Én nem nem zavarna, ha úgy nyernének, hogy jobbak az ellenfélnél. De általában nem azok. Főleg BL meccseken jön ez elő.davi10 írta: ↑2022.04.18. 08:46:04Kicsit már unalmas is, hogy visszajönnek mindenhonnanNagyon szurkolok a City-nek, most úgy érzem, hogy ha bejutnak a döntőbe, akkor meg is nyerik.
Az megint szomorú, hogy megúsztak egy pirosat, A Chelsea ellen én még mindig nem értem a szabályt ami alapján elvették Marcos Alonso gólját, de ez nem von le abból, hogy nagyon egyben vannak. És fel nem fogom miért, mert nekem valahogy nem áll össze, hogy a fapofával rágózó Ancelotti így feltüzelné őket meccs közben. És a vadállat CR, Ramos sincs már ott.
Az meg már szinte gyanús, hogy az öregek végigtolják kb. az egész szezont, és még április-májusban is van kakaó.
A bajnoki cím innentől végképp nem kérdés, gratula, majd jövőre szorosabbá tesszük. Azért a BL-t nagyon nem szeretném, hogy behúzzák, de ha sikerül, akkor egyértelmű Benzema aranylabda.
Atletico kihagyja a tizenegyest, majd rendes játékidőben döntetlen, erre a hosszabbításban hülyére verik őket.
Másik meccsn Ronaldo ollóz egy elképesztően magas labdát.
Bayern ellen Vidal kihagyja a büntetőt, majd kiállíttatja magát.
Liverpool Ramos fejberúgja a kapust és leszedi Salah-t a pályáról.
és még annyi ilyenre emlékszem. Bombariadó miatt félbeszakad a mérkőzés az utolsó 8 percet máskor játsszák le
Vihar miatt elmarad a Real meccs kb februárban, nem lehet pótolni, mert az ellenfél talán a celta az europa ligában játszik nincs szabad időpont csak valamikor májusban ezzel nyerik meg a bajnokságot. Persze a meccs rendes időpontjában pont gyenge formában volt a Madrid.