gránit írta: ↑2023.04.23. 22:07:21
bence0330 írta: ↑2023.04.23. 21:20:37
objektíve sokkal ererdményesebbek európában, mint a spanyolok. Olyan sok pofont nem kaphatnak, mert szépen döntőznek-nyernek majd minden évben.
annyira erős a liga, hogy a Cityn kívül nem lehet tudni, ki lesz épp elődöntős, mert sokan vannak már a BL-helyekért vívott küzdelemben is, nem csak magában a BL-ben.
EL-ben egy talpon álló csapata nem maradt az angoloknak. Az elődöntő előtt ki lett pofozva az összes. A spanyoloknak van egy BL-elődöntősük meg egy EL-előöntősük, míg az angoloknak egy BL-elődöntősük.
Nem eredményesebbek az angolok. 10 éves időtávot azért adtam meg, mert szépen lefed egy viszonylag nagy, de nem túl nagy időszakot, nem pedig találomra kiválasztva pár évet, amikor éppen egyik vagy másik volt eredményesebb.
Különösebb bajom amúgy nincs az angolokkal, csak hájppal, ami körülvetetik. A kamu hájpoknál nincs rosszabb.
Egy évben, a gyengébb sorozatban. Kétlem, hogy ez a mérvadó. A 20-as sorozatban az angol és a spanyol csapatok sem voltak sehol, tehát akkor akkor a német és a francia bajnokság volt a top?
Ha az 5 év random, akkor a 10 év is minimum annyira az, de szerintem azért méginkább, mert senki nem azt vitatja, hogy 10 éve talán még a spanyol volt az erősebb bajnokság, vagy partiban voltak, részletkérdés. Hanem hogy az elmúlt 4-5 évben vált el egymástól a kettő, nem kicsit. És a vita tárgyát képező időszak alatt hatalmas angol fölény van.
A hájpnak mindig van alapja. Gyorsabb, energikusabb foci, megüti az emberek ingerküszöbét, itt is ez a topik megy a legjobban, más helyeken is, mert egyszerűen az angol meccseket végig lehet nézni tömény unalom nélkül, az emberek többsége legalábbis így van vele. Ha valaki nem, más tészta, de a többség dönti azt el, hogy a PL a legizgalmasabb bajnokság, azt meg a számok, hogy az a legerősebb is, bőven.
Csaba: persze, értem, csak közben meg korábbi években a reált verték ki az angol csapatok, 20-ban a City, 21-ben a BL helyekért küzdő CFC Az összkép nagyon az angoloknak áll, ezen nem változtat szerintem az, hogy van egy BL-ben hébe-hóba verhetetlen Reál, aki meg tudja őket fogni, és ez is igazából 1 év, a tavalyi, amikor minden összejött nekik, meg a mostani CFC, akik kb alsóházi csapat a PL-ben.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha