Messa írta: ↑2024.02.22. 10:32:01
Nem, egyáltalán nem játszik jól vkp poszton. Ehhez a játékhoz amit mi játszunk, azon a poszton ez nagyon kevés.
Amit mi próbáltunk játszatni ezen a poszton, az régóta bukásra van ítélve, és ez Busquets-cel is csak azért nem került felszínre, mert más posztokon GOAT-esélyes játékosaink voltak. Vicente del Bosque is tudta, hogy ő egyedül oda kevés, és kell egy rendes vkp, mert Busquets nem volt az. Oda pont egy olyan játékos kell, aki taktikai faltol, képes fizikumot vinni a játékba. Teljesen más is a szerepe, mint Busquets-nek, ehelyett egy olyan szerepet kell ott most betölteni, ami Yaya Touré óta nincs betöltve. Martinez hibája nélkül ez egy sima győzelem lett volna, a Napoli részéről kaput eltaláló lövés nélkül. Hónapokkal ezelőtt nem is álmodtam volna ilyesmiről egy BL-nyolcaddöntőben.
Így, hogy ő egy sorral feljebb lépett, hátul elég vékonyak vagyunk, három posztra van talán négy emberünk. Én egy igazi vérszomjas fenevadat igazolnék oda, és Christensen legyen inkább hátul, de nem látom, mi volt vele a nagy probléma.
Abban úgy látszik, igaza van Deco-nak, hogy több fizikumra van szükség, mert mindkét félidő végére elfáradtunk, és ebben a BL-kiírásban nem ez volt az első és nem is a második ilyen mérkőzésünk.
Troym írta: ↑2024.02.22. 12:28:59
Hozzáteszem, ha 2016-17 óta fennáll a probléma, akkor valójában Xavi távozása óta létező a probléma és maga Busi sem volt elég soha az elvárásokhoz.
Szerintem pont azóta létezik, hogy Busquets színre lépett, előtte komoly vkp-ink voltak. Mivel akkor 80%-ban nálunk volt a labda, nem láttuk jelentőségét ennek a posztnak, de szerintem már 2013-ban a Bayern ellen látszott, hogy mezőnyben nagyon gyöngék vagyunk. Busquets meg soha nem is ebben a szerepkörben játszott, most egy olyan posztot kell befoltozni, ami régóta nem létezett a csapatban, és nem Busquets helyét kell átvennie Christensennek meg a leendő vkp-inknak (a mélységi irányító gyakorlatilag de Jong, aki igazából a szerepét átvette).
FcBarcelona1 írta: ↑2024.02.22. 13:05:59
A MD-n most olvasom, hogy a tegnapi döntetlennel szinte semmi esély a klub VB-re. Nyerni kellett volna a 2 meccsen, hogy előzzük az Atletico Madridot. Tegnap volt esély a győzelemre. Eszembe jut Péter írása arról, hogy nem élünk a lehetőségekkel.
Úgyis panaszkodunk a sok meccs miatt, nem kell nekünk klubvilágkupa. Főleg, hogy ez már kezd hajazni egy szuperligára, az meg fúj. Hozzáteszem, ha nem lenne benne ennyi töltelékcsapat (5 észak-amerikai, 4 afrikai, egy óceániai, 4 ázsiai, te jó ég, minek kellenek ezek a csapatok), és a top csapatok játszanának évente egy jó hosszú tornát, az már egész jó buli lenne.