Andris írta: ↑2023.09.23. 22:19:55
Extra volt, nem pedig az alap elvárható, ilyen körülmények közt, ilyen ellenféllel. Szerintem.
Egy szóval sem mondtam olyat, hogy elfogadhatatlan volt az első 80 perc, pusztán azt mondtam, hogy addig nem történt semmi váratlan, hiányzott éppen az, ami a végén összejött.(nevezzük azt bárminek is), de legyen extra, ahogy nevezted.
Igen, extra volt, de éppen ez az extra jelentette a különbséget.
Minél több ilyen extrára lesz képes a csapat, annál közelebb fog kerülni ahhoz a nemzetközi tophoz, amihez szeretnénk közeledni.
Megnéztem a videot, elolvastam amit írtál. Valami mindíg hiányzott, igen. Nevezhetjük szerencsének, a tökéletes koncentráció hiányának, a védő jobb helyezkedésének vagy bárminek. Nem jöttek be a dolgaink.
A lényeg szerintem az, hogy addig nyomtunk, míg meg nem reccsentek. Nem adtuk fel, nekik fogyóban volt a koncentráció, nálunk minimum maradt vagy élesedett, hiszen föléjük kerekedtünk. Megérezte a csapat a vér szagát és pozitívan reagált.
Nekem éppen ez tetszett és ez jelentette a különbséget, azaz az extrát.
Minél gyakrabban képesek leszünk ilyesmire (amennyiben az adott meccs korábbi szakaszában nem sikerülnek a megoldásaink), annál erősebb csapat leszünk.
Ha jók akarunk lenni, ennek az extrának szépen apránként be kell olvadnia az elvárható teljesítmények közé. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindíg össze is fog jönni.
Nem aktuális hasonlat, de fénykorában az MSN is képes volt számolatlanul elpuskázni lehetőségeket, miközben az ellenfél néha helyzet nélkül is talált gólt, de tudtuk, ha máskor nem is, valahogy a végére fordítani fogunk, mert addig megyünk, míg meg nem reccsentjük őket.
Sonoma írta: ↑2023.09.23. 23:15:51
A kulcs mozzanat nekem az volt, amikor Xavi 4 támadóra váltott.
Ezáltal Lewa tehermentesítve azt csinálhatta amihez ért, befejező csatárként mozoghatott a védők között. Az első félidőben nem egyszer mozgott vissza a Celta védelemből labdáért. Ez nem az ő világa. Szenvedett is, ahogy szokott.
Meg kell dícsérnem Xavit, hogy túl lépte a saját árnyékát és mert merészet húzni (önmagához képest).
Meghúzott olyat a megfelelő időben és körülmények között, amit korábban hiányoltunk.
Ennek a húzásnak én is kifejezetten örülök. Ezzel a két korábbi könnyed győzelmet sem annulálta, hanem egy picit megerősítette.
Mentálisan nagyon kellett ez a mai siker és az, hogy ez ráadásul így sikerült, kimondottan jó dolog!
Reméljük, hogy nem egyedi, ritka esetet láttunk....