Chino írta: ↑2023.08.22. 15:32:48
Én a sok szidás mellett azért valamennyire megvédeném őt. A Getafe és a Cadíz ellen is amikor a 16-oson belül vagy annak előterében helyezkedett folyamatosan két-három ember lógott a nyakán, akkor tudott labdát átvenni, ha visszalépett szinte Gündoganékkal egyvonalba. Pedig folyamatosan mozgott, de a védők miatt vagy nem lehetett megjátszani vagy nem kapta időben/pontosan a labdát.
Lehet olyan véleményt odabökni, hogy nem veszélyes a kapura, de ez elég felületes megfogalmazás. Én meccs közben sokszor csak őt figyeltem, és folyamatosan mozgott, de 1-2 védő csak őt figyelte és ragadt rá, így pedig bármely játékosnak a posztján baromi nehéz dolga van és nehéz érvényesülni. Viszont ezzel embert is visz el, nem hiába kerülnek a szoksásosnál többször helyzetbe középpályáról vagy akár lendületből érkező védők.
Plusz elég magasra tesszük a lécet vele kapcsolatban, sokszor elfelejtjük, hogy pl. Suareznek az utolsó 2-2,5 évében (fiatalabban mint a lengyel) rendre két-három tiszta helyzet kellett egy gólhoz, amiket Messitől többnyire elő is készített.
Szerintem senki nem a mezőnymunkáját kritizálja, mert többször is visszajön még a saját térfelünkre is labdáért. A gond ott kezdődik, hogy a lejtmenetben lévő Suarez rossz teljesítménye őt sem menti fel, a vb után nagyon szétesett, és úgy tűnik egyelőre az új szezonban sem a régi Lewát idézi. Ő is ember, meg nem a karrierje csúcsán jött ide, de tekintve hogy ő az egyetlen 9-es, akinek tavaly a bajnok címet köszönhettük részben, kevés lesz az, hogy folyamatosan mozog. Lehet álmodozni szerintem arról, hogy majd a szélsőink fejenként összedobnak 10-15 gólt, aztán úgy is jó, szerintem egy jó és gólerős Lewa nélkül még jobban szenvedni fogunk, mint tavaly. És lehet akármilyen jó a védekezésünk, ha előre felé ennyire szenvedni fogunk (részben Lewa miatt igen) akkor megette a fene az egészet.