Ez mondjuk pont egybeesik Xavi érkezésével. Azért nála legalább annyian fejlődtek vissza, amennyien javultak.
Ezek a taktika változásával függnek össze, plusz pedagógiai problémákkal. (Szerintem) Xavi nem elég jól használja az utánpótlást.
Ez mondjuk pont egybeesik Xavi érkezésével. Azért nála legalább annyian fejlődtek vissza, amennyien javultak.
Nico egész tavasszal értékelhetetlen volt, pedig ha valaki ő aztán minden poszton játszott. Szóval eddig úgy néz ki, hogy nem ő lesz az új Rakitic.
Ügyesen játszott, és lehetne is használni, ahogy Robertot is. Busquets és Kessie sajnos eddig felejtős. De a középpályával kezdeni kell valamit, nincs senki aki távolról rálője.
Én sem tartom egy világverő csapatnak, de hogy a bajnokságban hogyan szerepelnek az független ettől.sansz írta: ↑2022.09.29. 16:30:40
Nem nézem le az ellenfeleket, de azért az Inter egyáltalán nem félelmetes. Igaz, most nem követem az olasz focit, csak ránéztem, hogy hét bajnokiból hármat elvesztettek, ráadásul elég egyértelműen, a kicsit erősebb csapatoktól kikapnak, a gyengéket megverik...tipikus olasz középcsapat fazonja ez. A Bayern a Barca és az Inter legyőzése mellett szintén nem nagyon dicsekedhet.
Nem nézem le az ellenfeleket, de azért az Inter egyáltalán nem félelmetes. Igaz, most nem követem az olasz focit, csak ránéztem, hogy hét bajnokiból hármat elvesztettek, ráadásul elég egyértelműen, a kicsit erősebb csapatoktól kikapnak, a gyengéket megverik...tipikus olasz középcsapat fazonja ez. A Bayern a Barca és az Inter legyőzése mellett szintén nem nagyon dicsekedhet.Chino írta: ↑2022.09.27. 21:54:06
Nem azzal van a baj, hogy néhány játékos kiesett, hanem, hogy ez nem néhány meccs. Araujo gyakorlatilag az őszi szezonra off, Koundé egy hónap, Bellerin kérdőjel. A középpályáról az egyik stabil ember, előlről a legjobb formában lévő támadó (na, jó Lewa mögött, de ő más típus)
És ők mind egyszerre a szezon egyik, ha nem legfontosabb időszakában. Inter oda-vissza, itt az egész BL szezon elmehet, ráadásul az egészséges játékosok és forma alapján még a németek is foghatók lettek volna. Lesz egy Clasicó, ebben a szoros versenyfutásban ez nem csak presztízs, de 6 pontos meccs is, utána egy Bilbao-Villarreal duó, ami full csapattal is nehéz. Ez mind egy hét alatt, aztán a Bayern.
Én ezt a "bevásárlást azért nem érzem túlzónak, vagy pazarlásnak. Egyedül Raphinhára lehet mondani, hogy bírtuk volna nélküle. Viszont akkor szinte biztos volt, hogy Dembélé megy.
Az a gond, hogy akkor esik ki többek között a védelem két oszlopa, mikor egy hónap alatt 6 rangadót játszunk. (+3 "kisebb")
Itt eldőlhet a Bl szezonunk, a bajnokságban pedig hatalmas hátrányt szedhetünk össze.
Szerintem a legtöbben ezért pesszimisták.
Ráadásul mindezt válogatott hokimeccsek miatt.
Huh, megnéztem a brazil összefoglalót, kegyetlen. Csak idegesítő, hogy ezek a 18 méteres lövései nálunk kifelé pattannak a kapufáról, ott meg befelé. De persze a gólpassz sem volt semmi, és ennél látványosabb fejesgólt sem nagyon láttam még... majd belenő a Barca-mezbe is, és akkor simán pótolja Dembélét. Most még nem feltétlen.
Én pedig az egyik legoptimistább, de most, ha nem is sötéten, de félve és kissé pesszimistán látom a helyzetet.visca el barca írta: ↑2022.09.28. 12:23:01szerintem én vagyok a legpesszimistább ember itt a fórumon, de azért várjuk ki a végét.
Egyedül araujo biztos két hónap off. Koundét hátha összedrótozzák 2 hét alatt, de jong, dembele, depay meg bellerin sérülése meg annyira nem komoly. remelhetoleg.
mallorca ellen pihenhet mindegyik, az inter elleni meccsig meg van 1 hét. a mallorca ellen egy ts, balde, garcia, christensen, akárki, pedri, busi, gavi, fati/torres, lewy, raphinha kezdővel is hozni kell a meccset.
szerintem én vagyok a legpesszimistább ember itt a fórumon, de azért várjuk ki a végét.