Nem, persze, de a spanyolnál kifejezetten jellemzőnek éreztem. Hát, a nyomás olyan érdelemben is igaz lehet, hogy úgy érzi, így hibázhat a legkevesebbet, "biztosra megy", ha nem jön be, akkor mondhatja, hogy de hát a Barcelonában játszik az illető.brazilfan írta: ↑2023.12.23. 08:54:37Nem az összes válogatottnál és nem egyformán mindegyik kapitányra igaz, de ebben a szurkolóknak való megfelelés is benne lehet, sőt mifelénk politikai nyomás is létezett, kevesebb fradista, több honvédos, vagy pont fordítva, mikor hogy.
De talán nem tévednénk nagyot azzal, hogy a spanyol válogatottban Robertónál jobb képességű középpályások játszottak, és nem a kapitányok vaksága miatt került be olyan ritkán a kezdőbe.
SR-nél nem is erre utaltam, mint inkább a szélsőként való szerepeltetésére. Ami addig oké, hogy a kp-n túl erős volt a versenyhelyzet, de a szélen is mindig voltak nála jobbak, az tuti, mivel nálunk is gyenge volt ott. Szerintem Navas 40-hez közelítve is lényegesen jobb szélsőbekk volt, mint SR valaha. De még Carvajal is, aki a Reál messze gyengébbik feléhez tartozik, és alighanem még jópáran, akik nem jutottak eszembe SR időszakából.