Andris írta: ↑2023.11.07. 20:52:14
Szerintem Romeunak, Lewának, Raphinak, Alonsonak abszolút semmi keresnivalója ebben a csapatban. Nulla alázatot, lelkesedést, hajtást, és akaratot látok rajtuk, ezzel pedig vállalhatatlan teljesítmények párosulnak. Nem csak az összteljesítményük, konkrétan minden megmozdulásuk, minden labdaérintésük olyan, amiről azt tudom mondani, hogy minimum semmi bíztató vagy ígéretes nincs benne.
Ne már. Raphinha top focit mutatott a sérülése előtt, és 50 percenként hozott gólpontot (az meg, hogy ő nem akar, mikor mad man tekintettel sprinteli végig a meccset, hát ne már, sok mindent lehet mondani róla, de ezt nem... főleg, hogy utána a harmadekkora intenzitású Ferránt pont emiatt védted... akit amúgy én is agilisnek láttam, és én is őt tartottam volna fent a pályán most pl. Lewy, de akár Raphinha helyett is, de akaratban köze nincs a brazilhoz). Lewy is szórta a gólokat a sérülése előtt. Benne kevesebb az alázat, klasszis, és tudja is magáról, de azért akar annyira, hogy inkább mohamedként megy a hegyhez hátra, mintsem várja azt a semmit, ami mögötte történik. Romeu meg Alonso ja, ilyen csapat ellen cserének azért bele kéne, hogy férjenek, és ezt a szintet meg is ütik, nem is miattuk kaptunk ki, de ők mehetnek, igen.
Az első két játékosnál nem tudom eldönteni, hogy még nem kapták el a meccsritmust, vagy ahogy szétesett a csapat, úgy ők is. Igazából mindegy, mindkettő Barca-szintű játékos, a mostaniban meg egyértelmű Barca-kezdő szintű játékosok. Ne sérülés utáni első két meccs alapján ítéljük meg a szintjüket, főleg akkor ne, mikor az egész csapat hóttgyenge. Amúgy ja, mindkettő teljesítménye kritikán aluli volt, nem vitatom. De a helyére beállt Yamalé, vagy épp Ferráné is. Felixé nem minősíthetetlen, de nem is jó. Ha mindegyik támadónk hóttbéna lesz hirtelen, ott rendszerszintű-edzői hiba van, ilyen véletlen nincs, az tuti. Na az ilyesmi esetben derül ki, ezen a téren mit tud az edző, Ancelotti pl. ezért x-szeres BL-győztes, mert tud bánni a játékosokkal az esetek 90%-ban. Ez az, amit egyelőre én nem látok Xaviban sajnos, max évek múlva.
Lewy a játékot akadályozza kicsit, igen, de ha kap majd megint lasztikat, akkor megint gólokat fog lőni.
De én most konkrétan senkit nem vennék elő egyénileg, látszik, hogy tényleg mindenki szét van esve.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy