki tuning is a csapat számára. Bárhogyan is nézzük és bárhogyan is alakultak a korábbi évek, egy 16 közötti kiesés egy Barcának kudarc. Még akkor is, ha ennyi hiányzóval ezer sebből vérzett a csapat.
gránit írta: ↑2024.03.13. 00:07:24
mes írta: ↑2024.03.12. 17:53:08
Robertot a kezdobe es tovabbjutunk. Nagyon reg csokoltuk korbe a laba nyomat is, ugy erzem ma megint eltesz egy fontos labdat, amivel2-3 evig ellesz itt:)
Én is a kezdőbe raktam volna (vissza lehet nézni). Nagyon szép tiki-taka volt a gól előtt. Nem tudom, elég lesz-e ez a hosszabbításhoz, nyilván attól is függ, hogy szerződtetünk-e tkp-t a nyáron. Ebben a szezonban nagyon kevés meccsen játszott, de azokon többnyire erőssége volt a csapatnak.
Közel 2 hónapja nem is játszott, közben volt egy komoly sérülése, a szezon egyik, ha nem a legfontosabb meccsén így nem hiszem, hogy jó ötlet lett volna kezdetni. Plusz az a Raphinha-Fermin duó nagyon kellett a lendületes, direkt játékhoz, amivel kb. meccset nyertünk. A cseréje viszont kellett, mert akkor nagyon instabil lett a kp. középen nem tudtuk megtartani a labdát, szinte félpályáról indíthatta egymás után a Napoli a támadásait.
Ahogy felrakta Xavi a kezdőt szerint hibátlan volt.