Depay kapcsán inkább arról van szó, hogy újra és újra emlékeztet minket az élet arra, a foci egy kemény üzlet is. Mondhatjuk, hogy vannak esetek, mikor a játékosnak figyelembe kell vennie puszta jószándékból a klub érdekeit és a klubnak jószándékból figyelembe kéne vennie a játékos érdekeit, de végső soron mindig az érvényes, ami a papírra van írva.
Depay a legnehezebb időszakban segített a csapaton, mesterségesen alacsony fizetésért jött az első évben. Nyilván volt mögötte a saját részéről is hideg kalkuláció (megmutatja magát, megragadhat a Barcelonában, sztárstátuszba emelkedhet), viszont ezzel együtt is óriási gesztust gyakorolt. Most, hogy a klubnak is kéne gyakorolnia egy gesztust, nem teszi meg, a Barcelona részéről szintén érthető módon (jöttek azóta jobbak, figyelni kell a bérsapkára, Depay nem volt _annyira_ helyettesíthetetlen). De ha ez így van, akkor egyszerűen senki ne lepődjön meg azon, hogy egy racionalisan gondolkodó focista nem ad kedvezményt, nem enged a hátralékból, nem tesz újabb baráti lépéseket, szótlan távozás helyett várja a pénzét, satöbbi.
A kölcsönös, hosszú távú bizalom megteremtéséhez, egy csapaton belüli fesztelen légkör kialakításához kétoldalú lépések kellenek. Persze, érthető módon lehet azzal érvelni, hogy a Barcelonának most erre se pénze (khm, milliós igazolások), se ideje, se szándéka, se nem illik bele a Laporta-féle stratégiába, a Csapatnál senki sem lehet nagyobb. Csak őszintén nem értem, miért kerül akkor mindig elő a távozni nem akaró, pénzükért sorban álló játékosok hibáztatása.
Agreement reached between Barcelona and Manchester City by Bernardo #Silva. 
(Pedro Almeida)
Még a Realnál sem kötelező, pedig ott tényleg olyan mennyiségben nyerik mintha nem lenne holnap.
