
Sevilla kontráin kívül amúgy eléggé unalmas meccs.
Talán itt jobb helyen van.
Ez sem ígérkezik "kés a vajban" kirándulásnak, de Lucho minden lehetőséggel rendelkezni fog, hogy maradandót alkothasson Párizsban.
Azért azt hozzátennén, hogy már jóval Pep előtt elkezdték a költést, és akkor volt sok-sok besült igazolásuk. Pepnél ezek redukálódtak, de addigra a City el is ért egy szintet, könnyebben válogatottak, hiszen már a pénzen kívül is volt vonzóéreje a klubnak, amit csak növelt a sztáredző érkezése. Ő pedig tényleg jól építette a csapatát, de nem is kellett fillérezgetnie, mint jelenlegi Barcának, ahol 1-2 millióért is kötni kell az ebet a karóhoz. Szóval egyben van most ott minden, top edző, top játékosok, erős anyagi háttér.
Igen, azért a City-nél nem úgy megy az építkezés, hogy ész nélkül horror áron vásárolnak. Nem tudnék hirtelen 1 flop-ot se mondani onnan, és ha jól rémlik 100+os igazolásuk nem is volt. Ellenben mondjuk a MU-nál Maguire, Anthony, stb.MessiNeymarSuarez írta: ↑2023.06.11. 09:16:49Ráadásul építkezni is kiválóan tud, egy olyan Cityt vett át anno amelyik kapura lőni nem tudott a RM ellen, ellenünk is sorra csontra kizúgtak, ehhez képest elég hamar sikerült lecserélni a tengelyt aminek aztán 1-1 elemét minden évben kozmetikázik-újragondol, és már zsinórban harmadik évben komoly tényező a BL-ben, ha nem gondolja túl a Chelsea ellen az is meglett volna 2 éve.
Persze ehhez kellett a bizalom, ha egy kínos Monaco elleni kiesés után elküldik akkor most nem itt tartanának.
...
TM-en összeszámoltam, Pep idekerülése óta a City 1.2milliárd euroért igazolt és 512millióért adott el, eközben mi:
1.28milliárdért igazoltunk és 850millió euro értékben adtunk el, amit nagyon felhúz Neymar 222milliós ára.
Ez csak statisztika. Mindenki tudja aki nem háttal ült az elmúlt 10 évben a tv-nek, hogy egy jókor jó helyen edző volt mindig is.
Ráadásul építkezni is kiválóan tud, egy olyan Cityt vett át anno amelyik kapura lőni nem tudott a RM ellen, ellenünk is sorra csontra kizúgtak, ehhez képest elég hamar sikerült lecserélni a tengelyt aminek aztán 1-1 elemét minden évben kozmetikázik-újragondol, és már zsinórban harmadik évben komoly tényező a BL-ben, ha nem gondolja túl a Chelsea ellen az is meglett volna 2 éve.Fernando írta: ↑2023.06.11. 09:01:45Tény, fel lehet róni neki, hogy mindig jó kerettel és bajnokeselyes csapattal dolgozott, de ezt a nyomást bírni is kell és fél kell nőni a feladathoz. Hiába vagy jó edző, sőt kiváló (lsd.: Emery, Valverde, stb.) ha nem bírod a nyomást és nem tudsz újítani, szintet lépni magadhoz képest hiába minden. Ez teszi naggyá őt, ahogy Kloppot is pl. Nem a biztonságra törekszik, hanem meg tud ujulni.
Pep nem csak a saját csapataira van nagy hatással, hanem a teljes élfocit átalakította ötleteivel. Ez a legnagyobb dolog.Cseri írta: ↑2023.06.11. 08:11:15Ha Pep semmit sem nyerne már edzőként,akkor is a legnagyobbak közé tartozna. Minden csapatával minimum bajnok lett,szinte minden évben 100 felett van a szerzett gólok tekintetében a csapata,ahol ő az edző, ott rajta van a keze nyoma a csapaton, felismerhető a stílus. Hasonló költségvetésű klubok vannak,meg lehet nézni hol tartanak eredményességben,mutatott játékban, stílusban.
Tegnapi meccsről pedig,a city fáradtnak tűnt,de még így is focizni akart,az inter meg ezt elrontani,jól is ment nekik. Fociban nincs,ha,de Silva tekerése bemegy a meccs elején,sokkal jobb meccs lehetett volna...
Én a fórumnak passzív tagja vagyok, inkább csak olvasom, de azt viszont igen aktívan.Troym írta: ↑2023.06.10. 23:46:06115 rendbeli szabálysértés, könyvelési visszásságok. Ez a bajom. De persze nagyon szakmai az építkezés.
De nem arabozok, olajos csapatnak írtam. Az orosz, amerikai milliárdosok is ugyanolyan kártékonyak. (Ld Chelsea) Ettől még a véleményem nem kevesebb, mint a tiéd, téged nem sértegetlek, véleményed tiszteletben tartom, szerintem ennyit te is megtehetsz.
Az Inter játéka szerintem meg nem "hányadék" csak azért, mert kiestünk velük szemben. A mai Inter is nyert volna ellenünk szerintem. (Sajnos)
115 rendbeli szabálysértés, könyvelési visszásságok. Ez a bajom. De persze nagyon szakmai az építkezés.
Nem értem miért zavar, de mindegy is.