gránit írta: ↑2023.03.05. 21:18:00
Aki meg ilyen fölényes a csapattársával szemben, az legalább lője is be a büntetőt.
Az első félidő szerintem még egészen rendben volt, bár akkor is pontatlanok voltunk. A Madrid ellen is meg most is alig volt több mint 80%-os a passzhatékonyságunk. Raphinhának a gólja mellett volna egy szép kiugratása, ezek hiányoznak a gyakran statikus játékunkból, de a második vonalban nem volt érkező, vérbeli befejező. Egy ilyenre is szükség lesz, mert Lewandowskit leszámítva nincs ilyen játékosunk jelenleg.
A végeredmény Araújót igazolta, és ezen a meccsen sem biztos, hogy tudtunk volna lőni egy másodikat, ahogy az előző meccseken sem.
Az a baj, hogy szerintem egy ilyen csörte után sokkal nehezebb belőni a tizit. Ugyanúgy, mint ahogy a 119. percben csak emiatt becserélve is, EB-VB meccsek sorra dőltek el ezen, EB-n ugye a döntő is. Egy fejben nem túl erős játékoson ez még plusz nyomás, hogy bizonyítania kell, miért ő lőtte. Nekem mondjuk röhejes az egész, mert pont érkezett a csapatba 1-2 igazi 11-es lövő, akik a pályán is voltak, és ha a fejben gyenge brazilnak nem is adjuk, legalább Kessiének, akinél higgadtabb játékos nem sok van, főleg nálunk. De ha már Torres volt, onnantól kezdve sejthető volt, hogy kihagyja, hogy Fati megpróbálta tőle elvenni. Én legalábbis így láttam.
Raphinha 2 kreatív kiugratással és 1 belőtt labdával juttatta 3 ziccerhez Fatit, szóval ezt abszolút megtette, neki legalább 1+2 körül kellett volna zárnia, ha van igazság, ő annál többet nem nagyon tehet, hogy 3 tökéletes lasztit tálal 1 meccsen a játékos lábára-fejére. Bár lehet, hogy a volna szó helyett más akartál írni, akkor semmi.
Igen, egy kilences kell, hogy Barbera miért nem kap perceket, mikor Alarcón is kap párat, azt nem értem. Nyáron mindenképp kell szerezni valakit kis pénzért, aki legalább egy erős középcsapat szintjén jó befejező csatár.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha