Meg kell védenem Xavit!bence0330 írta: ↑2023.04.19. 10:25:10Szerintem nem azzal van a gond, hogy nem tudja átadni, amit akar, mert azt pár hónap után már sikerült, fura lenne, ha hirtelen nem így lenne. A játékosait menedzseli rosszul, de azt nagyon. A támadók leépülése (ez a klub nyomásának a sara is, nem csak az övé, de azért mostanra már biztosan benne van ő is vastagon), Lewy, Pedri túljátszatása, Kessié, fiatalok, általánosságban rotáció hiánya, Depay nevetséges elküldése, stb. És a támadók egyszerűen már leépültek annyira, hogy a VB óta az egy szem Raphinha az, aki képes valamit csinálni, ő meg nyilván nem akkora gólvágó, hogy eldöntse az összes meccset, főleg, ha rá hárul már kb minden, mint anno Messinél, szervezés, gólhelyzetek kialakítása és góllövés is egyszerre, és a limitáltabb képességével ezt ő nyilván nem tudja egyedül megoldani, pedig próbálkozik, és az iszonyatos akarásával ebbe ő is beleroskad lassan. A gólok hiányán így nem kell csodálkozni sajna, hogy nincs, aki lője őket. Közben Pedrit is ő nyírta ki, ami miatt nem elég kreatív a középpálya, Gavit szerintem túlságosan átnevelte pitbullba, mikor sokkal ötletesebb játékot tudna játszani, ha nem ez lenne a fő feladata, és lenne rá ereje - meg nem lenne túltolva ő sem.
A Busuets-SR ügyről nem is szólva, de mondjuk az inkább más meccseken probléma, nem a Girona elleni támadásépítésben, mert oda pont rendben lennének, nem rajtuk múlik.
Így gólok szempontjából az lett a végeredmény, hogy nem maradt kreatív középpályás, és nem maradt elöl értelmezhető támadó, pedig a maga szintjén mind a négyen jó játékosok, függetlenül attól, mit jelent valakinek a Barca-szint. Hogy jók, sőt, némelyeke nagyon jók, az nem kérdés.
Lehet ebben fejlődni, de idénre ezt sajnos elbaltázta elég durván. Enne ellenére örülök, hogy annyira összegyúrta a rég látott nagybetűs Csapatot, hogy ezen 13 pontos előnyben kellett elkezdeni aggódni. És 99%, hogy hozunk egy kétkupás szezont, ami remek, de jövőre nagyot kell lépnie előre ezen a téren szerintem.
Lewa, azért gyenge mert nem kap labdát, Raphinha, pedig semmivel se jobb, mint Fati, vagy Torres. Nem hiszem, hogy Xavi sara lenne, hogy profi érett játékosok nem képesek normális meccset lehozni. Az, hogy nincs cserepad szintén nem az ő hiába. A gazdasági helyzet okozza. Amúgy, meg nem tudsz nála jobb edzőt mondani a Barcelonához. Nem véletlenül nyert meg, egymás után három classico-t.
Idén a bajnokság legyen meg valahogy, aztán jövőre tovább kell építkezni, megnyerni a BL csoportot, vagy legalább továbbmenni és a legjobb nyolcig elvergődni. Nálunk most eredményekre van szükség, a játék bőven ráér. A Real is ezt csinálja évek óta, ott szép játékot nem látni. Legalábbis tavaly a BL-ben biztos nem volt, mert azt végignéztem