Bajnokság 100%, BL 90% hogy a Madrid nyeri, SAJNOSbence0330 írta: ↑2024.02.26. 16:35:48Szerintem idén ezzel pont nincs sok baj nálunk sem. Mi fordítottuk meg a legtöbb meccset, mi lőttük a legtöbb gólt a végén, stb. Xavi bejelentése óta 13 pontot hoztunk a 15ből, de lehetett ez volna 6-7 is, ha nem döntjük el a meccseket nagy mentális erőt tanusítva a végén. BL-ben is a fontos meccsen nagyon odatettük magunkat, pedig ott remeghettek a lábak.Mascherano14 írta: ↑2024.02.26. 12:02:48Egészen érthetetlenül össze-visza ítélkeznek a spanyol bírók, mióta VAR is van. Korában volt minden bírónak "jellegzetessége", ami elfogadható egy bizonyos szintig, hiszen emberek. Ahhoz lehetett alkalmazkodni. De most inkább össze-vissza ítélkezés megy, meccsen belül is, ami persze dühítő mindenkinek. És erre tesz rá a VAR, amit néha érthetetlen okból nem használnak. Most a real járt rosszul, de "túlélte". És amúgy is gyengék voltak, de mégis győznek. Mentalitás!!!
A bírós résszel abszolút egyetértek sajna. Jó példája szerintem a kihívás. Elvileg ugye csak 100%-os hibára lehetne kihívni, aztán ezt olyan, mintha teljesen elfelejtették volna. Néha a semmire kihívják a bírót, néha meg a biztosra sem.
A Reált nem féltem, ezt a meccset nem láttam, de korábban jópárat, és jól játszanak, még akkor is, amikor rengeteg hiányzójuk van. Duplázást sem zárnám ki.
La Liga / Copa del Rey
- Camp Nou99
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 412
- Csatlakozott: 2020.05.31. 14:32:47
- Tartózkodási hely: Surány
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11675
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Szerintem idén ezzel pont nincs sok baj nálunk sem. Mi fordítottuk meg a legtöbb meccset, mi lőttük a legtöbb gólt a végén, stb. Xavi bejelentése óta 13 pontot hoztunk a 15ből, de lehetett ez volna 6-7 is, ha nem döntjük el a meccseket nagy mentális erőt tanusítva a végén. BL-ben is a fontos meccsen nagyon odatettük magunkat, pedig ott remeghettek a lábak.Mascherano14 írta: ↑2024.02.26. 12:02:48Egészen érthetetlenül össze-visza ítélkeznek a spanyol bírók, mióta VAR is van. Korában volt minden bírónak "jellegzetessége", ami elfogadható egy bizonyos szintig, hiszen emberek. Ahhoz lehetett alkalmazkodni. De most inkább össze-vissza ítélkezés megy, meccsen belül is, ami persze dühítő mindenkinek. És erre tesz rá a VAR, amit néha érthetetlen okból nem használnak. Most a real járt rosszul, de "túlélte". És amúgy is gyengék voltak, de mégis győznek. Mentalitás!!!
A bírós résszel abszolút egyetértek sajna. Jó példája szerintem a kihívás. Elvileg ugye csak 100%-os hibára lehetne kihívni, aztán ezt olyan, mintha teljesen elfelejtették volna. Néha a semmire kihívják a bírót, néha meg a biztosra sem.
A Reált nem féltem, ezt a meccset nem láttam, de korábban jópárat, és jól játszanak, még akkor is, amikor rengeteg hiányzójuk van. Duplázást sem zárnám ki.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Ezért is van szükségük Mbappéra. Gondjaik vannak a góllövéssel, Bellingham erőn felül teljesít a szezonban ebben, de most ugye ő is kiesett.
Kiszenvedett győzelem pedig itt is, ott is volt, nem kevés. Érthető az örömük, egy újabb bukta után még jobban remeghettek volna a lábak a következő meccseken. Mi is fülünket-farkunkat behúzhattuk a Celta elleni győzelem után, de nagyon kellett hozzá, hogy még lehessenek álmok a sikeres szezonhoz.
Kiszenvedett győzelem pedig itt is, ott is volt, nem kevés. Érthető az örömük, egy újabb bukta után még jobban remeghettek volna a lábak a következő meccseken. Mi is fülünket-farkunkat behúzhattuk a Celta elleni győzelem után, de nagyon kellett hozzá, hogy még lehessenek álmok a sikeres szezonhoz.
Modric és az egész csapat úgy örült a gólnak, hogy abból az látszott, hogy belülről sem volt az a győzelem sima vagy egyértelmű. A sokadik ilyen meccsük volt idén.
Ha Kroos és Modric távoznak is, gyakorlatilag korlátlan lehetőségük lesz pótolni őket. Hatalmas pénzek szabadulnának fel a keretükből, és egyébként is kedvükre igazolhatnak, még ha maradnának, akkor is igazolhatnak melléjük számtalan klasszist. Nem szorulnak arra, hogy Camavinga és Tchouameni helyettesítse őket. Ők is ott lesznek persze.
Rémunalmas játékot játszanak, én elaludtam úgy a 30. perc környékén. De hát Real Madrid-meccset elég a 80. percben bekapcsolni, ezt már kb 17 éve tudjuk.
Teljesen más a két klub rajongótáborának ízlése. Egy Barcelona-szurkoló fanyalog, ha a csapat így nyer 1-0-ra, mert mások az igények.
A "volnát" tartalmazó véleményeket nem értem. Ha gólt lő a Sevilla, nem nyer a Madrid. Nyilván. Ha meg öt gólt lő a Getafe, akkor nem nyerünk mi. Ha nem véd jól Lunin, nem nyer a Madrid. Nyilván. Ennyi erővel ha mind a 4 gólunkat kihagyjuk, akkor nem nyerünk. Mi ennek az értelme? A volna azért volna, mert a valóság más. Különben nem lenne volna.
Rémunalmas játékot játszanak, én elaludtam úgy a 30. perc környékén. De hát Real Madrid-meccset elég a 80. percben bekapcsolni, ezt már kb 17 éve tudjuk.
Teljesen más a két klub rajongótáborának ízlése. Egy Barcelona-szurkoló fanyalog, ha a csapat így nyer 1-0-ra, mert mások az igények.
A "volnát" tartalmazó véleményeket nem értem. Ha gólt lő a Sevilla, nem nyer a Madrid. Nyilván. Ha meg öt gólt lő a Getafe, akkor nem nyerünk mi. Ha nem véd jól Lunin, nem nyer a Madrid. Nyilván. Ennyi erővel ha mind a 4 gólunkat kihagyjuk, akkor nem nyerünk. Mi ennek az értelme? A volna azért volna, mert a valóság más. Különben nem lenne volna.
A góljuknál éppen hogy nekik kedveztek a bírók meg a VAR. A beívelésnél Rüdiger lesen téblábolt és feléje szállt a labda, azt már jelezhette volna a partjelző.
Utólag belemagyarázták, hogy nem akart játékba avatkozni. Akkor ezek szerint csak arra járt.
Utólag belemagyarázták, hogy nem akart játékba avatkozni. Akkor ezek szerint csak arra járt.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8579
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ez olyan furcsa a számomra. Ha mi játszunk rosszul és mégis behúzzuk a meccset 1 góllal a hosszabbításban vagy az utolsó 5-10 percben, akkor nem érdemeljük meg, menjen el a fél csapat Xavival együtt, de ha a Real csinálja, akkor pedig mennyire erősek fejben, micsoda mentalitás stb.Mascherano14 írta: ↑2024.02.26. 12:02:48Egészen érthetetlenül össze-visza ítélkeznek a spanyol bírók, mióta VAR is van. Korában volt minden bírónak "jellegzetessége", ami elfogadható egy bizonyos szintig, hiszen emberek. Ahhoz lehetett alkalmazkodni. De most inkább össze-vissza ítélkezés megy, meccsen belül is, ami persze dühítő mindenkinek. És erre tesz rá a VAR, amit néha érthetetlen okból nem használnak. Most a real járt rosszul, de "túlélte". És amúgy is gyengék voltak, de mégis győznek. Mentalitás!!!
Mellesleg a Sevilla is simán megnyerhette volta, a nagyobb helyzeteik talán nekik voltak. Ha Lunin nem úgy véd vagy En-Nesyri 6 méterről nem lövi ki a stadionból a labdát meleg lehetett volna a pite.
Aki szerint Modric és Kroos nem fog hiányozni annyira és majd Tchouameni meg Camavinga helyettesíti őket, annak érdekes lehet a tegnapi meccs. Megint a két öreg húzta ki őket a katyvaszból.
Forca Barca!!!!
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1011
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Egészen érthetetlenül össze-visza ítélkeznek a spanyol bírók, mióta VAR is van. Korában volt minden bírónak "jellegzetessége", ami elfogadható egy bizonyos szintig, hiszen emberek. Ahhoz lehetett alkalmazkodni. De most inkább össze-vissza ítélkezés megy, meccsen belül is, ami persze dühítő mindenkinek. És erre tesz rá a VAR, amit néha érthetetlen okból nem használnak. Most a real járt rosszul, de "túlélte". És amúgy is gyengék voltak, de mégis győznek. Mentalitás!!!
Nem volt meggyőző a mai real, hiányzott nekik Bellingham, de a bírók megint szivatták őket, a sevilla meg még mindig gusztustalan csapat. Mondjuk ha a madrid nyeli nem zavar, de amúgy gusztustalan a bíráskodás színvonala a ligában, és vérig vannak sértve, ha valaki meg meri jegyezni. Ramosnak meg köszönjük meg, hogy minket segített, a régi csapata ellen meg kapart, mert fordítva várhattuk volna.
A díszbaba tényleg gáz a stúdióban, nem is értem ki adja ehhez a nevét.
A díszbaba tényleg gáz a stúdióban, nem is értem ki adja ehhez a nevét.

-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1011
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Legrosszabb ez a néni, aki óvodás szinten hangsúlyozva olvassa fel az iszonyatosan túlfogalmazott szöveget.
2 ertelmes passzt nem tud adni ez a hot gyenge sevilla 

-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1011
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Ez elkerülhetetlen volt. Már nem bírtam követni a Sevilla sok változását, nem vettem észre, hogy nekik is sok a hiányzójuk. Szép teljesítmény volt, dehat ez kevés.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11675
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Nem nézem, mert Milan meccs van, milyen a Reál?
Gondolom majdcsak begyötörnek egyet.
Gondolom majdcsak begyötörnek egyet.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8579
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Lehet, hogy tartalékos a Real, viszont a Sevilla méginkább.
Lukébakio, Acuna, Lamela mind alapjátékos, plusz mellette még vagy 4-5 cseréjére nem számíthat Flores. A Realnak sokkal mélyebb a kerete, hogy pótolni tudja azt a pár hiányzóját. Ráadásul otthon vannak és a Sevillának is volt már ziccere
Forca Barca!!!!
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Megsérült és le kell cserélni a bírót, szerintem én ilyet még nem láttam.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Szerintem a Sevilla ennyit tud, köszönhetjük nekik, hogy egyáltalán így kaparnak. A Realt tolják a bírók elmélet meg szerintem az utóbbi néhány meccsen bőven megdőlt.
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1011
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Az egészen tartalékos real ellen is csak védekezik a Sevilla, minden támadást lassan készít elő, csak "végső esetben" ivel be. Nehéz lesz ezt így kihúzni, pedig nagyon kéne nekünk az a két pont. 
Az eltiltás jó nekünk, a baszkok veresége nem tudom. Szerintem eddig sem volt reális, hogy velük kell harcolnunk az 5. helyért, így viszont nekik jobban kell hátrafelé nézelődniük, vagy kaparni a biztos BL-induláshoz a 4. helyért. Így azért nagyon fontos lesz nekik is a jövő heti meccs. És igen, játszanak még a Kupában is, ami szintén a mi malmunkra hajtja a vizet, de ott is születhet olyan eredmény, ami felpaprikázza őket ellenünk.
Nekem is az rémlik, hogy nem tudja letölteni. Ez jó hír nekünk, mert egyébként a gyerek hazai pályán ellenünk mindig életveszély.
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Szerintem nem, azt hiszem Yamal is hozott valami eltiltást a kupára még tavalyról, amit nem tudott elégetni a ligában.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8579
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Kicsit el lett kiabálva.bence0330 írta: ↑2024.02.25. 17:00:45És 2-0. 8 pontra lennénk tutira a BL-vonal felett, még akkor is, ha valami csoda folytán nem indulhatna az 5. Egyre inkább előrefelé tudunk nézelődni.Bob_Marley írta: ↑2024.02.25. 16:31:51Hophop a régi motoros Avila,akinek bal lábát mi Is jól ismerhetjük az Osasunabol. Vezet a Betis a Bilbao ellen. Nem lenne rossz egy sevillai győzelem, hétközben meg kupameccse is van a baszkoknak.
Közben ki is állították Nicót, akkor ez így gondolom el is dőlt, 1 félidő alatt emberhátrányban nem fognak fordítani, a Betis nem rossz csapat.
Javítom magam, mostmár 3:1, innen nem valószínű hogy fél óra alatt pont/okat szereznek
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Chino 2024.02.25. 17:49:50-kor.
Forca Barca!!!!
- PorSiempre
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 495
- Csatlakozott: 2020.10.29. 09:40:15
Kupában le tudja tölteni, elvileg .
Vagy nem így van ?
Ab intus enim de corde hominum cogitationes malae procedunt, adulteria, fornicationes, homicidia, furta, avaritiae, nequitiae, dolus, impudicitia, oculus malus, blasphemia, superbia, stultitia. Omnia haec mala ab intus procedunt, et coinquinant hominem.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11675
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
És 2-0. 8 pontra lennénk tutira a BL-vonal felett, még akkor is, ha valami csoda folytán nem indulhatna az 5. Egyre inkább előrefelé tudunk nézelődni.Bob_Marley írta: ↑2024.02.25. 16:31:51Hophop a régi motoros Avila,akinek bal lábát mi Is jól ismerhetjük az Osasunabol. Vezet a Betis a Bilbao ellen. Nem lenne rossz egy sevillai győzelem, hétközben meg kupameccse is van a baszkoknak.
Közben ki is állították Nicót, akkor ez így gondolom el is dőlt, 1 félidő alatt emberhátrányban nem fognak fordítani, a Betis nem rossz csapat.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bence0330 2024.02.25. 17:01:39-kor.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Hophop a régi motoros Avila,akinek bal lábát mi Is jól ismerhetjük az Osasunabol. Vezet a Betis a Bilbao ellen. Nem lenne rossz egy sevillai győzelem, hétközben meg kupameccse is van a baszkoknak.


